Nem a büszkeség mondatja velem, ez egy átmeneti állapot, örököltem.
Mint ahogy szüleim ágán a százéves dokumentomokat – apám papírjait, anyámét, katonai dögcédulát, leveleket – és igen, fotókat is, vagy kétezret.
Miután gyerekeim, unokáim szanaszét élnek a világban és már csak mink élünk itthon, felelősséggel tartozom a fotókkal kapcsolatban, a papírképeket nem lehet igazságosan szétosztani és a Világ négy sarkába elpostázni, rászántam két éjszakát – meg a közéjük szorult nappalokat -, és egy nagyon aranyos Kodak fotoszkenneren átzavartam az összeset, és immár digitálisan juttattam el az érdekelteknek.
Egyenként átnézve a képeket rá kellett döbbennem, hogy a kétharmadukról nem tudom, kik vannak rajtuk. És nincs már kitől megkérdeznem.
Azt is tudom, hogy gyerekeim már a maradék zöméről se fogják tudni a képeken szereplőkről, hogy mit keresnek a mi családi fotóink között. és ők se kérdeznek, ahogy én se kerestem ilyen okból a faterékat.
Aztán van még egy érdekesség: - rólam nincs olyan fénykép, amilyenen éppen fürdetnek, pelenkáznak, szoptatnak, egy fotó sincs a kukimról, a popsimról – aki kevésbé cizelláltak: a faszomról, a valagamról -, pedig készültek ilyenek, mint ahogy minden családban szokás.
Egyszer – olyan tizenkét-tizenhárom éves lehettem - a fateromék elutaztak valahova néhány napra, kihasználtam az alkalmat, és az összes ilyen képet összetéptem/széttéptem - nem kívánt törlendő -, és lehúztam a klotyón, vállalva a verést, Stephen Hawking kortársaként én is érintett vagyok a gondolkodás terén, kiszámoltam, hogy amikor hazajönnek, így is, úgy is elvernek, vagy cigihamut találnak valahol, vagy a szomszéd panaszol be a hangos zenéért, nálunk meg a halmazati verés ugyanakkora szokott lenni, mintha csak egy bűnön kaptak rajta.
Szóval engem nagyon bántott, amikor régen látott rokonnal vagy ismerőssel az őseim végignézették a családi fotókat, köztük az én fütyis képeimmel.
Tiltakozni nem mertem, akkora verést még Hawking se tudott volna előre kiszámolni, de így azért bízhattam abban, hogy mégse bukom le.
Mindez olyan hatvan éve történt, és csupán néhány tucat ember előtt kellett pironkodnom apámék bunkósága miatt, de a mai világban az internet Kaleta Gábor kortársaként az összes érintettnek lehetővé teszi, hogy a kisfiúk pöcörőjén csámcsogjanak, ha én most lennék abban a helyzetben, akkor Pándi András kortársaként lennék én is érintve, és korábbi árvaságra kárhoztatnám magam.
Milliónyi NORMÁLIS nagyapa kortársaként én is érintve vagyok abban, hogy mélységesen felháborít, ha valaki a saját önfényezése okán gond nélkül figyelmen kívül hagyja mások személyiségi jogait, és még az se tántorítja el, hogy saját családján belül teszi, sőt, egy önvédelemre képtelen, jobb sorsra érdemes kisbabával.
Tisztességes dokkosok kortársaként érintett vagyok abban is, hogy szomorú legyek, a felelős főszerkesztő nem él felhatalmazásával, és nem akadályozza meg azt a dúlást, amit egy résztulajdonos művel a jóízlés – és lehet, hogy néhány írott szabály – ellen.
Minimal Planettel maximálisan együttérzek, és, bár számtalanszor összeakasztottuk a bajuszt, a bajban félre kell tenni a torzsalkodást!
Problémájára már akkor megfogalmaztam a megoldást, amikor arról ő még nem is tudott, úgy látszik, ennek a nyavalyának elég hosszú a lappangási ideje.
Ez a vers egyébként szomorú okból került elém a napokban, öreg barátomnak és szomszédomnak, akiről a vers első szakaszában szó van, csütörtökön lesz a temetése. Húsz évig csináltuk együtt borunkat. Az utolsó közös "munkánkból" még van vagy harminc liter, de azt már csak különleges alkalmakkor veszem elő.
„Fekete sas, sáros ucca, Itt lakik a Varga Pista. Varga Pista farkadina, Mind a kettő ebenguba.
A suszter felkapta a kaptafát: - Ebenguba az anyádnak a... Evvel belevágta a kaptafát a saját üvegablakába. A kaptafák kirepültek az uccára, én összeszedtem mindegyiket, és elvittem haza. Gyűjtöttem a kaptafákat, de az a suszter olyan kitanult, igazi nagy gazember volt, hogy sosem dobta ki a rendes párját, amelyikre szükség lett volna, így aztán nekem csupa felemás kaptafáim voltak, meg neki is.”
Azért se jelölöm meg, hogy honnan idéztem. Aki nem tudja, annak mindegy, az ezt is elfelejti. De a lényeg az utolsó néhány szóban van, aki hülyeségeken őrjöng, az önmagának is kárt okoz vele.
