DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2783 szerző 35539 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Halmai Róbert
  Kellemes föveny
Új maradandokkok

Bakkné Szentesi Csilla: a hálátlan asszony
Francesco de Orellana: A helyzet reménytelen és egyre romlik
Kosztolányi Mária: gombóc sirató
Szikora Erzsébet: Time-out (jav.2)
Kiss Anna Mária: péntek esti blues
Czékmány Sándor: árkok keretben
Kosztolányi Mária: kutyák
Biró Erika: Hinta
Francesco de Orellana: Harmincegy
Burai Katalin: Feltámadás
FRISS FÓRUMOK

Karaffa Gyula 8 perce
DOKK_FAQ 33 perce
Nagyító 2 órája
Kosztolányi Mária 9 órája
Mórotz Krisztina 10 órája
Farkas György 10 órája
Pálóczi Antal 11 órája
M. Szabó Mihály 11 órája
Szakállas Zsolt 12 órája
M. Karácsonyi Bea 14 órája
Tiszai P Imre 15 órája
Dezső Márton 15 órája
Duma György 15 órája
Gyurcsi - Zalán György 16 órája
Tóth Gabriella 18 órája
Francesco de Orellana 20 órája
Markovics Anita 20 órája
Bakkné Szentesi Csilla 20 órája
Kiss Anna Mária 20 órája
Szilágyi Erzsébet 20 órája
FRISS NAPLÓK

 Seholsincs 1 perce
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 8 perce
Jó, ha a vége jó 31 perce
Szerdánként, kávé helyett 1 órája
Szokolay Zoltán verses füzete 1 órája
leállósáv 9 órája
weinberger 9 órája
Felvil.levelek (feladó:random) 10 órája
Volt egy pillanat 11 órája
utolsó szakasz: ráfordulás 11 órája
nélküled 11 órája
Sorrento 13 órája
P 14 órája
Graffiti 17 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 18 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random)
Legutóbbi olvasó: 2018-09-24 08:50 Összes olvasás: 13554

Korábbi hozzászólások:  
132. [tulajdonos]: ...2018-09-23 22:37
Nem hittem a tarka időnek, sem pedig az üresség kínzó játékosságának nem dőltem be soha -
ezt bizonygatom, olcsó rigmusokat költök és nem félek megőrülni.
Aki voltam az leszek végül és úgy érek oda hogy közben sehol sem vagyok mindettől mert ez
egy teljességgel ártalmatlan pillanat, amelyben semmit sem gondolok el. Ez most az öröklét.
Egyetlen pontot rajzolok a porba hogy elhordja a szél míg forgok képzelt tengelyem körül és
emlékezem ki magam kárhozom és ekként többet adok a kelleténél mégis a dolgok látszatának -
a dolgok látszanak, és ez feledhetetlen. A szavak semmire sem alkalmasak. Rettentő dolgokat
gondolok el és szépeket írok róluk. A röpke jelentéktelenségek mögött
a legsúlyosabb könnyelműségek barázdái húzódnak.

Könnyű szél, csendes eső. A töltésen vonat fut, táguló hörgőkbe oxigén tódul. Nem jöttél ma sem.
Hiányod nem enyhül, nem erősödik. Van, akárha mindig is létezett volna. Önmagában nyilván sohasem.
Álmomban hazamegyek. Már nem érezlek.

Olvasói hozzászólások nélkül
131. tulajdonos: koncepcimicsoda...2018-09-23 22:34
mondhatni
ritmusbéli :)

Olvasói hozzászólások nélkül
130. weinberger: írásjelek[tulajdonos]: ...2018-09-11 12:24
Kifejezetten tetszik. Kicsit azonban hiányolom, hogy míg az első részben a helyükön vannak a vesszők, a folytatásban elmaradnak. Ez koncepció?

