NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-18 06:45 Összes olvasás: 72823437. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-16 00:32 | 2019. szeptember 15.
Nem merem elkezdeni. Annyi vége van ennek a gombolyagnak. Nem tudom, melyik szálat húzzam meg, hogy ne gabalyodjon össze az egész. Kezdjem ott, hogy már a Laky Adolf utcánál jártam az 5-ös busz megállójában, amikor visszagyalogoltam az Uzsoki utcába, a kórház főépületéhez, mert látni akartam a helyet, ahol születtem? Nem számítottam ilyen szép épületre, fel volt újítva kívülről, belülről.
Vagy ott kellene kezdenem, hogy Marika nénitől a kettes belen, ahol a nagybátyám, Laci bácsi haldoklik, megtudtam, hogy életem első napjait náluk töltöttem a Colombus utcában, ezért a szülészet után még oda is elgyalogoltam? A házszámot elfelejtettem megkérdezni Marika nénitől, és ők most máshol laknak.
Vagy kezdjem Törpével, a negyvenöt éves cigányemberrel, aki ma ünnepelte a születésnapját, és ezt onnan tudom, hogy a Colombus utcába menet megbámultam egy romos házat az Erzsébet királyné útja és Laky Adolf utca sarkán? Először csak a stukkódíszes, málladozó homlokzat érdekelt, az már a kórházba menet is feltűnt, aztán észrevettem a plüssállatokat az ablakban. Zöld béka, majom, maci, kacsa, nyuszi, még egy maci. Az ablak belülről be volt deszkázva, kívül ücsörögtek az állatok eléggé megviselt állapotban. Volt valami nagyon kísérteties az egészben, főleg, amikor megláttam, hogy a kert is tele van plüssállatokkal. Egy kövekkel körberakott dombon és egy fa körül tömegével, a fűben szanaszét is állato. Pingvin, sün, zsiráf – ezekre emlékszem. Amikor az életnagyságú kacsát megláttam, nem akartam elhinni, hogy él. Pedig élt. Az udvar mélyén a sarokban, egy kb. másfél méter széles nyíláson át egy másik udvarra lehetett látni, ahol emberek ültek egy asztalnál. Beszélgettek. Mintha egy másik világhoz tartoznának. A szomszédok, gondoltam, és már el akartam indulni, de a kíváncsiság visszatartott. Jó napot, kiáltottam és integetni kezdtem. A szélen ülő férfi azonnal észrevett, és készségesen odajött a kerítéshez. Pár percig beszélgettünk. Volt valamikor egy boltja, onnan maradtak rá a plüssállatok. A dombocska alatt a kutyája nyugszik. Most csak egy kacsája van. Ne haragudjak, de egy kicsit be van rúgva, mert a barátaival épp a születésnapját ünneplik. Az igazi nevét nem árulja el, de hívhatom Törpének, mindenki úgy nevezi.
A szülészeten már véget ért a látogatási idő, de olyan elszántam léptem be a folyosóra, hogy a nővérek nem kérdezősködtek. Végigjártam az összes folyosót. Egy padon piros köpenyben hosszú hajú nő ücsörgött a férjével, nem volt nagy a pocakja. Egy másik nőnek a lift közelében viszont nagyon is tele volt a hasa gyerekkel. Kibámultam az ablakon. Ment le a Nap. Elképzeltem Anyut, ahogy ötvennégy évvel ezelőtt egy szép októberi estén ugyanezt a Napot nézi. Ötvennégy év egy Nap életében semmi. A tűzlépcsőn mentem le, a fokain a kő elég kopottnak tűnt ahhoz, hogy elhiggyem: Anyu is azon járt le a kertbe, ha sétálni akart. És biztosan akart. Akkoriban egy hetet is el kellett tölteni a kórházban szülés után. A földszinten alaposan megbámultam a kórház alaprajzát. Ön itt áll, mutatta egy piros pont. Megpróbáltam kitalálni, melyik pont jelölné azt a helyet, ahol először láttam meg a napvilágot: Ön itt született. Kétszárnyú üvegajtó vezetett az udvarra, magától tárult ki, amikor feléje léptem. Amikor megtorpantam, visszazárult. Kipróbáltam kívülről is: kinyílt, becsukódott, újra kinyílt, újra becsukódott. Mint egy méhszáj. Vissza kellette mennem az épületbe, elindulni újra a kijárat felé, végigjárni az egészet, mint egy szülőcsatornát. Megszületni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|