NAPLÓK: Estilla Legutóbbi olvasó: 2025-09-10 00:48 Összes olvasás: 1529| 1. | [tulajdonos]: A szférák zenéje | 2018-06-18 20:01 | Összegyűltünk, mind feketében,
Szívünkben vákuum, sírások a gyászban.
Itt van a család apraja-nagyja,
Mind téged siratunk, drága jó Apa.
Sokszor jutsz eszünkbe nap, mint nap,
A lelkünk a fájdalomtól dagad.
Még emlékszem az utolsó együtt töltött percekre,
Még mindig könnyek ülnek meg a szememben.
Az utolsó szavad az volt, hogy jó,
Amit érzek, nincs arra szó.
Elvett tőlünk a sötétség, a tudatlanság,
Majd ha eljön az idő én is utazok hozzád.
Majd felkerülök egy kis felhőre, s kinő a szárnyam
Pengetem a szférák zenéjét, aranyhárfával.
Szárnyamból kitépek egy kis tollat,
S máris íródik egy mondat.
Sőt, nem is mondat, rímbe szedett szavak
Emlékek tömkelege zaklat.
Sok mindenre emlékszem, sokra nem,
De te, drága jó Apám, itt élsz a szívemben.
Sok mindent akartam volna még elmondani neked,
De a halál hirtelen elvett tőlünk téged.
Ez bánt, s gombolyag tekeredik a torkomban,
Mély fájdalom, egy nagy vákuum a lelkemben.
Még nem tudtam elmondani,
Mit szerettem volna, s jó szorosan átölelni.
Sírverset írni nem akarok, mert az csak álca vegyület,
De sírkövedre még azért felírnám a szót: Szeretlek!
De az idő makacs volt, csak úgy kapkodta a lábát,
S a halál már kinyitotta vitorláit annak, ki urnába hált.
Elvitt Téged, fényes udvarába,
Csak úgy potyognak fekete könnyeim.
Még nem tudtam elmondani:
Mennyire szeretlek.
S már kihunyt a nap,
Feljött a hold,
Emlékeimben kutatok,
Fellázad bennem a düh, a halál szívtelensége,
Elvette Apámat, örökre vége.
Nincs már több remény,
Csak a fájdalom ég,
Az utolsó könnyemben, utolsó szavad,
Egy utolsó ölelés, mély álomba ringat.
2008. szeptember 13.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