129. [tulajdonos]: ...2018-09-11 12:16
Az eső,
az eső az kimossa
a híú ábrándokat képzetemből
a csatakos utcára,
látod, ott úsznak,
lebegnek a míves hullámokon
rettenthetetlen,
szilárd ragyogású múanyagflakonokként

és képtelenek és vibrálóak,
sodródó ócskaságok.
Félek, sohasem szabadulok meg
a gondolattól hogy veled legyek de

az eső,
az eső
az kimossa
a híú ábrándokat.

Józsefváros. A nyugtalan, tudattalan álom.
Éjfél van és én elszántan hasítom
a hazaúton hömpölygó esővizet,

valahányszor a lábszáramat lendítem épp oly könnyedén
arra gondolok nem lehetek az akit te belém képzelsz

mert én már menthetetlenül az vagyok
aki ezeket a mocskos utcákat rója.

De megbocsátom hiányod és a cselekvés kényszerét
a Napra bízom. Más a képzelet és más a képzelgés
motorja.

Eredendő ámulattal nézem
körülhatárolt dolgaink:
olcsó biléták
lengenek a szélben.

Ám az eső mégiscsak eső.

128. [tulajdonos]: attól tartok...2018-09-05 09:28

Az eső,
az eső az kimossa
a híú ábrándokat képzetemből
a csatakos utcára,
látod, ott úsznak,
lebegnek a míves hullámokon
rettenthetetlen,
szilárd ragyogású múanyagflakonokként

és képtelenek és vibrálóak,
sodródó ócskaságok.
Félek, sohasem szabadulok meg
a gondolattól hogy veled legyek de

az eső,
az eső
az kimossa
a híú ábrándokat.

Józsefváros. A nyugtalan, tudattalan álom.
Éjfél van és én elszántan hasítom
a hazaúton hömpölygó esővizet,

valahányszor a lábszáramat lendítem épp oly könnyedén
arra gondolok nem lehetek az akit te belém képzelsz

mert én már menthetetlenül ez vagyok itt,
aki ezeket a mocskos csatakos utcákat rója

szentül lebegve de éppoly átkozottul alá-
merülten mégis messze még a halál mítoszától,
magamban hordozva-viselve az üresség kínzó játékosságát.

Eredendő ámulattal nézem
körülhatárolt dolgaink:
olcsó biléták
lengenek a szélben.

Megbocsátom hát magamnak hiányod és a cselekvés kényszerét
a Napra bízom. Más a képzelet és más a képzelgés
motorja.

Ám az eső mégiscsak eső.

