DOKK

 
2737 szerző 34592 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Jászberényi Sándor
  Nem a szerelem
Új maradandokkok

Kaboldy Tamás: Pomáz, reggel 1/2 9-kor
Tamási József: megyek /jav./
Szilágyi Erzsébet: 3 apeva
Tiszai P Imre: explicit
Kiss Anna Mária: álmomban
Siska Péter: Mínusz egy
Türjei Zoltán: amzirp őrevazssiv-ynéL
Kalnivet Péter: Belőledítlenítő
Siska Péter: Megvilágított test
Bátai Tibor: Menthetetlen
FRISS FÓRUMOK

Sági Ferenc Dénes 48 perce
Bodai Krisztián 2 órája
Tamási József 2 órája
Kiss Anna Mária 3 órája
Kosztolányi Mária 3 órája
Magyar Éva 3 órája
Duma György 4 órája
Várkonyi Miklós 5 órája
Frady Endre 6 órája
Francesco de Orellana 6 órája
Tóth Csilla 7 órája
DOKK_FAQ 8 órája
Bakos Fanni 8 órája
Pálóczi Antal 10 órája
Sági Zoltán 23 órája
Szikora Erzsébet 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Fekete Orsolya 1 napja
Bakkné Szentesi Csilla 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
FRISS NAPLÓK

 Zúzmara 52 perce
Pöröly 4 órája
Frady Endre 4 órája
weinberger 5 órája
Vajdics Anikó belepotyog 7 órája
A vádlottak padján 8 órája
útinapló 10 órája
rákok tánca parti homokban 10 órája
nélküled 12 órája
PIMP 15 órája
az utolsó alma 1 napja
Oswald Chesterfield Cobblepot 1 napja
Volt egy pillanat 1 napja
Gyurcsi 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random)
Legutóbbi olvasó: 2018-02-20 17:26 Összes olvasás: 11607

Korábbi hozzászólások:  
117. [tulajdonos]: ...2018-02-18 03:33
ÖNFELBÚJTÁS
(Útfélen sodrott költemény)

megyek a városban és cipelem ezt a bűzt
mintha már az enyém lenne
persze a húsok émelyítő szaga
a kanyarulatok medrében
azt is elnyomja
az a kacsa jut eszembe
ahogy tömték
de mi már
nem rángunk
csak nyelünk

ha másfajta balek lehetnék is
hát szintén hinném
önnön képzetem
gyakorta serénykednék akárha
volna célom - egyebem -
rohanó lábaimmal
szent kereszteket rónék úgyis
e végtelen betonparkett-keringő
szertefont szellemképletébe

hátam az üldözöttek címere
szerelmem illanó de
árnyékom az a megtorpanó
galoppozó indián mindíg velem lesz -
ezt hajtogatom hát magamnak és tartom
az ősidőktől burjánzó koreográfiát
lenyelem magam aztán rá-
gyújtok és eszmélhetek is megint
hogy bármit
akármit is szívjak

rámborul így is a valóság
az a határtalan
csírátlan semmi -
visszhangjával a zsebemben
ha kolomp szól megyek már Parsifal
félelmes agyam megvéd tudatomtól
kényében a hasztalanság
ily örök és mozzanatlan
aligha volt

a kiplakátolt címlapokon
és az összes nyitó-oldalon
ugyanaz az egy bájvigyor
feszül a kiállított planktonokon
a mindenkori piacosíthatatlan
soha meg nem örökített rándulás
az vagyok
az lennék ha lenne
mersze bárkinek is
aki beismerne

116. [tulajdonos]: Kassák (25 új vers)2018-02-05 00:44
44

Tenyereimbe virágmagvakat ültettem
a nap fölissza körülöttünk a pocso-
lyákat a tulajdon erőnk az ami szim-
patikussá vagy antipatikussá tesz
a gyönge ember szappanbuborék alatt ül és
harmonikázik
az erős ember sorsa egyszerü az állatok meg-
érzik a jóságot ami pirosra süti az arcát
és benne ugrál az izmaiban
de vannak tüzek amik mindnyájunkat megéget-
nek a legveszedelmesebbiket tavasznak
hivják a sziv fiatalon elporlad ha találko-
zik vele
37 éve annak hogy az anyám utnak inditott
azt mondta eredj és vigyázz keresztben el
ne szaladjon előtted a fekete macska
aki elindul mindig árkok felé indul minden 24
órában rászáll az este
még látni ahogy a méhek teli kosaraikkal át-
vándorolnak a folyón de ez már csak az
események utójátéka
aludni szeretnék és észrevétlenül átváltozni
magammá
ki lát majd le a kút fenekére ahol az előttünk
még ösmeretlen idők képe van elrejtve
egy bécsi szobaasszony lámpája alatt ülök er-
dők és viharok sirnak ki belőlem és
semmi nem igaz abból amit mondok.


