NAPLÓK: Lássuk a medvét Legutóbbi olvasó: 2026-09-24 18:24 Összes olvasás: 13901| 2. | [tulajdonos]: Titokvédelem | 2011-07-08 00:08 | "Első lépcsős" rakétásoknál szolgáltam, mint szerelő. Böhöm nagy szállítók és kilövőállványok voltak rendszeresítve nálunk, olyanok, amik nyolc kerék meghajtású, több tíz tonnás, két, egyenként nyolchengeres ZIL motorokkal szereltek valamelyik orosz gyárban. Amikor bementem közéjük, hogy összehangoljam a tizenhat henger "lovainak" munkáját, hogy beállítsam a fordulatszámot, a hűtőventillátorok sipító hangja olyan volt, mintha ezer meg ezer éhes ragadozómadár keringett volna a fejem fölött.
Három napos hadgyakorlatra mentünk velük egyszer a nagyszállási kerek erdőbe. Természetesen géppisztolyokkal őriztük a hadititkot, a gépeinket egyetlen ellenséges szem se lássa meg sem a földön, sem az égből. Álcahálók, éjszakai mozgás, bunker, minden volt ott, ami csak kell egy ilyen játékhoz. Természetesen sikers volt a hadgyakorlat, az ellenséges német haderőt megtévesztve kilőttük az összes virtuális rakétánkat, már csak a laktanyába való bevonulás maradt hátra. Tisztjeink már mind hazamentek,hogy az otthoni csiripörit egyék ubisalival, aztán leöblögessék néhány sörrel. Mi, odakint maradtak pedig kellemes semmittevéssel vártuk az éjszaka sötétjét, amikor megejthettük a bevonulást. Hiszen ezekkel a járművekkel csakis éjszaka lehetett vonulni. Egy fiatal hadnagy maradt velünk kinn az erdőben, aki a többi tiszt távollétében nem átallott tegeződni velünk. Volt egy-két liblingje, akikkel együtt iszogattak, míg volt mit. Aztán amikor elfogyott az utolsó sör, az utolsó korty pálinka is, az egyik tizedes rábeszélte, hogy ugorjanak el a kilövőálvánnyal az általa nagyon jól ismert tanyára, ahol kerítésszaggató, fináncot sosem látott pálinkát főzött a gazda. Néhány másodpercnyi rábeszélés után el is indult a hadnagy a tizedessel, meg a sofőrrel a tanyára. No merre? Természetesen toronyiránt, át az erdő melletti réten. Csak azt az egyszerű tényt felejtették el, hogy ez a monstrum legalább negyven tonna volt. Mentek, mendegéltek, zúgatták a ZIL motorokat, mígnem a szörny hasa le nem ült a rét vizenyős közepén, és se előre, se hátra nem volt hajlandó mozdulni. Fényes nappal volt. Egy darab ideig próbálkoztak a motorokkal, de hamar rájöttek, hogy ez így nem megy. Odarendelte a hadnagy az egyik szállítót, amire ötven méteres drótkötelet tettünk, azt beakasztottuk az állvány farába, s adj neki! A vaskampó kiegyenesedett a drótkötélen, de így sem mozdult meg az a fránya állvány. Mit volt mit tenni, értesíteni kellett a laktanyát, a parancsnokot, mert valami megoldást mégis csak találni kellett. a parancsnok terepszemléje, és dühe lecsillapodása után kirendeltette a szomszéd laktanyából a lánctalpas darut, ami harckocsikat emelgetett, mint a tollpihéket. Ki is jött teljes legénységgel a lánctalpas, és úgy kiszedte a mocsárból a kilövőállványt, mint egy makettet. Az ellenséges műholdak felől éktelen kacagások hallatszottak az égből,aztán visszatelepültünk az álcahálók alá, megvárni az estét a bevonuláshoz.
A hadnagy futit kapott, fizetéscsökkentéssel spékelve. Mi, sorállomány megúsztuk, hisz csak parancsot teljesítettünk. A pálinka jelen esetben mások gigáját marta szét, ám a világbéke egy pillanatra sem ingottmeg, hiszen éjszaka vonultunk be a laktanyába. A parancsnok bozontja néhány ősz hajszállal szaporodott, és a feljebbvalóinak küldött jelentésében sem szerepelt az eset.
Tehát mindezt csak n találtam ki. :-) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
