„Hosszú és nagy változások folyamán van idő, amikor a világ
befelé fordul,... ilyenkor a lények, mint fénylő csillagok fordulnak befelé. Kristálytiszta
szellemből vannak, zavartalan örömben élnek, önmaguk fényében ragyogva keringenek
a térben, és szépségükben végtelen időkig élnek. – Hosszú és nagy változások idején
van kor, amikor a világ kifelé fordul, és ilyenkor a lények az életbe süllyednek. Még
kristálytiszta szellemből vannak, zavartalan örömben élnek, önmaguk fényében
ragyogva keringenek a térben, és szépségükben végtelen időkig élnek. Akkor még nincs
Nap és Hold és csillag, és nincs nappal és éjszaka, nincsenek hetek és hónapok, nincs
férfi és nő. És akkor hosszú idők folyamán egyszerre csak kiemelkedik a jóízű föld,
lágy, mint a tejszín, és színes, mint a szivárvány, és illatos és édes, mint a méz. Az egyik
lényt elfogta a kívánság és megkóstolta; ízlett neki, de szomjas lett tőle. A többiek is
sorra kóstolták mind a jóízű földet, és mindegyiknek ízlett, és mindegyik szomjas lett
tőle. Mikor pedig a földet megkóstolták, a lények saját fényüket elvesztették. És mikor
belső fényük elveszett, keletkezett a külső fény, a Nap, a Hold és a csillagok, és
keletkezett a nappal és az éjszaka, és keletkeztek a hetek és a hónapok. – És a lények
minél többet ettek a földből, kristálytiszta szellemlényüket és szépségüket annál inkább
elvesztették. És akkor eltűnt a jóízű föld, és a földből rügyek nőttek, mint a gombák, és
a lények ettek a rügyekből, és minél többet ettek, testük annál durvább lett, és szépségük
annál jobban elveszett. És akkor eltűntek a rügyek, és a földből bogyók nőttek, és a
lények ettek a bogyókból, és kristálytiszta szellemlényük egyre durvább lett, és
szépségük egyre jobban elveszett. Akkor még a gabona vadon termett, fehér volt, mint a
liszt, nem kellett megőrölni, édes volt, nem kellett megsütni. Amit este leszedtek,
reggelre kinőtt, amit reggel leszedtek, estére kinőtt. A lények a gabonát ették, és akkor
egy részükön láthatóvá lett, hogy nők, más részükön, hogy férfiak. És amikor egymásra
néztek, égő szenvedély fogta el őket, és megölelték egymást. A többiek
megbotránkoztak, s ezért a lények elkezdtek házakat építeni, és szégyenükkel oda
rejtőztek. – Egy napon az egyik lény így szólt: Miért megyek a gabonáért reggel is, meg
este is? És reggel leszedte az estére valót. A gabona akkor már nem nőtt ki másnapra
egészen, csak feleannyira. A többiek is úgy tettek, s a gabona sehol se nőtt ki már
egészen, csak feleannyira. Ismét máskor az egyik lény azt mondta: Miért megyek
mindennap gabonáért? És egy nap leszedett két napra valót. De a gabona akkor már csak
negyedannyira nőtt, s amikor a lények egyszerre egy hétre leszedték, már csak
nyolcadannyira nőtt. – Mi lenne, szóltak a lények, ha a földet felosztanánk magunk
között? A földet felosztották, és akkor a lények közül néhányan a másokéból szedtek.
Mikor a többiek észrevették, azt mondták: Válasszunk magunk közül valakit, aki
vigyáz, hogy mindenki csak a maga földjéről szedjen. És akkor már volt uralkodó, és
akkor jött utána a pap, a harcos, a polgár, a paraszt és a kézműves.”
|