115. [tulajdonos]: kedvencségek2018-02-01 12:33
könyvek, amelyek hosszan dolgoztak idebenn

(alábbiak a teljesség igénye nélkül persze
nemkevésbéfontos versesköteteket
teológiai ill. teozófiai műveket
egyebeket leszámítva
a sorrend nem meghatározó)

merle: a sziget
dickens: örökösök
pessoa: kétségek könyve
antoine de saint-exupéry: a kis herceg
passuth lászló: esőisten siratja mexikót
verne: dél csillaga
kuvahara jaszuo: kamikaze
gabriel garcía márquez: szerelem a kolera idején
alan w. watts: az öröm kozmológiája
prokop péter: hulló tobozok
patti smith: kölykök
george orwell: állatfarm / 1984 / a fikusz és
az Antikrisztus /csavargóként
Párizsban, Londonban
huxley: szép új világ / az észlelés kapui
hunter s. thompson: a félelem birodalma
castenada: a csend ereje
ernesto che guevara: bolíviai napló
anthony de mello: szárnyalás
michael ende: a végtelen történet

114. [tulajdonos]: Alan W Watts2018-01-28 14:25
"Egy ősi tantrikus írás szavai jutnak eszembe: „Ahogy a hullámok hozzá tartoznak a vízhez,
és a lángok a tűzhöz, úgy hullámzik velünk is az örök mérték.” A gesztus gesztusa,
a hullám hulláma – a levelet befogadja a százlábú, a füvet a tehén, a tejet a kisbaba,
a testet a féreg, a földet a virág, a magot a madár, a végtelen energiát
az agy szivárványszín, visszhangzó labirintusa. Ennek a vég nélküli, ujjongó,
kozmikus táncnak a része az az alapvető fájdalom, amit az átváltozás velejárója:
megrágott idegvégződések, a mező füvében rejtőző kígyó elektromos csípése,
a lustán köröző héja, ahogy hirtelen lecsap, a rönkhordásban kifáradt izmok fájdalma,
az álmatlan éjszakák, ahogy gondolataink szüntelenül a civilizációnkban a túléléshez
szükséges nyilvántartások és könyvelések körül keringnek.
Milyen különös, mégis természetes látni, hogy a fájdalom nem probléma. Mert
a fájdalom problémája abból fakad, hogy az öntudat rövidre zárja az agyat
és megtölti folyosóit reszketeg visszhangokkal – az undortól való undorodással,
a félelemtől való félelemmel, az alázat előtti alázkodással, a bűntudat miatti
bűntudattal – úgy csavarva a gondolatot, hogy örökké vibráló csapdába ejtse magát.
Szokásos tudatállapotában úgy él az ember, mintha egy nagyon érzékeny visszhang-kamrában
próbálna beszélni; csak úgy juthat előbbre, ha makacsul figyelmen kívül hagyja
saját szavainak végtelen, badar visszhangját. Mert az agyban az érzékek, gondolatok és
érzések mindenfajta visszhangjai és tükörképei trécselgetnek az emlékezet alagútjain.
Az a baj, hogy összetévesztjük ezt az információtárat annak intelligens leírásával,
amit éppen csinálunk, így azt hisszük, az intelligencia az az alapanyag, amin valójában
dolgozik. Mint a túl sok italtól, az öntudattól is kettőt látunk önmagunkból, és azt
gondoljuk, valóban két énünk van – szellemi és anyagi, irányító és irányított, gondolkodó
és spontán. Így szenvedés helyett szenvedünk a szenvedéstől, és szenvedünk a
szenvedéstől való szenvedéstől.
Ahogy azt mindig is tudtuk, a világosság az én feladásával jön el. Ám ez azt jelenti,
hogy feladjuk azt a hitet, hogy ezek a visszhangok és tükörképek jelentik az énünket.
Különben egy tükörteremben állunk, tétova, határozatlan mozdulatokkal táncolva, mert
hagyjuk, hogy a képek vezessenek minket. Körben járunk, mert az után megyünk, amit már
csináltunk. Elvesztettük kapcsolatot eredeti identitásunkkal, amely nem képek rendszere,
hanem a nagyszerű, önmagától mozgó gesztus, a pillanaté, melyre még nem emlékezünk.
A képesség, hogy emlékezünk az időre, azt az illúziót kelti, hogy a múltból következik
a jelen, a tegnap hozta mozgásba a mát. A múltból élünk, a visszhangok vezetnek, valójában
nem is vagyunk igazán itt, és mindig lekéssük a lakomát. Hát nem végtelenül egyértelmű,
hogy a múlt úgy követi a jelent, mint sodorvonal a hajót, és ha élők lehetünk egyáltalán
valahol, akkor az itt és most van?"

