Kedves Zoltán! Azt gondolom, az emberi minőséget alapvetően meghatározó tényezők egyike az, hogy a környezetében zajló folyamatok közül miket tart problémásnak. Ha innen közelítem meg a "feladványodat", akkor azt kell, mondjam, fontos dolgokról árulkodik! Többször végignézve a filmet (ami, persze lehetne jobb -- profibb -- is), újra szembesülnöm kellett az időről időre elfelejtődő ténnyel, burokban élünk, és a burkon kívül számunkra szinte elképzelhetetlenül idegen világok találhatók. Megrendítő és egyben torokszorító az a fajta szikár, egyenes tartás, ami a film szereplőiből sugárzik. Meg kell továbbá valljam, mélyen megérintett a film, és azoknak az emócióknak, amiket ébreszetett bennem, a halvány töredékeit sikerült csupán szavakba öntenem. A "szerzeményem" egyszerűen elégtelen a látottak méltó közvetítésére, csupán jobb híján mellékelem. Nagyon kíváncsi vagyok, a többiek mire jutnak, mert úgy vélem, itt válik el a szar a májtól (már bocsánat), s "méltó(t) ... itt úgysem mondhatna más, – a rettentő szavak tudósa, Ésaiás."
A semmi peremén
Tudnod kell, megeshet veled is, tudnod kell, ez nem a büntetésem, így hozta a forgandó szerencse, mindent, mitől reszket élő ember, az én sorsomba belerejtse.
Nemzettem hármat, eltemettem mind, fejfán virít az asszony neve is, sógorok és komák szétfutottak. Tikhoz, galambhoz szólok, ha néha, magam maradtam és néma holtak.
Hajdan virító mezőm most ugar, tarack terem a vetemény helyén, almám, dióm, meggyem csak puszta tönk. Nem béget, röfög, nyihog fülembe barom, a hodály üresen dülöng.
Ami nekem kincset érő otthon, másnak csak málló vályog bodega, múlásommal ez is elenyészik. A birtokon, mit apám keze szült, csak számtalan tegnapom tenyészik.
Tudom, a vég közel, fogytán erőm. Panaszom nincsen, voltam úgy, ahogy. Viselni kell, mit ránk mér Nemezis. Tudnod kell, ez nem a büntetésem, tudnod kell, megeshet veled is!
Szia, Zoltán. Ebben a rövid verzióban a képközi feliratok mind negatív fogalmak. Van egy koráőbbi versem, amely, ha lehet, még negatívabb, ami a kicsengését illeti, ha nem bánod, ebből írok ide egy rövid részletet.
Goromba szókkal részeges, mogorva pór ösztökél egy megfáradt lovat, barázdát szánt a szürke földi porba a félrecsüngő, ferde rudazat. Napszítta ráncok széltől cserzett képén, szárat markol a kérgesült tenyér, a botladozó szekér mellett lépvén végtére roskadt kunyhójához ér.
Gubancos szőrű komondor fogadja, s míg megszokásból rúg egyet felé, s hajszolt gebéjét kifogja a gazda, egy fésületlen némber lép elé. Egy másodpercre lopva összenéznek, mindkét tekintet jobb jövőt remél: a kamrapolcon dugva ott a méreg, s jól kézre áll a görcsös villanyél...
Nem kizárt, hogy írok egy friss másikat is, amely jobban közelíti a feladatul kapott történetet.
Vági Barbara és Talán Csaba Elboronálva című, 22 perces dokumentumfilmjének összefoglalója ez a két perc, amit itt láthattok.
Talán azért is jut eszembe minden nap, mert nagyon sok hasonló sorsot látok a közelemben. S nemcsak a tanyavilágban, hanem falun, sőt városon is.
A filmet 2007-ben mutatták be. Ezekkel a szavakkal: Küzdelem a magánnyal, a kilátástalansággal. Élni tovább vagy feladni? Két magányos öreg harca a megmaradásért, elhagyatva az alföldi tanyavilágban. A film szereplői, Ilonka néni és János bácsi csaknem egy éven keresztül bepillantást engedtek mindennapi életükbe, gondjaikba, félelmeikbe és - ritkán ugyan, de - örömeikbe. Őket látva szembesülhet a néző a magyar tanyavilág lassú pusztulásával. Lelkierő és esendőség: a két öregember gyengeségében is példát mutat kitartásból, elszántságból és alázatból. Talán alakulhatott volna másként is, talán nem kellett volna egyedül maradniuk. De az is lehet, hogy ez már "el van boronálva".
Hogyan sűríthető mindez egy versbe? Ez ám a feladat!
A következő feladatban ismét olyan versformát használhat mindenki, amilyet akar, amilyenben legjobban ki tudja fejezni magát. A téma az alábbi kisfilm (1 perc 51 másodperc), nézzétek meg és varázsoljátok versbe mindazt, ami erről az eszetekbe jut! Nagyon köszönöm – előre is – , hogy együtt dolgozhatunk, gondolkozhatunk,
Feladatzárta: december elsején, szombaton 20 órakor.
A gyakorlótér nem játék. Nincs tétje – abban az értelemben, ahogyan például a Jó, ha a vége jó naplónak van. Ott pontoznak, győztest hirdetnek. Vesztesek ugyan nincsenek, csak a győztesnél kevésbé győztes győztesek. Ez mégis tét. Szívesen fordítanak rá időt mindazok, akik részt vesznek benne. Nem tekintik el… fecsérelt időnek, mint például azt, ha a karám szélén a kecskebak a fűrészbakot megfecséreli. A gyakorlótér más. Olyan, mint egy konditerem. Ide bárki bejöhet, kipróbálhatja az éppen esedékes versformát, végrehajthat néhány gyakorlatot és azután szabadon távozhat, a megdicsőülés vagy a megszégyenülés élménye nélkül. Hogy emiatt tét nélküli volna? Hát nem tét-e maga a próbálkozás? A játék öröme. Az önmagunkba vetendő bizalom. A nyelvi-poétikai készségeink erősítése. A versíró-műhely élménye. Sokan sokfélék vagyunk. Mégis szomorúan látom, hogy van, akinek mindezek nem jelentenek semmit. Számára minden csak az idő tét nélküli el… fecsérelése, ha nem arról szól, hogy ki a jobb, ki a szebb, ki az okosabb.
Köszönöm az észrevételt, levontam a tanulságot magam is: a babérlevél (akár virtuális, akár valóságos) a konyhába való, nem a versírás gyakorlóterére.
Hamarosan jön a következő forduló.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