127. [tulajdonos]: hendi ilma2018-08-24 14:30
Örök mozgás, változás, tehát „csupa élet”, így súg nyelvünk zsenije arról, ami bennünk és velünk történik. Van-e azonban fül e belső változások meghallására, szem a látásra? Hány millió „szerencsétlen”, mert önmagát szerencsétlennek tudó fülét, szemét tömik tele hazugságokkal az úgynevezett tömegkommunikációs eszközök, azaz gépek? Szántszándékkal arctalan tömeg-masszává gyúrva lelket-szellemet, hogy még manipulálhatóbb, tehát még gyávább, még gyengébb, még inkább függő s így uralható legyen, A halál, a pokol előszelét minduntalan fölkavarva, az otthonokon belül is szakadatlan nyughatatlanságot, feszültséget s így görcsöket, allergiás stresszt szítva, idegeket korbácsolva – kisgyermekeinket sem kímélve a horrortól. Erőviszonyokról van tehát szó, arról az örök dinamikáról, ellenpólusok egyensúlyharcáról, mely mégis egyesítő békét, harmonikus virágzást és aratást tud teremteni titkos szálak nyomán, túlmutatva minden erőtlenségen és reményvesztettségen. Szellemszomjunk és szünhetetlen keresésünk mozgatja világunkat. Kutat és faggat a kérdezni merő ember – ez pedig az ifjú ember, az ifjúság veleszületett joga, a tudatosság századában, korunkban végre tudva is, hogy elhivatott. Hogy ki hívta életre,
mi az az indulat, az a hívó szó vagy ige: eredetét, valódi arcát, isteni arcát szeretné felfedezni az ember. Ismerni helyét és önmagát a világegyetemben. Mindennek ez a kulcsa és magyarázata! A szellem fényét keressük hány millió év óta, de még mindig hamis képek között tántorogva. Madách Imre, akinek jövőbe látó drámáját: Az ember tragédiáját mind a mai napig valódi hozzáértés nélkül, azaz a földi élet ismétlődéseinek tudása nélkül „elemzik”, s játsszák, a tizedik színben ezt kérdezi Keplerrel, a modern fizika egyik legragyogóbb szellemével: „Ó, hol vagyok, hol vannak álmaim?” S ha a 20. század embere végig tudná gondolni ezt a magasba emelkedő kérdést, melyet lévén az evolúció egy egészen más tudatszintjén, pár száz évvel korábban még fel sem tehetett az ember, úgy bizton válaszolhatná: életünk túltesz álmainkon is. Tudatosság és individuális megismerni akarás: ez a kor két legfőbb vonása. Dehogyis érthetetlen hát, hogy az ember hátat fordított az uralkodókká, majd később hivatallá lett egyháziaknak, ahonnan a szellemet, Krisztus isteni erőkinyilvánítását: jézusi inkarnációjának, azaz megtestesülésének misztériumát s feltámadásának évezredeket átvilágító fényét üresen kongó – némely templomban ma kazettáról darálva „hallható” – ceremóniák tradíciójához kötötték. Cserkészet, berkek barangolása, a gitárral visszapengetni vágyott múlt folklórhulláma, mind egy-egy kereső, tegnapi hang, illetve próbálkozás. Mindez azonban legfeljebb megreformálás, azaz újjáélesztési kísérlet maradhat csupán, mert a jelent tisztázni, s különösen a jövő megváltásába bekapcsolódni nem lehet csak a felszínt súrló mentési kísérletekkel. Ez a nyugtalan, mindent megkérdőjelező „modern” tudat iparosításával proletárrá fokozta le a kézművest és a parasztot, megfosztva földjétől, szerszámaitól s természettől kapott jogos méltóságától, tudományaival pedig a külső matériát s annak részleteit tette emblémájává. Ezzel együtt lendült neki az első világháború táján működő oktatási reformok programja, ahogy ők maguk mondani szerették: „az ember hozzáidomítása a munkához”, írja Christopher Lasch Amerikáról szóló könyvében, Az önimádat társadalmában.* „A modern ipar az intellektust semmibe vevő állásokba kényszeríti az embereket, a munka lefokozódásával pedig egyre csökken a hozzáértés... Amikor a munka alig több értelmetlen tevés-vevéseknél... akkor a hajdan rituális méltósággal felruházott társadalmi rutin szerepjátszássá satnyul, s a dolgozó – akár a futószalagon, akár egy nagy bürokratikus apparátusban – szerepjátszással próbálja megemelni a hétköznapiságot. Viccelődésben, cinizmusban keres menedéket. Azzal, hogy mindennapi feladatait nem veszi komolyan, tagadja, hogy ez árthat neki.” Érdemes elolvasni, miként dokumentálja Lasch – többek között az egyik
nagy hírű washingtoni iskolát idézve – „az ifjúság elárulását” a tanrend folytonosan „új” változtatásaival kapcsolatban. De ki tanulhat ma egyáltalán egy, a környezetét, sőt az egészet és önmagát egyaránt lényegében érintő újat, akár Zürichben, Párizsban, Budapesten vagy Kijevben, vagy akár New Yorkban?

126. [tulajdonos]: ! :)2018-08-18 17:16

Olvasói hozzászólások nélkül
125. Vajdics Anikó: kedves-ismerős[tulajdonos]: ma is2018-08-16 23:19
Az idézett szöveg (" Ma váratlanul képtelen (...) nem ismerhettem õt…") Fernando Pessoa "Kétségek könyve" című könyvének egyik fejezete.

Én is nagyon kedvelem Pessoa írásait. Örömmel és az író iránti nagy tisztelettel olvastam ezt a részt (itt is).

