Hetedíziglen: eredményhirdetés

Hetedíziglen bloggernek 7 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 07:59 Összes olvasás: 260653

Korábbi hozzászólások:

1705.	[tulajdonos]: eredményhirdetés	2020-01-28 19:46
Gratulálok Simfnek, négy szavazattal jutalmazták a hölgyek. Gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm a játékot! 1. Kosztolányi Mária Haszontalan mese Egyszer a mesében Bolondszél Tóbiás elment a szabóhoz varratni új ruhát. Mendegélt boldogan, de aztán megijedt, mi ez a sok sírás, nincs rajta szemüveg. Mert hogy a sarkon túl, a Bánatutcában lakott a vén szabó nagy melankóliában. Mondhatnád sablonos mit sem ér e mese, de tudjuk, hogy Tóbiás Gyömbér szerelmese. Ő aztán nem fordul semmi miatt hátra, rubinkő, zafírzseb kell a ruhájára. Nagyfogú Gyömbérrel úgy mennek a bálba. Épp ezért két napja viszkedett a lába. Ám mikor odaért az utca felmorajlott. Mindenki nevetett volt aki sikoltott. Mer hogy a mi fiunk Tóbiás ruhátlan, gondolta innen már elmehet ruhában. Na most, hogy tudjátok, itt a mese vége, bolondnak bolondból van a szerencséje. Ezután Bolondszél lett az utca neve, mindenki éljenzi Tóbiást ha jöve . :) Szavazott rá: Simf 2. Szilasi Katalin Bánatutca A Bánatutcában sötét szemüveget hordanak a házak. minden ablak vakablak, nem látni, hogy rubin-vörösben megy le a nap, nem tudják, hogy "aligha szél nem lesz". Az itt lakók már csak hátrafelé élnek, sablonszövegük a "bezzegamiidőnkben"... Az asszony is rég kiszáradt, a férfierőn már a gyömbér se segít. 3. Kapási Anna ( Annuska ) Letölthető Érdekes város ez. A bánatutcákban örömlányok, az örömutcákban bánatlányok kelletik bajaikat. A többi hely üresen marad, mint a webről letölthető sablonokban, amelyeket a felhasználók ízlésük és szükségleteik szerint egészíthetnek ki saját tartalommal attól függően, milyen színű szemüveget viselnek aznap: gyömbér-, rubin-, vagy hamu- színben óhajtják nézni a világot, szabadon járkáló, hús-vér embereket vagy parancsszóra hátrafelé menetelő agyagszobrokat szeretnének látni. Szavazott rá: Francesco 4. Francesco fűszerezés (újra)kezdőknek a gyömbér visszahozza a nyarat sablon? vagy magától értetődő? hát bizony nekem soha nem volt az a rubin piros no meg drágakő ezt még szemüveg nélkül is látom hátra nem nézek néha előre sem de a bánatutcát többé nem találom és már ezután soha nem is keresem 5.Kiss Anna Mária rubintos gyémántok balladája ment a bánatutcán fehér volt a válla valami vöröslő fájdalom szaladt-szaladt utána elkapta a karját ölni is képes lenne nem nézett hátra a könyörgő kenyérre a mézes gyömbérre gondolt akkor édesanyja teájára aki szemüvegben vásárol épp és meztelen a háta valami deszka van alatta sablonosra vágva minden anyukának ez a virágágya 6. Ötvös gondolkodó szemüvegem lecsúszott orrnyergemen megpihent bánatutca bal oldalán csúszkáltam egy senkivel halott lett már szeme tükre sablonból volt vágva rég gyömbért szórtam rá sietve rubin zekét hópihét hátra nézett fájdalmasan szó nem hagyta el ajkát édes tea fröccsent széjjel megégette a karját szombat lett és hűs vasárnap csillapult a szenvedés láthatatlan lábnyomokból megszülető tévedés 7. Simf Méz, gyömbér és sok só Ma húsz éve, hogy átköltöztél a Bánatutcába. Eleinte minden nap látogattalak, aztán egyre ritkábban. Most, hogy kezdenek új, másfajta hangsúlyokat kapni az emlékek, megint gyakrabban nézek hátra. Mert az emlékeinkből épül a sablon. Emlékszem a hatalmas termetre, a bődülő hangra. A kirándulásokra, amikor nyakad magasából nézem a faágak táncát. Emlékszem a kártyalapok csattanására, a sakkfigurák koccanására, emlékszem minden egyes könyvre, amit valaha a kezembe adtál. Emlékszem az ütésre lendülő tenyérre is, ami végül mindig dús sörényedben veszítette indulatát az arcom helyett. Emlékszem a minden napi közös ebédekre, a várakozásokra munka után Anyura, az örömödre a ballagás, a diploma, az unokák után. És emlékszem az utolsó hetekre is, pedig arra nem szeretek. Emlékszem a hörgésre, majd a hirtelen támadó csöndre, emlékszem a vijjogásra, meg a rubincseppre a szívedből kihúzott injekciós tű helyén. Emlékszem a respirátor szuszogására, az öklödbe fogott ceruza sercegésére a papíron, a papucsra, amire nem volt többé szükséged, a borzalmas felfekvésekre, a szorításra a kezemen, amivel az életbe kapaszkodtál, amíg megadatott. Végül a doktornő hívására. *** De a szemüveget, amit még gyerekkoromban adtál rám, viselem, és nem is tervezem levenni, amíg egy fedél alá nem kerülünk újra. Szavazott rá: Kiss Anna Mária, Szilasi Katalin, Kosztolányi Mária, Annuska,

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!