NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 05:45 Összes olvasás: 125708| 485. | [tulajdonos]: statisztika | 2018-08-06 22:52 | Valamelyik éjjel nem ment az alvás (meleg, lábfájás, aggódás a világbéke iránt, stb), hogy álomba ringassam magam, elkezdtem érdektelen dolgokkal foglalkozni.
Jó ötletnek tűnt, hogy megnézzem, hogy állnak verseim olvasottsági szempontból.
Egy Excel-táblába importáltam a listát.
87 vers, összesen 33.411 olvasó. Ez versenként átlagosan 384 olvasót jelent.
Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy ezek mind a múlandokk fiókban vannak. Úgy tapasztaltam, hogy besorolásuk előtt ritkán érték el a 80-as számot, tehát átlagosan mintegy 300-an olvasták úgy, hogy már a múlóban voltak.
Az automata a Dokkra való bejelentkezéskor múlós verset nem dob fel, tehát ezeket a verseket csak szándékosan, a címre vagy az íróra rákeresve lehet megtalálni.
Magyarul, ha valakinek felkeltettem az érdeklődését "munkásságommal", az megtalálja remekeimet akkor is, ha azok nem a maradók között vannak.
Ezt csak azért tartottam fontosnak leírni, mert gyakran megdöbbenek azon a hisztin, amikor valaki magából kivetkőzve csatázik, hogy egy-egy verse maradó legyen.
Szerintem, ha egy verset a szerkesztői többség maradónak tart, az csak annyit jelent, hogy a szerzőnek azzal a verssel már nincs annyi tennivalója, hogy sikerült egy témát jól feldolgoznia.
Ha meg múlónak ítélnek egy verset, akkor meg mérlegelni kell. Mi lehet az oka?
Lehet, hogy a téma elcsépelt. Ha már sokan feldolgozták, tud-e az én versem valami újat nyújtani, másfajta megközelítéssel vagy más konklúzió levonásával, vagy a jóég tudja mivel, majd az írástudók kifejtik, ha van kedvük hozzá.
Elképzelhető, hogy az általam választott forma nem illik az egyébként jó témához. Lehet, hogy logikai bukfencek vannak benne, lehet, hogy egy engem közelről érintő esemény hatására, érzelmektől feszítve írtam egy olyan olvasónak, aki sok esetben nem érintett, sőt, nem is tud arról, ami engem az írásban motivált. Én számtalanszor besétáltam abba a csapdába, hogy nem hagytam ülepedni magamban az érzéseket, aztán nem értettem, hogy fogadhatják értetlenül, közömbösen azt a verset, amit én nem tudok könnyek nélkül újraolvasni.
Na mindegy, biztosan hosszasan lehetne folytatni, tán még én is tudnám, de a szakértők biztosan. A lényeg az, hogy az olvasó eldönti, hogy tetszik-e neki vagy sem, és itt a szerkesztőket olyan olvasóknak tekintem, akik ráadásul meg is tudják fogalmazni, hogy milyen hibát találnak az írásban.
Aztán én meg eldöntöm, hogy mihez kezdek a véleményükkel.
Én a legritkább esetben javítok, hiszen nem tekintem olyan fontosnak, hogy egy már megírt versem melyik fiókba kerül. Inkább legközelebb, ha megint írni támad kedvem, megpróbálom elkerülni a feltárt hibát. Persze, nem mindig, hiszen tudom, hogy mint mindenki, én is kicsit másként látom a világot, lehet, hogy az nem is hiba, hanem az vagyok én. Nekem a legjobb énektanár se tudná betanítani Csocsoszán áriáját, ha hozzám Páger Bicska Maxija áll közelebb. Louis Armstrongnál sem hiba a rekedtség.
Mindenesetre egy dolgot nem tartok jónak, amikor egy szerző egészen a személyeskedésig elmegy a vitában, hogy meggyőzze a szerkesztőket vagy bárki mást, hogy az ő verse jó, és felháborító, hogy nem lett maradó. Nekik a maradóság a cél, bármi áron, nem az, hogy megtanuljanak írni.
Én csak azt tudom, hogy pontosan ugyanennyi lenne a nyugdíjam akkor is, ha csupa maradót írnék. Meg azt, hogy akkor nem írni járnék ide, hanem csak olvasni. Azt is, hogy múló verseim is számos olvasót csábítanak, akár már itt is, de máshol ugyanúgy. Viszont máshol nem kapok igazi kritikát, se jót, se rosszat.
Én büszke vagyok arra, hogy több, mint harmincezren olvastak Gyurcsis múló verset. Önként! :D
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
