DOKK

 
2718 szerző 34248 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Oláh András
  a címzett ismeretlen
Új maradandokkok

Duma György: Szemünk fényei
Türjei Zoltán: Légmozgás
Tiszai P Imre: Á M E N (javított)
Dezső Márton: Csíkok
Siska Péter: Rendkívüli állapotok
M. Kiss Gábor: A belátás kilátástalansága
Kiss Anna Mária: Anyáskodó
Karaffa Gyula: Nem tudok mást
Vajdics Anikó: Az Isten belőlem (inverziók)
Magyar Éva: Kávé illatú reggelek
FRISS FÓRUMOK

Zsuzsanna Grande 18 perce
Gyors & Gyilkos 20 perce
Petz György 20 perce
Iványi Judit 57 perce
Szigeti György 9 órája
Gulisio Tímea 9 órája
Nagyító 11 órája
Mórotz Krisztina 14 órája
Frady Endre 15 órája
Gyurcsi - Zalán György 16 órája
Tóth Gabriella 18 órája
Tiszai P Imre 18 órája
M. Kiss Gábor 20 órája
Szakállas Zsolt 22 órája
DOKK_FAQ 1 napja
Seres László 1 napja
Türjei Zoltán 2 napja
Tamási József 3 napja
Szalay Károly 3 napja
Vajdics Anikó 3 napja
FRISS NAPLÓK

 akvamarin 11 perce
Baltazar 16 perce
weinberger 20 perce
OLvasatlanul 56 perce
A vádlottak padján 1 órája
P 9 órája
Tenkjú 10 órája
nemCasanova Naplója 11 órája
kostenyész.0 12 órája
Köszönöm szépen! 13 órája
Bossi alkotásai 15 órája
PIMP 18 órája
argumentum 20 órája
mix 21 órája
Bátai Tibor 22 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random)
Legutóbbi olvasó: 2017-12-11 09:10 Összes olvasás: 10456

Korábbi hozzászólások:  
102. [tulajdonos]: EGYENSÚLY2017-12-09 19:18

Aruba száraz és homokos partjai- Renaissance -
az évi középhőmérséklet 27 °C, csekély ingadozással
és torkunkra ha szárad sótlanítják már a tengert.

A flamingók túlvilági méltósága. Nincs, ki emlékeznék arra,
hogy e madarak közül valaha is elesett volna valamelyik.

Amikor fél lábon állunk, izmaink folyamatosan dolgoznak, hogy
apró korrekciókkal egyensúlyban tartsák testünket.

Amikor felboncoltak egy elhullott flamingót
nem találták nyomát
semmiféle anatómiai különlegességnek.

101. [tulajdonos]: elkülönült naivitás2017-11-25 15:43
legvégül
azzá lesz minden
amivé feltünik

a birkák elbégik tán magukat
de mi emlékezünk csiklandón és fájón
a legvaskosabb bársony-függönyök is
elfoszlanak vagy leszakadnak
a legtöbb szerep kísértően unalmas
elkopik ahogy visszajár

akként beköpik előbb-utóbb a legyek is
az asztalon feledett húst
s fiaik
szertehordják a földeken
elszalasztott, bevégezetlen alkalmaink maradékát
illanó teremtményeinkből pedig
fagyott grimaszban mered ránk ami összeállt

zavarok gyötörnek
morajló magunktól
nem nyughatunk

és iszunk akkor

reszkető marokra fogva múlhatatlan kelyheinket és

iszunk hát

mígnem elernyednek képzeteink tónusai

és iszunk tovább

isszuk dohos hordóink poshadt borát

cakkos jártunkat elfújja tán a sivatag homokja
s teli égitestek ereszkednek vakítón
elnyúgvó sziluettünk mögé
mert elfekszünk egykor szikkadt pusztáink ölén
s erjedt vérünk nyájas jóanyánk elfúló
cserepes ajkaira csorog

ez a mi örök őszben keringő sistergő imánk
ez a párás kocsmaablakokon átszűrődő
keserűvíg akcentus- nyers és büszke
részeg és igaz, számításoktól mentes
akarat, elveszve kanyargó, keskeny utcák
folytó akkusztikájába, zenélő füvek és
pajkos szilvafák tánca köré
s kuncog a krajcár
és csak fogy a bor,
és csak fogy a vér.