113. [tulajdonos]: a Plútó uralma2018-01-25 15:59


élek
valaminek a hiányára gondolok mindíg
és a cselekvés kényszere
mely természetemmel ellenkezik
arra késztet hogy ez örök alzheimeres-állapotomban
végezzem be félbemaradt teremtményeim

tudnom kellett volna róluk csakhogy
az összefüggések elvesző hajszálérhálózatok és
emberlétünk ekkor mázsás teherként nehezedett rám

én nem tudhatom
nem is tudom mégis
megbékéltem torz isteneinkkel mert gyermekem mind
és megbocsátom magamnak a cselekvés kényszerét is
mely nem megbocsátható egyáltalán mert független az mind éntőlem
ki kényszerek alatt éltem itt s
hogy el nem uralt sem függ pusztán
a cselekvés természetétől mégsem

de egyedül vagyok nagyon
errefelé csak ritka alkalmi kóborló a magamfajta s tudja jól
önfejére hívott átkot

errefelé
csak a kavicsos és terméketlen földek
kövér nyájak nem legelésznek
kövek alatt ritkás fűcsomó
érkező vonatok képzetével bódítom magam
és nyelek konzekvens-nagyokat
a savanyú ködből
mint aki tudja jól lomhán de keringenek a ledegradált égitestek
s egykedvében véget nem érőt nyújtózik maga is
az átmeneti égbolt alatt.

112. [tulajdonos]: Bereményi Géza2018-01-16 21:11
Bárány az üres lakásban
(Cseh Tamás énekel)

Örökké a boltba, a boltba lemenni,
és ott a megszokott élelmet venni.
Még jó, hogy van rája pénz.

Örökké csak közös költség fizetni,
örökké plafonra felnézve: semmi.
Végül is az ember néz.

Végül is van szeme azért, hogy nézzen,
közösen vesz részt a közös költségben.
És nincsen háborús vész.

Háború máshol van vagy 50 éve,
legfeljebb itt csak az ember fejébe,
miből az ember kinéz,

Előbb jön emberre az érzés rája,
s csak aztán bukkan fél az érzés tárgya,
és ettől őt szeretem.

Tulajdon életben tulajdonképpen
jól ismert zaj lesz a tulajdon léptem,
lenézek: ez a cipőm.

Nem ócska, de már a lábam formáját
mutatja, látni már rajta a csámpát,
na tessék, ez a cipőm.

Vagy nézzünk csak be a nyikorszekrénybe,
négy-öt-hat ruhánkon végigszemlézve,
s csapjuk be úgy, hogy az döng.
http://www.free-lyrics.org

S ott van még a szokott, híres jókedvünk,
ma is ő vezet, hogy szerinte menjünk,
de egy ideje kissé kopott.

S van még, hogy lemenni villanykörtéért,
s tudni a lakásunk otthagyott csöndjét,
ránk vár, míg nem vagyunk ott.

Vagy egy vállunkon elfekvő hajat babrálni,
és közben jön az a bárki, akárki,
az, aki fülünkbe súg:

"Rengeteg dolgod van, kelj fel és menj el,
fizesd be, vedd meg és ne sokat kertelj,
nekünk mind egy a bajunk:

hogy amíg mi lemegyünk villanykörtéért,
s magára hagyjuk a lakásunk csöndjét,
egy bárány jelenik meg ott.

És az a bárány ott őrjöngve tombol,
csöndet nem törve meg, hangtalan rombol,
egy világot szétdarabol.

Őrjöngő bárány egy üres lakásban,
mindig ezt látjuk a lenti vásárban,
dühöng, míg nem vagyunk ott.

Őrjöngő bárány az üres lakásban,
látod, míg ott vagy a lenti vásárban,
egy világot szétdarabol."

