Kedves Anikó, mivel nem sikerült magyar fordítására lelnem, és a saját spanyoltudásom az "I no habla espanol" szintjén áll, ismét lányomtól kértem segítséget, és az ő nyersfordítását imitt-amott átformálva született ez a fordítás. Annyit azért hozzáfűzött, hogy Nerudát fordítani nem a vágyai netovábbja, és a mondandó sem volt mindig kristálytiszta számára.
Remélem, nagy bakit nem vétettem az értelmezés során.
Ha netán (!?) Anikónak lenne a fiók mélyén egy (saját) fordítása, szívesen megismerném/nk.
Visszatérés
Vad hegyláncok,
gránit ég,
idegenek, ez,
ez az én hazám,
itt születtem, s itt élnek az álmaim.
A hajó azúron siklik,
végtelen azúron,
s a part-él a leghosszabb magányos
vonal a világon,
vonul és vonul a fehér homok,
égre törnek, alábucskáznak a kopár hegyek,
és a tenger mellett csak a magányos föld
alszik rozsdabarna békében, tetszhalottként.
Amikor eltűnt a növényzet,
és az édes zöld elhagyta ezeket a földeket,
a nap perzselte magasából,
kövek sója égette.
Azóta felszínre törtek
ősi csillagásványok,
a föld csontjai hevernek ott,
és a csönd tömör, mint a kő.
Bocsássatok meg idegenek,
bocsássátok meg magányunk
semmihez sem mérhető voltát,
ez sugárzik belőlünk.
Mégis,
itt gyökereznek álmaim,
ez a kemény fény az, amit szeretünk,
és ki tudja, hogyan, kimért büszkeséggel,
mint az éjszaka ásványaiban,
él a dicsőség ebben az elnyúló fövenyben.
|