-------------------------------

sírokon vigyázó gerberák szárai
rothadnak eképp kifelé táruló kővázák
belső falához dőlve merev nyakkal
egy örök szögben

mint szeretni feledettek
mint nem-szeretve lenni feledettek
kozmoszba firkált írásjelek
biggyesztve magunk
egyhangúan tárogatjuk
szívünk nyikorgó-nehéz
rozsdás vaskapuit -

Ahh! dölyfös emlékezés !
Síromra hozandsz-e majdan virágot,
ha dicsedre minden pillanatról lefordulok éppnyit
s hervadásom negatívjaira rajzolsz-e nekem
kontrasztban fürdő cifra-magyar díszeket?

100. [tulajdonos]: hm2017-11-25 11:57
Gúzsba fekszik ki ölembe -
s ki ölelném őt
az is Gúzs .

...mindezt persze csak Markovics Anita nyomán szégyenlősen, amint a következőket olvasom nála az imént és ekként:


"gúzsban fekszik ki ölelne
s kit én ölelnék az is gúzs "

és amely fennenséges sorokat felöltő írásához persze
ezúton is gratulálok! (meg irigy- kedek persze, ekként, imitt-amott)

99. [tulajdonos]: Radnóti2017-11-20 21:31
[Jóllakott ablakokon...]

Jóllakott ablakokon koppannak szemeink és ingyen
nézzük a holdat, de kegyelmes kenyerünk felével
mégis, úri halakat hizlalunk a parkok alatt;
barátom mérnök s nemrég vassisakkal szaladt a bomló
mezőkön, hol tompán fröccsent a föld kaszák istenes füttye
helyett és előtt ólom bújt ott szíve alá;
sokszor esik szó köztünk ösmerős emberekről, együtt
élünk Párisban itt és homlokunkról füstöl a honvágy,
törkölyös borokat szeretnénk szopni pohos, otthoni
üvegekből;
ő még nem felejtette el az anyja nevét, én már néha igen,
kicsit öregszünk és elnehezednek a hajnalaink
hétfőktől, szombatokig;
tudjuk, hogy a gazdagok szíve szőrös és mi harcosok va-
gyunk prolik seregében
és a társadalmi rend pipacsos tábláit takarjuk el a naptól;
este, elalvás előtt modern házakat építünk alattunk
elhullott régi asszonyok csontjaiból s mint díszített
köpés vágódik szerte fogunk közül a káromlás, kövéren;
s vasárnapok dudája mellett társaink olcsó szeretőit dícsér-
jük szemmel, szegénynegyedek árnya alatt.

páris1931aug25

"És szólt és beszélt vala
Káin Ábellel":
(G.D-nek, bátyámnak)

Ábel, testvérem, tegnap fölkeltett az ősi bűn,
megöltem hófehér álmaidat és hajszoltam magam
kárhozottan a hiábavalóság éjjeli útján, fagyott
szomorú fáknak glédája között a reggel elébe.

Napszagú földjeim párázva sírtak utánam,
kiűzött testem lihegő éji sebekkel világította
arcomra a megbánás piros rózsáit és koldulón
hívtalak átokbontó, nagy találkozásra.

Te szent voltál és a fölajánlás áhítata lengett,
amikor megszülettél; az én régi napomon terhesen
zengett az ég, gyilkos nehezen szakadtam le
mint első levél az átkotnyögő keserű fáról.

És lettem Káin, domború mellemen kelt fel a nap
és térdeim fáradtsága hozta az alkonyt amikor
öltem s amikor szórtad utánam kergetőszavú
fájdalmaid és elémdöntötted éji futásom őreit
a fagyott, szomorú fákat.

Megbotoltam, fölhasadt a húsom a gáton és
elestem s újra futottam feketén, bibliáson:
Káin vagyok és tegnap fölkeltett az ősi bűn,
Káin vagyok és te vagy az Ábel!

1928okt26

Sok autó jár itt
(Húgomnak)

Testvérem, látod mennyi a koldus és
nyomorult és mennyi az úri rongyszedő,
csak mi vagyunk ketten; zártkezű koldusok
és néma nyomorultak.

