NAPLÓK: Hajléktalanul Legutóbbi olvasó: 2026-04-03 10:29 Összes olvasás: 10703| 4. | [tulajdonos]: Figyelem-hajlék | 2007-01-11 00:56 | Tudod, már nincs mit mondanom. S akkor észreveszem, hogy az a kő a kapu mellett, van. Apró tölcsérszerű lyukacskák borítják felszínét, s szürkéje halványból sötétbe játszik, baloldalt megtört a széle, mélyedés rajta, mint jel, nyom. Tenyerem alatt érdes simogatása serceg, sutyorog a kő. Nem tudlak belelátni a kőbe, de létezése csak miattad érdekes, veled. Elfelejthetsz, sokan felejtenek. Mind felejtünk, mint törvény ez rajtunk, s baloldalunkon jelek, nyomok. Látod, e kelekótya rutint? Kinőhetetlen.
Éjjelente nem alszom ám. Valami földrengés féle van nálam folyton.Ormótlan lemezek között préselődik a láva. Szeretnélek belelátni kőbe, munkába, emberszájba. S ahogy visszanéznél rám kőből, munkából, emberszájból, figyelném boldogan, ahogy a láva lassan, kényelmes áradással, szépen hömpölyög. Örök Szent Iván éj. Figyelem-hajlék. | |
| 3. | [tulajdonos]: Könnyű füst rakódik | 2007-01-11 00:33 | | Minden a szerelemről szól. Minden létezés. Ugyan vannak lila szerelmek, meg rózsaszínek, narancssárgák, vörösek. Meg a feketék és a fehérek. De mégis mind szerelem. Soha egyetlen egy értelmes mozdulat nem létezett még, csak szerelmes. A padló, a szék, reggel a fogkefe, lüktet, lövell a szerelem felé. Csak a gyermekek nem szerelmesek. Lassan fejlődik bennük a csíra, észrevétlen, míg egyszercsak teljesesen kinyílva, véres valóságában bennük is ott lüktet a szerelem. Mint a láva, mely újra és újra utat keres, tör, s kitör, mert a mélyből feszíti saját léte kifelé, pusztító életre. Mert muszáj, mert ez lénye lényege. S alapjában véve csakis a színek számítanak. Lényeggé válnak a lényegen belül. Megkülönböztető jeggyé, jellemmé. A lilák, a rózsaszínek, a vörösek. Meg a feketék és a fehérek. Ilyet tud a félelem ecset. Ilyet tud tenni a szerelemmel. | |
| 2. | [tulajdonos]: Egy jó vers | 2007-01-10 22:08 | Nem is emlékszem olyan időkre, amikor nem fájt. Fölidézhetetlen kor, nem létező. Most csak az a különbség már, hogy a fájdalmat nem ellenpontozza semmilyen jövő. Tömör idő jött el. Ma-rom.
"Pár ezer év múlva a templom
már nem aktuális.
Szitakötőlárva a szenteltvíztartóban,
és gyámoltalan ebihal.
A medence, mint egy szemgödör -
kusza felszín, meredek meder tükre.
Kemény, strapabíró márvány,
a víz seholsem szivárog.
Nézz bele! Nem csak a hínárt,
magadat is."
(Peer Krisztián, Út Róma romjain) | |
| 1. | [tulajdonos]: Egy hajléktalan | 2007-01-10 20:20 | | Közös jellemvonás, azt hiszem, a hajléktalanság. Lényegi jegy, s minden egyéb kísérletezés. Isten töltelékszó vagy végső kísérlet, ennyi csak. Úgy is mondhatnám, hogy minden hajléktalan hajlék, Isten hajléka, a nem létezőnek, s a mégisnek. Az ember megszületik, mert egy aktus nyomán megfogant, s nem esett rá az abbortusz bárdja. Ennyi csak. S elkezdődik a hajléktalanság, a létezés, s a kísérletek sora. A kilökődés természetes kényszerfolytatódása például a házépítés. Minden házban lakó hajléktalan. Minden szerelmes társtalan. Az egyetlen biztosan megsemmisíthetetlen a nem létező Teremtő. Isten pedig nincsen. Az ember hajléktalan. Ennyi csak. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
