NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-05-19 10:56 Összes olvasás: 128286| 203. | [tulajdonos]: Patkány vagyok | 2018-03-16 19:03 | Patkány vagyok - ezzel a címmel írtam még néhány napja egy verset (?), vagy inkább csak lejegyeztem egy gondolatot.
Akkor ez még csak egy érzés volt bennem, de azóta már biztosan tudom. Illetve nem is ezt, hanem hogy mi nem vagyok. Magyar. Az nem vagyok, meg is mondta egy állami ünnepen az én miniszterelnököm.
- Aki magyar, velünk van! - mondta, nagy tapsot és éljenzést váltva ki ezzel. Én nem voltam ott, ennyi. Nem voltam velük. Ki vagyok tagadva.
A patkányok még nem tagadtak ki. Jó, nem vagyok született patkány, nincs róla papírom. Megélhetési patkány azért még lehetek. Megígérem, hogy magamévá teszem a kultúrájukat, és mégiscsak beépítem az étrendembe a bogarakat, rovarokat, bármennyire is óvnak ettől hivatalos helyről. Maradékot már eddig is ettem.
Egy tulajdonságom már autentikus volt, menekültem. Most is ezt kéne tennem, de most már egy országból.
Igen, de ehhez már öreg vagyok, az egészségem se a régi, nehezen mozdulok.
Jó, van azért a patkánynak még hasznos tulajdonsága, jól rejtőzködik. Be kéne olvadnom.
- Én is veletek vagyok!
...De ezt tudom én igazolni? Ha nem hiszik el? Ha azt mondják, hogy ezt bárki mondhatja?
Rájuk kell szavaznom. Igen, de hát a szavazás titkos.
Azt hiszem, be kell vinnem egy közjegyzőt is a fülkébe. Találok én erre közjegyzőt vajon?
Az utóbbi napok hírei szerint valószínűleg.
| |
| 202. | [tulajdonos]: Már nem várom | 2018-03-12 21:52 | Kedves Tamás!
Nem várok már igazán választ Tőled, hiszen válaszoltál már, olvastam naplód következő bejegyzéseit.
Azért még egyszer elolvastam Szepy bejegyzését, ő egy szóban sem említette a Fideszt. Valamilyen oknál fogva Te azonosítottad ezt a viselkedést vele.
Egyébként nincs igazad, mert az, hogy valaki fideszes, egyáltalán nem biztos, hogy idióta. A gyengeelméjűség pártsemleges. Mondanám, hogy ilyen van itt is, ott is, de ez nem tudom, hogy igaz-e, mert nálam az "itt" azt jelenti, hogy én, az "ott" meg azt, hogy nem én.
Az idős asszony viselkedését én nem fideszesnek tartom, hanem egy olyan emberének, aki korlátozottan fér hozzá az információkhoz, illetve, hogy az egysíkú és agresszív sajtó következtében elhisz dolgokat, sőt, már mélyen hisz bennük.
Ez a hölgy lehet, hogy néhány évvel ezelőtt is találkozott ugyanezzel a családdal - belefér, hiszen az az ember nem két év alatt tanult meg magyarul, és még az is lehet, hogy mosolyogva nézett rá. Nem az a család változott meg néhány év alatt. Talán magyar állampolgárok is, és most már néhány évvel régebben azok. Lehet, hogy a gyerekek már itt születtek. És magyarok. Nem MÁR magyarok, hanem simán azok. Mint Te vagy én. Esetleg régebben azok, mint mondjuk a kisebbik unokám. Aki viszont migráns, csak nem itt, hanem Angliában. És a szülei - a lányomék - megélhetési migránsok - ott. Ahol nem bánnak így velük. Ezt a kibaszott migráns szót még a Word is aláhúzza pirossal, és elnézést, hogy leírtam. | |
| 201. | [tulajdonos]: Tamásnak | 2018-03-12 20:45 | Kedves Balthazar!