Üdv: Anikó

124. [tulajdonos]: ma is2018-08-16 21:50
Ma váratlanul képtelen és igaz élményben volt részem. Egy belsõ villámlás
ráébresztett arra, hogy nem vagyok senki. Senki, egyáltalán senki. Amikor
felragyogott a villámfény, az, amirõl azt hittem, hogy város, kopár síkságnak
bizonyult; és a baljós fényességben, amely megmutatott önmagamnak,
nem látszott égbolt felette. Megfosztottak attól, hogy létezhessek, még mielõtt
a világ megszületik. Ha újra testet kellett öltenem, önmagam nélkül öltöttem
testet, nem öltöttem testet.
Egy nem létezõ település határvidéke vagyok, terjengõs kommentár egy
meg nem írt könyvhöz. Senki, de senki nem vagyok. Nem tudok érezni, nem
tudok gondolkozni, nem tudok szeretni. Egy megírásra váró regény szereplõje
vagyok, és bár soha nem léteztem, tünékenyen és formátlanul bolyongok
egy olyan valakinek az álmaiban, aki soha nem volt képes megformálni.
Szüntelenül gondolkodom, szüntelenül érzek; a gondolataimban nincs
meggondolás, az érzéseimben nincsen érzelem. Áthullva a fönti csapóajtón,
zuhanok lefelé a határtalan ûrön keresztül, iránytalan, végtelen, testetlen
29
zuhanásban. A lelkem sötét maelström, roppant forgószél valami üresség
körül, végtelen óceán örvénylése egy semmiben megnyíló lyuk körül, és a
vízben, amely sokkal inkább kavargás, mint víz, ott sodródik minden benyomás,
amit szemmel és füllel felfogtam a világból – házak, arcok, könyvek,
ládák, dallamtöredékek és hangfoszlányok ûzik-kergetik egymást fenyegetõ
és fékevesztett körforgásban.
És én, valóságosan én vagyok ennek az egésznek nem létezõ, csupán a
mélység geometriája által megsejthetõ középpontja; az a semmi vagyok, amely
körül ez az örvénylõ mozgás kereng, csak hogy kerengjen, noha nincs semmiféle
középpontja, vagy csak annyiban, amennyiben minden körmozgásnak
van. Én, valóságosan én vagyok az oldalfalak nélküli, de az oldalfalak összetartó
erejét magamban hordozó kút, a minden középpontja, amely körül a
semmi forog.
És magamban õrzöm, akárha a pokol maga kacagna, bár az ördögök
nemzetsége ezen nem fakad kacajra, a halott világmindenség károgó õrületét,
a fizikai tér körben forgó tetemét, valamennyi világ végét, amely alaktalanul,
oda nem illõen, feketén hánykolódik a szélben, Isten nélkül, amely
megalkotta volna, önmaga nélkül, amely a homályok homályában kereng,
lehetetlenül, egyetlenként, a mindenként.
Tudhassunk gondolkodni! Tudhassunk érezni!
Anyám nagyon korán meghalt, nem ismerhettem õt…1

123. [tulajdonos]: ...2018-08-09 14:22
Tenger és gyomor.
Amikor a víz a földön cirkulálni kezd, odafönt a folyó még sótlan,
édes. Mély, medrek alatti sóáramlatok táplálnak, de fölfénylő, magas homlokom
a végtelen-tágas égboltnak szegem. Körös-körül élő, belőlünk lélegző utópia.
De nem csak ennyi az egész. Elhullott, szerelmes szulák vízhangját zengik
recsegő betonmadarak. E fecsegő felszín felszí minden sóhajt, elnyel minden imát.