111. [tulajdonos]: ...2018-01-11 17:10
ebben az időben együtt létezhettünk csak és
ekként összebilincselten egymás taszításában háttal a másiknak
fölfénylő homlokunkat a tátongó űrnek szegve
feszültünk átellenest közös tengelyünk körül körbeforogva
s így pörgettek bennünket az unottan a rajcsúrozó csillagok
hogy málló képzetünk aranyporként szállott szertre kusza vásznaikra

még szerencse hogy mit se tudott rólunk az Isten
s jómagam is csak nagyokat hallgatok itt hosszú esős
jellemzően szuicid napokon melyek úgy tűnik már sohasem akarnak
véget érni mert lomha alvadt éjszakákba torkollanak rendszerint
s én jól tudom ilyenkor ha te nem lennél ellenem
a semmibe zuhannék egyszersmind

***********************************************************************************

hétköznapi tudatállapotunk visszaállításához szerek kellettek volna de nem ilyenek
vak nyúlványainkkal céltalan böködtük a vibráló képernyőket álmatlan ténferegtünk itt
egy örök őszben egymásnak döccenve olykor meg-megállva béna kifordított esernyőkkel
egy végtelen esős november délelőtt suhanó fények rikkanó-bájoló szlogenek sodrotta
képzeteink között rianva kerestük álmaink kényszereink szennyesében kotorva remegőn
nyeltük a sötétet éhes kezekkel babrálva kerestük szagos páránk de már nem maradt semmi
semmi meleg és ismerős nehéz fagyott gőz csipkézett hidegen és feketéllőn textilben
ölben tányérban sovány farkasainkat savanyú köddel etettükés kövéreket fintorogtunk
megvonyítatlan holdjainkra horgas monitoraink közvetítették a másmit és másholt
élőben előzetesen és ismételten is s mi ringón hortyogtunk ezen eldőlve aztán hanyatt s
tátott szánkra kövér macskánk
fullasztva települt

*****************************************************************************************

láttam a léggömböket a telefirkált szavakkal kirajzolódni a halmok alól s pukkanni tompán
felverve a port egy könyvtárszobában ahol már nem virraszt senki és ahol a megkövült faggyű
foltok felett szorongva gubbasztó szerzeteseket utoljára síró bohócok vígasztalták ablakok
árnyékánál fénylő cukorfüzéreket morzsolgatva összedőlt kártyahalmokon kucorodva ámulva és
rebbenőn várták feljőni a holdat, hiába persze (a földet akkoriban kékszemű szerecsenmakik tartották - fejjel lefelé) semmi sem történik meg igaziból jól tudom nekem hiáha is
sziszeg az anyag s tekereg itt a beton

*****************************************************************************

van az úgy hogy lelkünk kiürítetlen csikkeseit felborítják a macskák akik
rosszaló nyavajgással arrébb-állnak majd egymásnak ugranak dühöngőn és őrülten
hogy azután hirtelen hátat fordítsanak egymásnak egyfajta méltóságteljes undorral
arrébb-állnak csupán és ahogy innen nézem valóban igazuk is van hiszen miért nem
ürítjük a csikkeseket vagy miért tartunk akkor macskát odabenn

110. [tulajdonos]: beszélni róla2018-01-09 22:53
beszélni róla


még kicsinek
esthosszakat bámultam nagyanyám díszes
cifra-kockás asztalterítőit
hogy mára tudom jól
azokon volt minden
mit embernek tudni érdemes de
beszélni róla nem lehet
látod épp
bele-se kezdek
máris egy versszak

rettentő
susogó abroszok csattogása
hallott egy távoli udvarból
vészjóslón és félelmesen - emlékszel-e még? -
míg lopództunk tarkónk felett
szikrázóan fényes izgalmakkal
mozdulatlan csöndbe fagyott szobák ajtaja felé

s kinézve az ablakon tudtam jól valahol a távolban ahol a kócos fák összeérnek egy fülledt betondélutánban apró mézédes napsárga körték teremnek csüngőn
alig szakítunk mi abból fordulunk is sarkon visszahajítva áhított zsákmányainkat

a hullámzó hideg falakon ékes jelenetek és az a cukrozott sejtelem
hogy e végtelenbe futó rojtszőnyegek mentén
tűnhettek el egykor és végérvényesen
a ritkán és halkan emlegetettek

nem aludtunk egy hétig

rólad is szó esett máskor
sanyarú sorsodat boncolgatták -
kiegyeztek vele végül mondván
"hát hiába, bele kell törődni
bizony ebbe is" együttélsz te
attól fogva az azt se tudod mivel
mondhatni
elég jól viseled