Testvérem, add ide a kezed, sok autó
jár itt és sok úriember és vigyázni kell;
sötét kapualjak elölelnek, ha eleresztlek.

Testvérem, látod ketten vagyunk: egy apa
álma és két anya kínja sikoltoz bennünk.

Két szép ölelésnek emlékeképpen, látod,
ittmaradtunk, két nagy álomemlék és álmaink
a reggelbe csúsznak, nappali tarlón álmodunk
és karonfogjuk egymást ha járunk.

1928okt12

98. [tulajdonos]: aphűű2017-11-17 12:01
gyógypedagógusok kellenek már ide nem szerkesztők - szerintem

97. [tulajdonos]: sok lesz2017-11-16 22:53
Olvasgatok. Komor Zoli varrógéprodeója minden harmadik felütésre az arcomba agitál kegyetlenül és kitartóan, ezidáig főleg a hossza végett nem kockáztattam meg, mostmár kifejezetten ellenszemves, tehát jobb ha nem is érintem.( Pedig lehet hogy jó)

96. [tulajdonos]: Alan W. Watts ! 60-as évek!2017-11-16 15:07
Ugyanakkor olyan érzésem lesz, mintha minden és mindenki körülöttem mindig is itt lett volna, csak elfeledkeztem róluk, és most újra emlékezem rájuk. Egy kertben ücsörgünk, körülöttünk mindenfelé erdővel borított hegyek. Egy kertben, mely fuksziákkal és kolibri madarakkal teli, egy völgyben, mely a nyugati óceánhoz ereszkedik le, a sirályok vihar elleni menedékhelyén. Valamikor a huszadik század közepén, egy nyári délután, a teraszon ülünk egy asztal körül, házi sütésű fekete kenyeret eszünk, fehérbort iszunk. És mégis úgy tűnik, mintha örök idők óta itt lennénk, mert ezek az emberek itt velem már nem azok az unalmas, zaklatott kis személyiségek, akiknek nevük, lakcímük, társadalombiztosítási számuk van, nem azok a külön-külön megnevezett halandók, akiknek tettetik magukat. Inkább saját maguk örökéletű archetípusaiként látom őket, azonban anélkül, hogy emberi mivoltukat elvesztenék. Csak arról van szó, hogy a különböző személyiségeik, a pap hangjához hasonlóan, tartalmazzák a történelem egészét. Egyszerre egyediek és örökkévalók, férfiak és nők, ugyanakkor istenek és istennők. Most, hogy van időnk, hogy egymást meglássuk, az időn kívülre kerülünk. Az emberi forma mérhetetlenül értékessé lesz, és – mintha csak ezt jelképeznék – a szemek intelligens drágakövekké válnak, a haj arannyá, a bőr áttetsző elefántcsonttá. Azok között, akik együtt lépnek ebbe a világba, szentséges szeretet van, és egymás természetének elfogadása, a magasságoktól a mélységekig. (.................................)
(..........) Egy ősi tantrikus írás szavai jutnak eszembe: „Ahogy a hullámok hozzá tartoznak a vízhez, és a lángok a tűzhöz, úgy hullámzik velünk is az örök mérték.” A gesztus gesztusa, a hullám hulláma – a levelet befogadja a százlábú, a füvet a tehén, a tejet a kisbaba, a testet a féreg, a földet a virág, a magot a madár, a végtelen energiát az agy szivárványszín, visszhangzó labirintusa. Ennek a vég nélküli, ujjongó, kozmikus táncnak a része az az alapvető fájdalom, amit az átváltozás velejárója: megrágott idegvégződések, a mező füvében rejtőző kígyó elektromos csípése, a lustán köröző héja, ahogy hirtelen lecsap, a rönkhordásban kifáradt izmok fájdalma, az álmatlan éjszakák, ahogy gondolataink szüntelenül a civilizációnkban a túléléshez szükséges nyilvántartások és könyvelések körül keringnek.