Ha én leírok valamit, azzal a szándékkal teszem, hogyha valaki elolvassa, ugyanúgy értse a leírtakat, mint én, amikor írtam.
Ha ez nem sikerül, az vagy valamelyikünk, vagy mindkettőnk hibája.
Mivel kettőnk közül én nem vagyok képzett irodalmár, azt gondolom, én teszek rosszul valamit. Tehát, ha azt akarnám, hogy a másik személy úgy értse a leírtakat, ahogy én szeretném, nekem kéne képeznem magam.
Az a baj, hogy az emojik közül még csak hármat használok tudatosan, a szivecskét, a hűhát és a sírvaröhögőset. Nehezen megy a tanulás, hetvenkét évesen már nem csupán az impotencia réme fenyeget, hanem a demenciáé is, megoldás talán még az lehet, hogy a Gúgliban rákeresek, van-e az ilyen vén kriplik számára is Taigetosz? Persze akadálymentesített…
Néhai Zalán György született 1920-ban a Porgány Sándor majorban.
Parasztgyerek volt, ennek dacára már nagyon fiatalon bekerült a szegedi egyetemre, igaz, szobainasként.
Spoiler: Később gyakran meghívták úgy magyar, mint külföldi egyetemekre előadónak, annak dacára, hogy egyetemet sose végzett.
Feljött Budapestre, ahol a BESZKART-nál villamoskalauz lett, ekkor végezte el a gimnáziumot. A jeges ablakokra ujjaival írta fel a matematikapéldákat, mindig akadt néhány jóindulatú utas, aki segített neki.
Aztán hosszú ideig villamosvezető volt, azokat a villamosokat még állva kellett vezetni, a kezével verte a csengőt, hogy ez mennyit keményített a tenyerén, arról sokáig tudnék mesélni.
Talán kiemelkedő eredményű érettségijének köszönhette, hogy behívták a Cég központjába könyvelőnek. Ő műszaki vonalon szeretett volna dolgozni, de főnökei hasznosabbnak látták, ha a pénzügyekkel foglalkozik. Munkáját úgy végezte, hogy őt nevezték ki a könyvelés vezetőjének.
Amikor a BKV megalakult, olyan emberekből válogatták össze a vezetőséget, akik a saját vonalukon bizonyítottak, így a vezérigazgató – néhai Daczó József, és a műszaki vezérhelyettes - néhai Nagy Rudolf is elismert közlekedési szakemberek voltak, hasonló évtizedes tapasztalatokkal, és ő lett a gazdasági vezérigazgató-helyettes.
Nevéhez kötődik egyébként a jegylyukasztó automata bevezetése sok nyugati országot is megelőzve ezzel, nem véletlenül hívták meg nemzetközi konferenciákra, akkoriban Londonban a buszok átlagsebessége 9 km/óra volt, míg Budapesten 20, előadásai alkalmával sokan jegyzeteltek.
Annak dacára, hogy utolsó katonai rendfokozata alhadnagy volt, ő volt Budapest kiürítésének a felelőse egy esetleges háború esetén, ez valami tábornoki beosztást jelentett, a sereg is tudta, hogy ilyen esetben közlekedési szakemberre van szükség.
1980-ban ment nyugdíjba. Ezt pontosan tudom, én 78-ban szerettem volna a BKV Hajózási Igazgatóságnál elhelyezkedni, de akkoriban még ügyeltek az ilyenre, összeférhetetlenség miatt nem lehetett, ki kellett várnom, míg ő nyugdíjba nem vonul.
Nyugdíjazása után harminc, a rendszerváltás után húsz évvel életműdíjat kapott. Jellemzően kevesebb pénz járt vele, mint utódjának a havi fizetése.
Bár soha semmilyen pártfunkciót nem töltött be, aktív korában mintegy huszonhétezer ember pénzügyi főnöke volt, és amíg dolgozott, azt gyakorlatilag egy cégnél tette - ha elfogadjuk, hogy a BKV a BESZKART jogutódja - leszögezhetjük, hogy bejárta a létra minden fokát a legalsótól a legfelsőig.
Egyébként a BKV-nál ez volt az utolsó vezetői gárda, amelyik közlekedési szakemberekből állt.
Megjegyzés: Egy szakadt Wartburgra tellett neki a nyugdíjából. Aktív korában járt neki egy Volga sofőrrel együtt, ja, és a titkárságvezetője egy jogi doktor volt, jellemző, hogy ők még évekig tartották vele a kapcsolatot.
Második megjegyzés: Ezt a karriert, ezt a munkásságot nem lehetett áldozatok nélkül bevégezni. A családi élet lett beáldozva. Úgy bátyám, mint én is, ahogy nagykorúságunk lehetővé tette, elmenekültünk. Szegény anyánknak nem volt hova. *
Én bocsánatot kértem Szabó Antaltól – naplóbejegyzésemet több, mint kétszázan olvasták -, azt gondoltam, megelégszik vele, békén hagy. Nem így tett, sőt, baszogat továbbra is, szórja a faszságokat.
