NAPLÓK: Lássuk a medvét Legutóbbi olvasó: 2024-05-08 01:30 Összes olvasás: 12832| 6. | [tulajdonos]: kórság | 2011-08-02 10:57 | Egy korai emlékezés. A kezdet, az első este nagyon itt motoszkál. Nem történt semmi különös.
Csapatnyi gyerek, akinek a fegyver romantika, és a fegyelem nyűg, meg amit még hallottunk.
Meg, hogy nem férfi, aki nem volt katona. Én azért kihagytam volna. Akkor még. Bár alig van panaszkodnivalóm. A hajam négycentis, az arcom beesett, a szemüvegem hatalmas, kerek, el is neveznek mindjárt Lennonnak. S valamiért senki nem piszkál. Elvergődünk vonattal Nagykanizsáig, és esszük a megszokott vacsorát, babgulyás. Finom. A gőzölgő leves mellől visznek valakit fogdára, szinte még civilben, ma sem tudom miért. A fáma szerint pimaszul válaszolt. Civil volt, mi más. Más. Nem közülük való. És nem is akart közéjük tartozni. Azóta sem láttam.
Az első éjszaka ágyanként kettesével aludtunk. Egy népzenész sráccal kerültem össze, hosszan beszélgettünk, míg álomba nem szédültünk a fáradtságtól. Másnap hosszabb-rövidebb utazás vette kezdetét. A végcél újabb laktanya, újabb város, ott újabb társak, más körülmények. Hegedűs bajtársam csak véletlenül bukkant fel, másik századnál képezték ki, csoda tudja mire. A határnál, a tényleges, állandó helyünkön ismét egy körletbe kerültünk. Sőt a felettese voltam. De a lényegre. Együtt voltunk szolgálatban. Sorompóőrt kellett játszania, én pedig ültem a fülkében, útlevelekbe nyomtam a pecsétet, ilyesmik. Lehet, hogy mégsem voltunk egy szolgálatban. Fussunk neki. Kora reggel keltettek, hogy az egyik emberem eltűnt a szolgálatból, a fegyverét odahagyva átsétált a határon, a jugoszláv határőrök térítették magához, az volt a benyomásuk, mintha részeg lenne, vagy félig-meddig eszméletét vesztette volna. Kapott egy pohár konyakot, meg elé raktak egy pikáns újságot, és akkor visszajött. Így elsőre komikusnak tűnt a helyzet, de hogy az én rajomba tartozik, fene sem tudja, mi a baja, nekem is bajom lehet még ebből, gondoltam. Kivonták a forgalomból, kórházba került, vizsgálgatták, kezelték, egy alkalommal fel kellett nyitnunk a szekrényét, nem tudom mi után kutattak. Lassan jöttek a hírek, végül kiderült, az a őrszemelhagyás, egy váratlan epilepsziás rohamként értelmezendő, s mert bármikor újra előállhat hasonló állapot, vagy kisebb fokú tudatkiesés, le kell szerelni. Leadta a felszerelését, de nem búcsúzott el. Így emlékszem. Ő leszerelt, én meg ott maradtam még egy ideig a semmi közepén, s nem nagyon tudtam kivel szót érteni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