Milyen különös, mégis természetes látni, hogy a fájdalom nem probléma. Mert a fájdalom problémája abból fakad, hogy az öntudat rövidre zárja az agyat és megtölti folyosóit reszketeg visszhangokkal – az undortól való undorodással, a félelemtől való félelemmel, az alázat előtti alázkodással, a bűntudat miatti bűntudattal – úgy csavarva a gondolatot, hogy örökké vibráló csapdába ejtse magát. Szokásos tudatállapotában úgy él az ember, mintha egy nagyon érzékeny visszhang-kamrában próbálna beszélni; csak úgy juthat előbbre, ha makacsul figyelmen kívül hagyja saját szavainak végtelen, badar visszhangját. Mert az agyban az érzékek, gondolatok és érzések mindenfajta visszhangjai és tükörképei trécselgetnek az emlékezet alagútjain. Az a baj, hogy összetévesztjük ezt az információtárat annak intelligens leírásával, amit éppen csinálunk, így azt hisszük, az intelligencia az az alapanyag, amin valójában dolgozik. Mint a túl sok italtól, az öntudattól is kettőt látunk önmagunkból, és azt gondoljuk, valóban két énünk van – szellemi és anyagi, irányító és irányított, gondolkodó és spontán. Így szenvedés helyett szenvedünk a szenvedéstől, és szenvedünk a szenvedéstől való szenvedéstől.
Ahogy azt mindig is tudtuk, a világosság az én feladásával jön el. Ám ez azt jelenti, hogy feladjuk azt a hitet, hogy ezek a visszhangok és tükörképek jelentik az énünket. Különben egy tükörteremben állunk, tétova, határozatlan mozdulatokkal táncolva, mert hagyjuk, hogy a képek vezessenek minket. Körben járunk, mert az után megyünk, amit már csináltunk. Elvesztettük kapcsolatot eredeti identitásunkkal, amely nem képek rendszere, hanem a nagyszerű, önmagától mozgó gesztus, a pillanaté, melyre még nem emlékezünk. A képesség, hogy emlékezünk az időre, azt az illúziót kelti, hogy a múltból következik a jelen, a tegnap hozta mozgásba a mát. A múltból élünk, a visszhangok vezetnek, valójában nem is vagyunk igazán itt, és mindig lekéssük a lakomát. Hát nem végtelenül egyértelmű, hogy a múlt úgy követi a jelent, mint sodorvonal a hajót, és ha élők lehetünk egyáltalán valahol, akkor az itt és most van? (.........)
(......)A fegyelmezettséget általában összekeverik a kényszerrel, a dualista felfogásnak megfelelően az akaratunk önmagunkra erőltetésével, mintha az akarat különvaló volna a szervezet többi részétől. Az emberi természet egyesült és teljes koncepciója a fegyelmezettség új megfogalmazását igényli – nem kényszer, hanem a spontán cselekvés irányítása. Fontos megérteni, hogy a fegyelem csak egy technika, amelyet a szervezet használ, mint ács a szerszámait, és nem egy rendszer, melyhez a szervezetnek alkalmazkodnia kell. Egyébként a rendszer tisztán mechanikai és szervezési igényei nagyobb fontosságot kapnak, mint a szervezet szükségletei. Olyan helyzetben találjuk magunkat, melyben az ember van az Ünnepért, és nem az Ünnep az emberért. Ahhoz, hogy a spontán cselekvés kifejezhesse magát szabályozott mintázatokban, előbb be kell indítani. Vagyis nagyobb érzékenységet kell kifejlesztenünk az iránt, hogy a szervezet maga mit akar csinálni, és meg kell tanulnunk válaszolni a belső mozgásaira.
A nyelv szinte kényszeríti az embert, hogy ezt rosszul fogalmazza meg – mintha „mi”, akiknek nagyobb érzékenységet kell kifejlesztenünk a szervezet iránt, különlévők volnánk attól. Sajnos a beszéd formulái a társas létnek azt a képzelgését követik, amely elválasztja a tudatos akaratot a szervezet többi részétől, független cselekvővé nevezi ki, aki okozza és szabályozza mindazt, amit teszünk. Így nem vesszük észre, valójában mi is az az ego, a cselekvő, a tudatos akarat. Nem vesszük észre, hogy ez csak egy társas megállapodás, mint az, hogy hány perc van egy órában, nem