Amióta az eszemet tudom, a gondolataim rabja vagyok. A tudat, hogy testem érzékek börtöne, csupán arra elég:ne kérdőjelezzem meg a fizika törvényeit. Fojtott, csituló ösztöneim és valamiféle felfestett, buta racionalitás közé ékelődve bambán, rekedt elnémulásban vizsgálom suta kis vadállatok módjára körülcirkáló cselekedeteim.
Nézem őket. Jelen vagyok méla undorral és tisztadó távolságtartással ugyanaott mégis, szemlélőként, önmagam gyászmiséjén - ki minthogy mást nem tehetek hát - áldozok és emlékezem. Két zárt és átléphetetlen, skizoid állapot, melyet e végzetesen finom érzékenység megkövetel, és mely állapotok könyörtelenül megkövetelnek ugyanakkor minden katartikus és halmozottan vízjegyű átélésformát. NEM VOLT MÉG NAPOM E ROSSZÉTKŰ VILÁGON, MELY NE SZEMBESÍTETT VOLNA AZ ÉLET VÉGELÁTHATATLAN KÖVETELÉSEIVEL Már fogantatásom feltételei súlyos áldozatokat teremtettek: hogyan élhetnék hát szabadon e felfordulás közepén ? Nézd mi képtelen mindez, mégis, játszom amnéziás, buta fogócskát, pedig a világ térképe én vagyok.
Dacos tekintetemen át tántoríthatatlanul felfénylenek még születendő égitestek
és kíméletlenül rezegnek testemben izgága, nyüzsgő atommagok.
Szigorú, tántoríthatatlan csillagaim végérvényes ámulatba köveztek.
Valamiféle tétova zeneiségbe fulladó örökös szemlélődésbe, mely
könnyed, szökkenésbe vesző ringásával nem átall elhitetni velem,
hogy kényszerűségbe vesző létezésem nem hiábavaló mégsem, mert ki a
parkett szélén egyszálmagamban állok bár ,de érző, figyelmes tekintetem v
égighordtam e sokaságon, mindegyikőtökkel táncolok, kit látva
látok. Ahová csak kipillantok gondolataim rabságából,
ott a világ titkairól szétporlad a hártyavékony fátyol.


De hisz oly törékeny is a világ. Minden pillanatot a hit ereje tart össze, hogy hisszük azt, hogy velünk megtörténik, s hogy éppen ezért meg is történik, úgy ahogy mi azt elfogadtuk, így együtt, mindnyájan, akik ekként akaratunkon kívül talán, de részt veszünk benne, közös tudattal, unottan, gerjedten, gépiesen, elhárítva magunk. Te törékeny pillanat, te szabad akarat, ha valójában tudnánk miféle is vagy a világ megdermedne, elnémulnának a szirénák és megtörnének a fények, s mi abban a törésben megmerevedett hangtalan képben bámulhatnánk vissza magunkra. Ó az üresség játékossága, az üresség játékossága volna az első, ami egyébként fel sem tűnik, hisz eredeti valóját tekintve itt minden oly feltünésmentesen viszonylagos mégis, ha sokat gondolkodom mindezen, alig marad valamim, hogy visszatérjek. És e csodálatos őrület határai bársonygúsba kötnek, gondos természetem kitáruló karjai körém rendeződnek. Finom szövésű, kifordított bársony. Te nem engedhetsz, nem is engedsz, mégis kilátok. Miféle irónia szegez akkor háttal a világnak, kérdezhetném, kérdezhetnék, mégsem teszem. Élek.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 22:52 Kosztolányi Mária
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
2018-08-14 19:14 Bátai Tibor szubjektív
2018-08-11 07:26 Bakkné Szentesi Csilla
2018-08-10 18:27 Szemezgető/Ivànyi Mònika
2018-08-10 18:21 Szemezgető
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-09-24 09:20   Napló: Seholsincs
2018-09-24 09:13   új fórumbejegyzés: Karaffa Gyula
2018-09-24 09:12   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2018-09-24 09:00   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2018-09-24 08:01   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-09-24 07:59   Napló: Szerdánként, kávé helyett
2018-09-24 07:58   új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ
2018-09-24 07:55   új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ
2018-09-24 07:48   Napló: Szokolay Zoltán verses füzete
2018-09-24 07:46   Napló: Jó, ha a vége jó