Olvastam naplód "tempó" című bejegyzését, erre reagálok most. Azért az én naplómban, mert senkitől sem várhatom el, hogy saját nézeteivel ellenkező reagokat is megjelentessen.
Szóval, elolvastam elég sommás véleményedet, és azt hittem, hogy Szepy írt valami gorombaságot amíg nem figyeltem, rákattintottam az ő naplójára.
Láttam, nincs új írás, akkor mi van?
Szepy leírta, ami vele esett meg, illetve résztvevője volt egy eseménysorozatnak. Gondolkodtam, hogy ezzel a résszel volt-e bajod, lehetett volna, hiszen ez valóban alkalmas lehetett a köznyugalom megzavarására. Engem még így is felháborított, pedig ott sem voltam. Mindamellett gyanítom, hogy mégsem ezen akadtál fenn.
Szerintem Endre véleménye zavart - amellett, hogy egy naplóban - hol, ha ott nem - a saját következtetéseit bárki leírhatja. Te is leírtad a sajátodat, súlyosan minősítve az ő beírását.
Nagyon kíváncsian várom, hogy az ismertetett események kapcsán benned milyen gondolatok ébredtek? Ha nálam válaszolsz, ígérem, megjelentetem!
Üdvözlettel
Gyurcsi
| |
| 200. | [tulajdonos]: Egy csúnya kisfiú 2.i | 2018-03-11 21:08 | 2. Behívtak katonának
Jobban mondva: — küldtek.
Anyám írt a Hadügyminisztériumba, hogy biztosan valami tévedés van, mert húszéves létemre még sorozáson se voltam. Ő arra gondolt, hogy az utóbbi húsz évben egy nap nyugta sem volt, ideje, hogy az Állam is kivegye a részét a terhekből…
Kiderült, hogy az anyakönyvben tévedésből lánynak voltam feltüntetve. Ez még a szülés utáni nagy felfordulásban történhetett, hiszen az első időben még azt se tudták, hogy ember vagyok!
(A NASA-tól jött ki egy szakértő, aki kizárásos alapon döntött, azt mondta, ha ilyenek az UFO-k, akkor ők összecsomagolnak, és mennek a csudába, francba a Voyagerrel, az Enterprice-szal, utoljára felküldenek egy műholdat, rajta egy bazi nagy lézerágyúval, és arra programozzák, hogy mindenre lőjön, ami errefelé tart…
Telexezett a főnökének.
— Hjúszton, van egy kis gond… — és azt a választ kapta, hogy az űrprogram folytatódhat, ember vagyok.
Az, hogy fiú vagyok-e vagy lány, már igazán részletkérdés volt.)
Anyám még megírta a Hadügynek, hogy a lapomon szereplő Ronda nem külföldi női keresztnév, hanem egy jelző.
No, behívtak sorozásra.
Boldogan mentem, úgy értettem, hogy „sörözés”, és nagyon meglepett, amikor láttam, hogy mindenki ült, csak nekem kellett állnom. Pult, könyöklő viszont sehol.
Tartottam tőle, hogy mint már annyiszor, tömeghisztériát fog kiváltani látványom, de megdöbbentően nyugodt volt a társaság. Mondjuk, az ajtónál álló, majrékalapos MP eléggé sápadt volt, de tartotta magát, görcsösen szorította az AMD-t, csak az ádámcsutkája mozgott sűrűn fel-le.
Az asztalnál csupa harcedzett, öreg hadfi ült, összesen annyi csillaggal vállapjaikon, hogy a Tejút sírva csúszott a receptért. No, ezek már láttak életükben annyit, hogy képesek voltak uralkodni magukon.
— Neve? — mondtam, hogy’ hívnak.
— Kora?
— Oda nem járok, az Auchant jobban szeretem!
Még pár olyan kérdést feltettek, amire ott volt előttük a válasz a papírjaikon (igaz, az előzmények után én se bíztam volna a papírokban), aztán összedugták a fejüket.