biológiai, vagy akár pszichológiai létező. Mert az ösztön ellen működő tudatos akarat nem más, mint a társadalmi elvárások interiorizációja, belső visszhangja, valamint a szerepnek, az identitásnak az az elképzelése, melyet a szülőktől, a tanároktól, gyermekkorunk fontos személyeitől kaptunk. Egy képzelt, társadalmilag előállított én, mely a szervezet ellen küzd, az ellen az én ellen, amelyet a természet növesztett. Ezen képzelgés segítségével tanulja meg a gyermek, hogy felügyelnie kell magát, és a társas élet szükségleteihez alkalmazkodnia (....)
(.....)A probléma az, hogy a védelmeit védelmező ego borzadva hőköl vissza attól a dologtól, ami éppen segítene csillapítani állapotát – a másokkal való olyan kapcsolattól, melyet a vonzalom fizikai gesztusai alapoznak meg. A rítusoktól, a tánctól, a játéknak olyan formáitól, melyekben nyíltan megmutatkozik a csoport tagjai közti kölcsönös szeretet. Az ilyesfajta játékforma időnként teljesen váratlanul magától kialakul közeli barátok között, azonban milyen kínos is volna ilyen mély kapcsolatba lépni teljesen idegen emberekkel! Ráadásul számtalan olyan kapcsolat van, melyet az emberek szilárd barátságnak neveznek, mégsincs hozzá elég bátorságuk, hogy olyan fizikai és erotikus kontaktussal fejezzék ki egymás iránti érzelmeiket, melyek a valódi szeretet szintjére emelnék viszonyukat. Az a baj, hogy nem veszünk tudomást róla, hogy a formális barátság és a genitális szexualitás két véglete között a szeretetnek széles spektruma létezik, és épp ezért bizonytalanul érezzük magunkat ezekben a régiókban. Ezért hát mindig félünk, nehogy túllépjük a formális barátság kereteit, mert azt hisszük, hogy ebben az esetben feltétlenül a szexuális viszony végletébe kell esnünk, vagy, ami még rosszabb, a homoszexualitáséba.
A spirituális vagy testvéri szeretet és a szexuális szerelem között tátongó űr a szellem és az anyag, az ész és a test mesterséges kettéválasztását tükrözi – érzéseinket és tetteinket kizárólagos módon soroljuk az egyikhez vagy a másikhoz. A kettőt elválasztjuk egymástól, és a kapcsolat hiánya, az összekötő spektrum nemléte szárazzá teszi a spirituális szeretetet és brutálissá a szexualitást. A testvéri szeretet túlhaladása így nem képzelhető el másként, mint hogy a ló túloldalára esünk. A két véglet közötti finom és csodálatos átmenetek szinte teljesen elvesznek számunkra. Másként szólva a szeretet legnagyobb részét alig engedjük érvényesülni, mert ha a szeretetet csak végletes formáiban vagyunk hajlandóak átélni, az olyan, mintha vennénk egy kenyeret, de csak a két csücskét ennénk meg.
Fogalmam sincs, mit lehetne ez ellen tenni egy olyan kultúrában, ahol a személyes azonosság a fizikai távolságtartás függvényének tűnik, és ahol az emberek többsége még attól is visszariad, hogy megfogja valakinek a kezét, akivel nincs szexuális vagy rokoni kapcsolata. A bensőségesebb kapcsolatok kialakítását erőltetni, vagy ezirányú propagandát folytatni nem sok jóhoz vezetne, legfeljebb zavarba hozná az embereket. Csak reménykedhetünk, hogy az elkövetkező években énvédő rendszereinkben maguktól keletkeznek majd repedések, mint tojáson, ha a madár megérett rá, hogy kikeljen. A filozófia és a pszichológia, a vallás és a tudomány eredményei, melyek az ember új képét kezdik körvonalazni, a testbe zárt lélek képétől a szociális és természetes környezettől elválaszthatatlan organizmus szemlélete felé elmozdulva, alapot adhatnak bizakodásunkra.


