apám íróasztala fölött, a falon lóg egy háromdimenziós nagymagyarország plasztiktérkép, egy vörös csillagos medve van rátűzve, ahogy kivonulóban a keleti-kárpátokat döngeti. most majd megismered a magyarok istenét, csapott a konyhaasztalra az öklével, apám, amikor megjött a behívóm. akkor már bántam, hogy felvettek az egyetemre, sokat meséltek a katonaságról, de persze nem tudhattam, és talán már most sem tudom, milyen lesz, illetve volt táposnak lenni többnyire tirpák gumik és öregek között. a szóbeli felvételire busszal mentem, sikerült belehúznom bánk bánba, nagy ferónak a mozgó világban megjelent mondatával kezdtem, ezzel a gyufát is kihúztam. feltétlenül kíváncsiak voltak arany jános köreire, ha lett volna bennem elég félsz a következő majdnem egy évtől, talán elszavaltam volna a földi békákat, ahogy szanaszét görögnek. aztán jött a nep-korszak, már mindenkinek nagyon ebédelhetnékje volt, hát beszéltem inkább a gulágról, amit akkoriban tudni lehetett róla, vagyis bevetettem az érettségin alkalmazott trükköt, a revizionizmus témakörét azzal kezdtem, hogy nagy imrét rehabilitálni kellene, ezt a szerben hallottam, át is térhettünk e plágiumtól nem mentes mondat után a bétételre, az állam erőszakszervezet, hugy es tiü látjátok szümtükhel, tehát összesen két mondat, na jó, a felvételi kicsit több volt, nem számoltam, mennyi, de elég hamar végeztem. ültem a szökőkútnál, néztem a verebeket a szitáló napsütésben, csipegették a morzsákat, volt még egy fél kiflim, megosztottam velük. amikor apámnak telefonáltam a buszköltségből és az ebédre vett kiflik, van ilyen szó, ha nem lenne, ki kellene találni, vásárlása után megmaradt két húszassal, nem nagyon értette a dolgot, miért nem megyek haza, én meg nem mondtam, hogy elfogyott a pénzem, stoppolni nincs kedvem, elfogyott a két húszas is a hosszú, mély hallgatásban, csak ültem a szökőkútnál, nem nagyon gondolkodtam a jövőn, az égi madarak, ha lehet ilyet mondani egy, illetve több verébről, csipegették a morzsát, szőke fiú, szőke fiú, kiabált messziről egy szép szőke lány, nem tudta a nevemet, aztán odajött hozzám, évfolyamtársam volt a gimnáziumban, ő is felvételizni jött, elhívott magukhoz, három nagyon kedves lánynál vacsoráztam és aludtam, másnap együtt mentünk haza busszal, fizették az én jegyemet is. most majd megismered a magyarok istenét, csapott jobb híján az asztalra apám, azóta nem mert megütni, amióta, amikor nekem akart jönni, figyelmeztettem, hogy visszaütök. vidám és jó voltam, s tán kissé konok, ha bántottak vélt igazamban. negyven forinttal a zsebemben indultam útnak, a vonaton még át kellett szállni, néhányan sört ittak, arra emlékszem, én pedig egyre idegesebben szívtam egymás után a cigarettákat. amikor leszereltem, éva nem várt az állomáson. |