Én nem várom el, hogy megkövessen, az én hírnevemen ő nem tud rontani, akik adnak még a véleményére, nos, azok miatt nem szedem szaporábban a levegőt. Perelni sem fogok, amikor elővezetés terhe mellett gyanúsítottként idézve lettem a Bíróságra, akkor is szinte megoldhatatlan volt a beutazásom Budapestre, sok szenvedés árán tudtam csak bemenni, önként még vádlóként se mennék. De:
Azt írja, hogy apám a „kommunizmus szereplője” volt.
Tudod öcsém, szereplő egy darabban a főhős, de a harmadik lándzsás is, és ha szerinted nálunk a rendszerváltás előtt kommunizmus volt, akkor te is szerepeltél benne, más kérdés, hogy csak lándzsás lehettél. Ahhoz, hogy egy szakmában kitűnj, nem kell feltétlenül iskola, példa erre apám, de te is, és hiába végezted el azóta az összes iskolát és tanfolyamot, szerintem akkor is tehetségtelen maradtál. És mielőtt ezt a mondatomat bemásolnád egy listába, hogy majd számonkérhessék rajtam, ez egy vélemény és a vélemény az szabad – egyelőre.
Apám karrierje a Horthy-korszakban kezdődött és a rendszerváltás után húsz évvel – a kitüntetésével – ért véget.
Arról senki nem tehet, hogy a „káder” szó számtalan jelentése közül te csak egyet ismersz, és mivel egy versemben olvastad, csak arra csaptál rá, ami hagymázas gondolataidhoz maradék nélkül illeszkedik. Még egy érdekesség: Egy versből szedtél ki egy szót. Igazán képzett irodalmárra vall, még Petőfit is kikezdhetnéd, már milyen faszság az a Tündérország?
Különleges ember vagy, neked a cement a retinádra kötött rá, azt még hetedikben tanultad, hogy az ideghártya a szem leghátulján van, tudod, ott belül, egész közel az agyadhoz. Ha az azóta elvégzett iskoláidból is csak így hasznosítod a tanultakat, akkor mindent értek.
Aztán egy kultúremberhez méltó mondat: „Gyurcsi Zalán György, 70 fölött, szerintem már csak szeretné.” – mármint a nőket.
Tudod Tóni öcsém, minden öreg volt már fiatal, de nem minden fiatal éri meg az öregkort. És már mennyire okos ember az, aki azt hiszi, hogy a szeretet, a szerelem korfüggő? Csak az egészen primitívek gondolják úgy, hogy ez a napi üzekedések számától függ. Kíváncsi lennék, hogy te megéred-e azt, hogy az ötvenedik házassági évfordulódat szerelemben ünnepelhesd? Véleményem: Nem.
Mindenesetre – ha más szavakkal is, de – levénimpotenseztél.
Ugyanúgy elmulasztottad az ellenőrzést, min én, amikor valótlanságot állítottam.
Pedig ezt könnyebb ellenőrizni, ha valakit VALÓBAN érdekel, hogy vannak-e merevedési zavaraim, az bátran bekaphatja a faszomat, Tóni, ez rád nem vonatkozik, te ki vagy tiltva tőlünk, én meg, ha lehet, nem megyek sehova.
Szóval ezért se várok tőled bocsánatkérést, feljelenteni se foglak, már leírtam, miért. * A lényeg, hogy én megadtam a lehetőséget a résztulajdonosnak arra, hogy nyilvános bocsánatkérésemet követően békén hagyjon, ő is azt írta, hogy nem akarja ilyenekkel terhelni a Dokkot, nem használta ki, sőt, baszogat tovább. Szokolayt is előrángatja, noha hetekig arra volt büszke, hogy mennyire megbocsájtott neki, akkoriban minden erről szólt, most meg újra előszedi, szegény Zoli még halálában sincs biztonságban.
A lényeg az, hogy tehetetlen vagyok Szabó Antal ügyében, a legegyszerűbb az, hogy leszarom, hogy miről ír, sajnálom, hogy akiknek módjuk lenne dúlását megakadályozni, nem teszik. Mint a Titanicon a cigányzenészek a vicc szerint, amikor a brácsás szól a prímásnak, hogy mi itt játszunk, közben süllyed a hajó, miért zavar, nem a tied, volt a válasz.
Antal előző bejegyzésére már félig megírtam egy reakciót, de visszanéztem közben a Dokkra, láttam, írt megint.
El is ment a kedvem az egésztől, már nem szórakoztat, akkor minek?
Aki lehülyéz, lehazugoz, aki a koromat, a fateromat rángatja elő valami elképesztő összefüggésben és közben emberfeletti erőfeszítésként tünteti fel mások által is átélt mindennapokat, akinek annyi esze van, hogy – saját bevallása szerint – egy felvételi dolgozatban eleve kizáratással járó szöveget ír, az dugja föl magának – az ő nyelvezetével élve.
Antal, te nem szorulsz segítségre önmagad lejáratásában, megoldod egyedül! Profi vagy!