/Alan W. Watts:
Az öröm kozmológiája
(Kalandozás a tudatosság kémiájában)
részletek/

95. [tulajdonos]: most2017-11-08 23:51
hosszú nyulánk tagjaikkal
átnyúlnak felettünk
az állomás zörejei
és magukhoz vonják
az utcák göngyölegét

e pillanatban

életeink összetorlódnak
felgyűrűznek bennünk kínos hasonlóságaink

hogy vagyunk egymásnak és ahogy

elhevert üres flakonokként némán meredünk
vissza magunkra egy örökkön szikkadó nyári útszélen

amazok elveszve falak közt
erős marokra fogva tanácstalan
képzeteink rácsait
azok pedig
akik meg sem születhetnek

térdepelve rimánkodnak
távolba magasló csipkefüggönyök -
nők holdfehér álmai mögül

felborult bölcsőként tátong a jövő
felette hintáz hasztalan a csüngő akarat
s egy kései sirató zokog minden örök éjben
azt visszhangozzák az összes falak

a mindig van
az az egy pillanat
hogy kétfelől lekéssük

94. [tulajdonos]: útfélen sodrott költemény2017-11-08 16:14
mész a városban és cipeled ezt a bűzt
mintha már a tied lenne
persze a husok émejítő szaga
a kanyarulatok medrében
azt is elnyomja
az a kacsa jut eszedbe
ahogy tömték
de ezek
nem rángnak csak nyelnek

te magad már
egy másfajta balek vagy
noha szintén hiszed önnön képzeted
gyakorta serénykedsz akárha
volna célod - egyebed -
rohanó lábaid
szerte kereszteket rónak
e végtelen betonparkett-keringő
szertefont szellemképletébe

hátad az üldözöttek címere
szerelmed illanó de
árnyékod az a megtorpanó
galoppozó indián mindíg veled lesz -
ezt hajtogatod magadnak és tartod
az ősidőktől burjánzó koreográfiát
lenyeled magad aztán rá-
gyújtasz és eszmélsz megint
hogy bármit
akármit szívhatnál

rádborulhat a valóság is
az a határtalan
csírátlan semmi -
visszhangjával a zsebedben
ha kolomp szól eredj most Parsifal
ne félj agyad megvéd tudatodtól
kényében a hasztalanság
ily örök és mozzanatlan
aligha volt

biggyeszd hát magad

93. [tulajdonos]: Madách - most és mindörökké2017-10-19 13:31
jaj mit is kezdhetnél , ugyan, inkoherens tenmagaddal, költő!?

zsenge kis alkotásaim kiértékelése folytán (T publikum által való , bárminemű )
olykor-olykor fülembe cseng Lucifer:

"Hiú törekvés. Mert egyént sosem
        Hozandsz érvényre a kor ellenében:
        A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
        Úszója, nem vezére, az egyén. –
        Kiket nagyoknak mond a krónika,
        Mind az, ki hat, megérté századát,
        De nem szülé az új fogalmakat.
        Nem a kakas szavára kezd virradni,
        De a kakas kiált, merthogy virrad."

S ha már Az ember tragédiája, akkor ajánlom mindenki figyelmébe(3xosan!!!)
Jankovics Marcell feldolgozását,több,mint remek,s több,mint gyönyörű, abszolút hivatott
meg akkor már úgy egyébként
magát Az ember tragédiáját - párévenkénti újrafeldolgozásra (írott vagy bármilyen formában) magunkban, minden dolgok megértéséhez
- Végtelen.
        

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: ro40  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: 4htf  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2017-11-29 06:51 Gyurcsi
2017-11-17 02:28 F. Orsolya
2017-11-02 17:58 Vezsenyi Ildikó
2017-10-29 11:27 szekszelvesztő
2017-10-22 10:13 ekszszerkesztő
2017-10-17 21:14 furim
2017-09-26 06:03 Kármin Lili
2017-09-19 08:36 Tiszai P Imre
2017-09-14 16:09 Berta Gabriella
2017-09-01 12:16 Barna Ágota
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2017-12-11 10:09   Napló: akvamarin
2017-12-11 10:06   új fórumbejegyzés: Gulisio Tímea
2017-12-11 10:04   új fórumbejegyzés: Zsuzsanna Grande
2017-12-11 10:00   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2017-12-11 10:00   Napló: weinberger
2017-12-11 10:00   új fórumbejegyzés: Petz György
2017-12-11 09:59       ÚJ bírálandokk-VERS: Paál Marcell Diagnózis
2017-12-11 09:44   új fórumbejegyzés: Petz György
2017-12-11 09:38   Napló: akvamarin
2017-12-11 09:27   Napló: akvamarin