pedig mióta eltűntél te magad is
jól tudod a kacskaringós rojtszőnyegek
ugyanabba a világba vezetnek vissza és hogy

azt a makulátlan vegytiszta csendet
csak a halottak képesek fenntartani
akik hirteleneket csapva néha a konyhaasztal szegletére
nagyokat csuklanak mostanában kitöltetlen
rengő boruk felett

ami pedig bennünket illet drága bátyám
viruló-szép aranyló kalászokat rajzoltak gyomrunkba
hogy csorog a nyálunk afölött hígan
így aztán -
köszönjük
vígan elvagyunk

109. [tulajdonos]: ...2018-01-07 05:41
föloszlik majd lassan
lelkünkben a gyász - Budapest

ablakunk alatt
majomkenyérfák serkennek -

összekucorodnak
rőt árnyékok
az esővizek
pocsolyákba gyűlnek

hazaérnek az utcákon lődörgők

nyikorgó ajtók mögött
gyetyafénynél
forralják tintájuk
száraz torkukra
savanyú bort ontanak
vagy keserű teát
s eképp rimánkodnak

bár ne telt volna el
ez a másfél évszázad
jaj ne telne erre
újabb másfél és még egy

mondd hol leszünk mi akkor
leszünk-e egyáltalán
hány ámított élet
szakad ki tétlen
mostohán

lajstromot járók
csonka rigmusokban
csörtetve láncainkkal
menetelünk
botorkálunk az éjszakában

cakkos jártunkat
elfújja tán a sivatag homokja
s teli égitestek
ereszkednek vakítón
elnyugvó sziluettünk mögé

"leszünk leszünk
körtefák árnyékába
térdeplünk bomlón"

foglalkoztattak is
műlattattak is

szendergők gyertek

ez az a hely
hol egykoron
ágyunkat megvetik

108. [tulajdonos]: meredve, kifulladásig2018-01-05 03:48
hétköznapi tudatállapotunk visszaállításához
szerek kellettek volna de nem ilyenek
tompa, vak nyúlványainkkal céltalan
böködtük a vibráló képernyőket
álmatlan ténferegtünk itt egy örök őszben
egymásnak döccenve olykor meg-megállva
béna kifordított esernyőkkel
egy végtelen esős áprilisban zúgó
jelzőlámpák suhanó fények rikkanó-
bájoló szlogenek sodrotta képzeteink között
rianva kerestük álmaink
kényszereink szennyesében kotorva remegőn
nyeltük a sötétet
éhes kezekkel babrálva
kerestük szagos páránk
de már nem maradt semmi meleg és ismerős
nehéz, fagyott gőz csipkézett hidegen és
feketéllőn textilben ölben tányérban

sovány farkasainkat savanyú köddel etettük
és kövéreket fintorogtunk megvonyítatlan holdjainkra
horgas monitoraink közvetítették a másmit és másholt
nyilván élőben előzetesen és ismételten is
ringón hortyogtunk ezen eldőlve aztán hanyatt

tátott szánkra kövér macskánk fullasztva települt


A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: 9s37  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: kgro  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-02-20 17:21 Alba Sadi
2018-02-16 18:20 Vezsenyi Ildikó
2018-02-04 21:24 miss röfi
2018-01-26 15:05 stando
2018-01-23 21:20 Sági Ferenc Dénes
2018-01-16 21:04 F. Orsolya
2018-01-10 20:58 paricska
2017-11-29 06:51 Gyurcsi
2017-10-29 11:27 szekszelvesztő
2017-10-22 10:13 ekszszerkesztő
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-02-20 22:04       ÚJ bírálandokk-VERS: Kosztolányi Mária kis tavaszváró
2018-02-20 21:31   új fórumbejegyzés: Sági Ferenc Dénes
2018-02-20 21:18   új fórumbejegyzés: Sági Ferenc Dénes
2018-02-20 21:14   Napló: Zúzmara
2018-02-20 20:02   Napló: Zúzmara
2018-02-20 19:52   új fórumbejegyzés: Bodai Krisztián
2018-02-20 19:17   új fórumbejegyzés: Tamási József
2018-02-20 19:03   új fórumbejegyzés: Kiss Anna Mária
2018-02-20 18:42   új fórumbejegyzés: Kiss Anna Mária
2018-02-20 18:37   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária