NAPLÓK: Nem afrikai nem vadászemlékek Legutóbbi olvasó: 2024-11-21 16:08 Összes olvasás: 3984| 1. | [tulajdonos]: TEGYÜK FEL | 2013-12-10 12:39 | Válasz a Nemafrikai vadászemlLékek napló "válaszára".
Nem szeretem, ha egy ifi még szemtelen is ráadásul, illetve ha belenyúl a szövegembe. Felépítek egy szöveget, és te beletúrsz? Milyen alapon? Hiszen akkor megváltozik a kisugárzása. Ráadásul a közzétett szövegemből hiányzik egy – nem – szó. Már nálad korrigáltam, mégis a gépelütéses verziót tetted közzé. A helyes szövegrészlet így hangzik, emeljük ki ide is, mert fontos:
„(idősebb kollégát egy művészi portálon vagy idősebb színészt a színész büfében udvariatlanság – nem – visszategezni, ennyire, még ha szeretnél sem lehetsz „miss”,)
A viszonylag jóindulatú rámutatásra kár ostobán reagálni, mert kellemetlen reakció-láncolatot von maga után. Kellemetlen például, hogy meg kell ismételnem a közreadott kommentet, mert pont a hivatkozási szövegeket, Burai és a magam versét a „Nemafrikai” napló tulajdonosaként kivetted, mondván „ne csúfítsuk” a szado-brutál „kishóhér” kortárs önfeltáró naplót. Mivel Burai szövege (szerinted) gyenge, az én versem pedig közepes.
CSAKHOGY :
ezek a szövegek valamiképpen – mégis – hitelesek, hitelesebbek, mint a „Nemafriakai” kortárs divatnapló időnként mímelt epizódjai. Olyan ez, mintha „kortárs közhelyeket” stilizálnál saját élménnyé. Az egyik előttem szóló, aki nálam jobban hisz neked, ezt így fogalmazta meg: „ A tartalomhoz csak annyit fűznék hozzá (igyekszem életrajzi regényként kezelni), hogy lehet igaz minden betűje, valahogy azonban mégsem hiteles, nem hihető. Talán túlságosan kívülről próbálod leírni magad, vagy ezeket a gondolatokat annyiszor átgondoltad már, hogy már nem emlékszel az eredeti élményre, csak a saját szavaid visszhangjára.” Én viszont az igazán megélt fedezetet hiányolom a szövegedihez, ami Burai szerintem nagyon is erős szövegében (íme, több mint egy éve olvastam, mindössze egyszer, és soha tőbbé nem tudom elfelejteni) megvan. Miközben a te szövegedet azonnal elfelejtettem, most is csak a szerzői attitűddel vitázom. A szöveggel nincs dolgom valójában mert ahhoz „léteznie kéne. Nem számít, miket éltél át, ha csak úgy tudod megírni, mint aki nem élte át csak hazudja. Az általad (és általam is) közepesnek tartott versemben én úgy ragadtam meg az élményt, hogy az valóban hihető legyen. Ettől van ez a közepes vers is a helyén. Az enyémnek, az EGY MISKIN-nek egyébként az a története, hogy amikor 1986-ban megjelent az Élet és Irodalom karácsonyi számában. (Még Szabó Antal néven, ennyit az „önjelöltségről”. Pálóczi Antal néven 2011 augusztus 26-án közölte az ÉS három versemet, több mint 20 év után. Mert a szerkesztő – és nem én, hiszen én több verset is küldtem – ezeket jelölte ki. Neked tehát vélt „önjelöltségemet” tekintve nem velem, hanem az ÉS ’86. évi, illetve a 2011. évi szerkesztőivel /plusz a Párizsi Magyar Műhely, a Mozgó Világ, a Szép versek ’89, és 25 év után a Magyar Napló és a Nyugat most/ szakembereivel van vitád, engem hagyj ki ebből! S hogy miért hagytam az írást a Szép versek ’89 után abba, ahelyett hogy kiadtam volna addigra összeállított első kötetemet? Mert komolyan vettem Rilke maximáját. Belehalnék ha nem írnék? Kérdeztem magamtól az ő javaslatára, és az volt a válasz, hogy nem. Ezért inkább nősülés, házépítés, gyerekek, most azonban, hogy kirepülnek, megint az irodalom. Mert tényleg nem haltam bele, viszont „nem fogadtam el a hívást” /Márai/, és kezdtem elhalni belül. Ezért most újra írok. Igaz, Pálóczi néven teljesen elölről kell kezdeni a „köröket”, de legalább tudom, hogyan kell csinálni. Ez a jelentősége, hogy 25 év után, immár az új nevemen, ismét közölt az Élet és Irodalom.) Akkor tehát, 1986 decemberében, miután megvettem az újságosnál a lapot, szembetalálkoztam az aluljáróban Cseh Tamással, akit még sosem láttam személyesen de ott megszólítottam. Bemutatkoztam és neki adtam az ÉS-t, mondván: benne van az egyik versem. A szinte őneki írott EGY MISKIN. S hogy szeretem a dalait és örülök , hogy végre én is adhatok neki valamit. Mosolygott és eltette.
Két verset mutatok tehát: az első a már említett az enyém az itteni Fiatalkori versek I. ciklusból. A másik Burai Kataliné, akit nem ismerek személyesen , nem állunk levelezési kapcsolatban sem, így értelemszerűen nem is beszéltünk össze. Mégis – egymástól függetlenül – mindketten hasonló érzülettel szólaltunk meg a Nemafrikai vadászemLékek naplóban, csalódásunkat kifejezendő.
EGY MISKIN
hányszor öltem már galambok
közé légpuskával
íjjal gerellyel szelíd-óvatosan
ügyesen
mit adva fajra tilalomra
tanárra a megontott
vér öröme kellett
és ha többé nem kell
ez is telitalálat
vagy olyan mint mikor a torz kis-
malacot veri földhöz a gazda.
te jó vagy.
egy Miskin.
Csak ne jöjjön a következő
század.
Burai Katalin
MÁRICA GYÓGYFÜVEI 1.
Márica két méteres kardvirágokkal álmodott. Így kezdődött. Reggel háromféle teát ivott, egy szerelmi megkötőt, egy szerelmi eloldót és a hashajtót. Ráfújt a forró bögre peremére s a remegő felületbe feledkezett. A piszkos szürke szobában még aludt a család. Egy nyilallásnyi gyönyörre emlékezett vissza az éjből, majd kikészítette a férje hangszerét és az öltönyét. Ma búcsú lesz és este bál. Márica térdig érő bugyogóban, mezítláb álldogált a hűvös homokkal felszórt padlón.
Általában a sündisznót is megnyúzta, fokhagymásan, rozmaring ággal megsütötte, a környéken már egy sem élt. Most mégis átfutott egy példány a konyhán. Gyorsan szedte a picike lábait, zömök kis testét, tüskés hátát felemelte, vékony lábacskákon futott. Márica a lábnyomok keletkezésének üteméből kimérte a rúgást, az állat a hátára fordult, mint akit hipnotizáltak. Megsimogatta a hegyes kis állacskát, alul pihés volt. Apró gödröcske a nyakán és szürkés rózsaszín pocak. A roppant apró körmöcskéket behúzta. Elképzelte, hogy énekelget neki és boldog örömében öleli.
- Komolyan mondom, őszig minden lakodalmat és búcsút elvállalok - Így lépett le a férje az ágyról. - Kétféle ember van. Aki boldogul és aki nem.
- Te mit képzelsz? Bedőlsz mindenkinek! Azt hiszed csak a te kompániádat ismerik Jászfényszarun?! Így korholta a férjét, lelkében lángoló düh lobbant fel. Felismerte a számító nemiség mélységét, mert a férje örült, hogy ismét terhes.Sértő átkokat dobált a lengő budi ajtó felé, ahová neki is rohannia kellett volna már.
Ő a nagyanyám volt.
-------
Ezekkel azt akartam érzékeltetni, hogy otthon vagyunk „az állatos” témában (meg - már csak megélt életünk hosszánál fogva is - a szexualitásban ). Vagyis ha mi mondjuk azt (kénytelen vagyok így fogalmazni, Burai nevében is, de valójában valamiféle egyetemesnek mondható „jóérzés-re” hallgatván , hogy „ez most nem jó”, akkor annak nem a polgári prüdéria az alapja, hanem épp az azt meghaladó valóságlátás, az önfeltárás bizonyos gyakorlása, és a csinált hamisság megérzése a produkcióban. Ez világos, ugye?
Tegyük fel, hogy te vagy (idősebb kollégát egy művészi portálon vagy idősebb színészt a színész büfében udvariatlanság nem visszategezni, ennyire nem lehetsz „miss”,) szóval kockáztassuk meg, hogy te vagy a „Gyulaszerű Tímea” a versportálon. Ez rendben van. Még „Sappho” is vagy, ténylegesen mint az igazi, még jobb. Azonban most mintha azt akarnád elhitetni, hogy egyszersmind te vagy a „vízfejű csaj” az Adams family című filmből, az a karikás szemű hóhér, a kis szado-brutál. S miért? Hogy olvassanak! Hogy önfeltárónak hívott kortárs „minőségi /ponyva?/ irodalmat” írhass. S talán valóban mutatkozhat igény ilyesmire az agyhalott, konzumidióta „alacsony tömeg” TV-rabszolga seregének a népes táborában. Csak talán tényleg rosszkor vagy rossz helyen.
Ott kéne ezekkel villognod, ahol az úgynevezett „önfeltáró kortárs minőségi” (ponyva) irodalmat olvassák. Nem ott, ahol a kortárs irodalmat írják.
Nem attól kortárs egy vers vagy egy novella, hogy konzumidióta divatelemek tekergőznek rajta mint a múlandóság „döglégy nyüvei”, hanem attól hogy a mában élve de mélyre tekintve írjuk ( mélyebbre hatolva, mint a permafrost, ahol – hogy stílben maradjak – még a mamuthús is friss).
Sajnos a Szabadaverstan naplómról sem osztozhatom a véleményeddel: szerintem pont így lesz jó és hasznos amilyennek írom. Ez sem „önjelölt” gesztus, mindössze az ELTE magyar szakosaként és a Magyar Író Akadémián tanultak átadása lesz, aminek most jött el az ideje. A módszer vitatható, de „LÁTTÁL TE MÁR ELEKTROMOS SZIKRÁT ADÓ SZÉKET?!” Ez majd „az” lesz. S épp a Gulisio Tímea üzenőn találtam ezt a kapitális tudatlanságból fakadó tévedést. Idézem:
192.
2013.11.26 10:59
ip: 84.236.65.*
Gulisio Tímea -- re: LAPOK PÉCS KRÓNIKÁIBÓL
________________________________________
Válasz erre
Előzmény
Kedves Káté, tudom hogy nem vers, ez kispróza, ami pedig nem a Dokkra való, de én mégis idetettem, mert.
Üdv.Tímea
191.
2013.11.26 10:26
ip: 62.165.220.*
káté -- LAPOK PÉCS KRÓNIKÁIBÓL
________________________________________
Válasz erre
Sajnálom, azt kell mondanom-annak ellenére, hogy tetszetős írás-ez nem vers. Semmilyen értelemben nem az.Ekkor jönnek elő azzal az érvel, (ami természetesen semmi irodalmi alappal nem rendelkezik, s kapásból cáfolható) hogy próza-vers, mint valami odadobott mentőövvel.
Érdemes belepillantani többek közt ebbe:
http://www.szepi.hu/irodalom/vers/sik/olvasas/olvasas_II.4.html
minden jó indulatú érzéssel, ami egy költőtől elvárható.
Mindketten tévedtetek! Ezt majd egy következő bejegyzésben kellően ecsetelem, tőled természetesen teljesen függetlenül, de a legnagyobbat a kt nick által megadott linken az őt, és egy teljes nemzedéket félrevezető Sík Sándor tévedett! Akinek FI(LI)NGJA sincs a szabadversről! Sőt, megkockáztatom, hogy az ELTE kollokviumán Szepes Erikánal a szabadvers tételt húzván Sík Sándornak „komoly gondjai lettek volna”! (Lehetetlenné téve, hogy a rímes versekre terelje a szót. Sor végi összecsengésekről ma már a szamár is tud beszélni: „I-Á! /sormetszet/ I-Á!” Na de a szabadversről…?)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
