NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random) Legutóbbi olvasó: 2020-05-29 04:41 Összes olvasás: 19911| 161. | [tulajdonos]: pókok | 2020-01-08 23:27 | Az ég kékjét bámulva telepedtél meg ezen a világon. A kopottas házfalakat hajlongva ölelő szelíd fakoronákra emlékszel végül, úgy, ahogy magadra sohasem. Főként
a fákra, melyek ölelik a kéket, meg ahogy elporladnak a kövek, te meg mitagadás, nem élsz meg a saját emlékezetedben sem. Egyetlen hasadó léggömbnek képzeled a világot, számos csillanó szerszámmal közeledsz feléje - végül mégis kikerülöd, mert félsz a durranástól. Vajon ragaszkodunk-e jobban bármi máshoz,
mint félelmeink tárgyához?
Esetlegeket hordasz magadban tegnapról - másnapod, akárha váratlan volna , előkészítetlen. Szombat dél van: lebegsz. Kötetlen. Feszítetlen. Megkövezetlen és megközelíthetetlen. Szédülsz - mit teszel? Hozzávágod a kancsót a borhoz. Micsoda tétlenség. Rettenet fagyást észlelsz a dolgok folyásában. De hiszen ,míg érett a galagonya, kiőszültél a nyárból. Szerettél. Jelentés nélkül, az a másik az isteni gondviselés soha el nem kopó eszközének gondolt - s még csak az sem vagy. Senki emlékezete tart, a tudat aszfaltjain araszoló rákok tánca, tükrök visszhangja. Pályájukat vesztett égitestek elporladnak ugyanígy, ahogyan te most épp még nem, mert látszólag összetartasz valamiféle absztrakt kuszaságot, amire azt mondjuk, hogy hozzád tartozik. Nem biztos, hogy elemi értelemben. No nézd, ezen a ponton, itt kötődsz a világhoz, mégis, ha szigorúan vesszük, mert láthatod, ezek itt megrajzolt körvonalaid, és bérenc magad innen veszed. De kereteidre nem korlátozódhatsz mégsem.
Fölkelsz, mész is tovább. Hirdetőtáblán felirat: "itt vagyok önmagam, itt vásárolok!". Nos? Mit veszel? Cérnát, talán, de mégsem. Nem, azt is magadból húzod elő, veszedelmes egy állat vagy, meguntad, hogy kényedben elheverj a napon, vagy hogy barlangokba húzódj halót szőni. Felforgatnád saját fészked, csakhogy nincsen.
Nap nap után. Nagy, sötét és halott. Pókokat látsz nappal, pókokat éjjel is ,ébren. Tétlen vagy. Mondd, félsz-e még s mitől hát fonálszövő?
Hogy lezárt üvegcsapda a világ. Hogy egyedül én vagyok, és hogy kívülem nem is volt soha más, csak mit csalókán annak hittem (, vagy inkább attól mégis éppen, ezen szó, hogy kívülem, avítt már, ha kívül az énrajtam, semmi sem. Mi az, mi birtokolna mint külsőt, hogyha eredne az belőlem? Hol végződnék én, s mi volnék én a másban, mi elfüggetleníthetetlen? ) De ne tudjam bűnbakjaim mivé lesznek majd nélkülem, hogy magamra támadok majd, s többé nem védelmez senki sem.
- A hím pókok, amikor találkára sietnek a nőstényekhez, minden alkalommal nagy veszélynek vannak kitéve. Párjuk rövidlátó és falánk. Rávetheti magát, és szétmarcangolhatja őket. Ezért a hím pók „becsönget” szerelméhez, megragadja ama pókháló egyik fonalát, amelyen a nőstény ül, és megrázza. Minden pókfajnak megvan a maga rejtjele, a maga jelzési rendszere. Ha a hölgy hajlandó fogadni, a megfelelő ütemben válaszol, megrázza a pókhálót, ami annyit jelent, gyere, ne félj, nem eszlek meg. Ha ez a válasz megérkezett, a hím pók csak ekkor lép be a veszélyes zónába. -
Olykor átkocognak az üvegen. Begörbített tagjaim magam alá húzom ekkor, és összezsugorodom, egészen apróra, maximálisra növelve így a távolságot
a kapcsolatkereső és köztem. Ott állsz, az üveg túloldalán, szemöldökráncolva, hatalmasan és semmit nem értesz. Tükörré szeretnék válni, hogy odatarthassam magam, hajadba
kapaszkodó szeleket kívánok, egy mosolyt még, az arcodra, azután hogy menj békével. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
