NAPLÓK: Mazsola
Legutóbbi olvasó: 2025-07-04 23:47 Összes olvasás: 14065| 6. | [tulajdonos]: mélázó | 2006-05-07 22:51 |
Több mint két hónapja írtam ide utoljára. Akkor még milyen más volt minden... Most azt hiszem, már tényleg vége. Konec filma. The end. Nem éppen happy. Az aláfestő zene nem túl lírai. Inkább keserű. Nem tudom, jó, szükségszerű volt-e ez. Most. Így. Az én hibám volt? Azt hiszem, többet képzeltem róla, mint ami benne volt. Az elején még egészen máshogy nézett ki a helyzet. Ő. Én. MI. Komolyan hittem, hogy sorsszerű. ÉREZTEM. Amikor minden klappol, és érzed, hogy egy nagyobb folyamat része vagy. És hogy annyira természetes, s máshogy nem is lehetne. Evidens. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Megszabadultam egy függőségi viszonyból? Vagy elismerem saját kudarcomat, hogy nem voltam képes minimális mértékben SEM megóvni egy embert a totális destrukciótól, aki az apám lehetne? Szélmalomharc. De én nem vagyok Don Quijote. Fél év könyörgés után elég volt. Sajnos nem vagyok mindenható. Elfogyott az erőm, a végtelen türelmemnek is megleltem a végét. Pedig valóban türelmes voltam. Nagyon. Segítőkész, tele jószándékkal és szeretettel. Irgalmas szamaritánus. De nem lehet, hogy mindig csak az egyik legyen az erős oszlop, míg a másik készül összeroskadni. Mert egy idő után a hatalmas épületeket is elkoptatják az elemek...
Nem tudom, merre, hogyan tovább. Nagyon fáj. Kegyetlen dolog ez.
Nem tudom, csalódtam-e valaha emberben ekkorát.Még biztosan fogok. Peidg nem voltak illúzióim. Vagy mégis?
Most csak nyugira vágyom. Nagy-nagy nyugira.
Ámen. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