A kommendáns az ajtónál azért már billegett egy kicsit.
— Na, figyeljen ide, fiacskám!
— Igen? — közelebb mentem.
— Maradjon ott!!! — a kommendáns ijedtében vállhoz kapta a géppisztolyt, aztán zavartan lehányta a bakancsát.
— Megbeszéltük itt az elvtársakkal, hogy magának most nem kell bevonulnia. Egy feltétellel!
— Igen?
— Ha kitörne valamiféle háború, akkor maga bevonul önként az ellenséghez! Ez behozhatatlan előnyt jelentene a számunkra!
No, hát végül is így nem lettem katona.
3. Farsangkor vesztettem el a szüzességemet
Azt hiszem, ez érthető.
Christine kicsit csodálkozott, hogy — bár már minden mást levettem — az operaház fantomja álarc végig rajtam maradt, de azt hitte, hogy az inkognitómra vigyázok.
Kissé csalódottan vizslatta a megilletődöttségtől összehúzódó joystickomat (arra hajtottam, hogy enjoystick legyen), majd megjegyezte:
— Mondd, kit akarsz Te… ezzel… kielégíteni?
— Kit, kit? Hát magamat!
Elég hamar végeztünk. A leány mégis be akart kukucskálni a maszkom mögé, mondván, hogyha nem láthat, akkor mostantól minden idegen férfi közeledését gyanakvással kell, hogy fogadja, hátha én vagyok.
Végiggondoltam, és úgy döntöttem, nem mutatom meg magam. Biztos voltam benne, hogy számára még mindig ez lehetett a kisebbik rossz.
4. Voltam vagy 15 éves, amikor megoperáltak
Anyám mondta, hogy plasztikai sebészhez visz, orrműtétre.
Nem értettem, miért van erre szükség. Szerintem semmi baj nem volt az orrommal. Egyikkel se.
— Hát pont ez a baj, fiam! — mondta anyám. — Nem tűnt fel, hogy kettő van?
Ekkor értettem meg, hogy miért zaklatott folyton az a Picasso nevű piktor, hogy álljak neki modellt!
Egyébként nagyon hasznos volt a két orr, nagyon csekély a valószínűsége, hogy egyszerre mindkettő el lenne dugulva. A másik előnye az volt, hogy megosztotta az engem bámulók figyelmét, ha csak egy lett volna, hamarabb észreveszik, hogy milyen csúnya!
Mondjuk, szabvány szemüveget nem tudtam volna viselni, azzal a szerencsétlen, középen árválkodó orrtámasszal. Jó drága lett volna csináltatni egyet. Még jó, hogy kitűnően láttam, jók voltak a szemeim.
Mind a három.
No, kanyarodjunk vissza a műtétre!
Anyám bekísért a plasztikai sebészhez.
A dokinak felcsillant a szeme, elkezdte dörzsölgetni a kezeit, majd a hangosbeszélőn kiszólt a recepciósnak:
— Magdikám! Mondja le nyugodtan az összes hirdetésünket, az Arany Oldalaktól kezdve a szaklapokig! Egy darabig el leszünk látva melóval! ... Itt van az a bizonyos „állatorvosi ló” — dünnyögte még maga elé, egész halkan, de hát én jól hallottam a négy fülemmel.
Nem értettem, hogy’ jön ez ide? Most tudom meg, kamaszfejjel, hogy ló vagyok? De akkor miért nem az állatorvoshoz vitt anyám?!
Anyu viszont tudta, hogy miért örül a doki, de hamar lelombozta.
— Félre ne értse, csak az orrokról lenne szó!
— És a többi?
— Nincs rá pénz. Ezt a műtétet is az Önkormányzat állja, segélyt adtak. A katasztrófa—alapból.
A doktor elővett egy filctollat, és elkezdett az arcomon rajzolgatni. Amikor kifogyott, elővett egy másikat.
Az a Pikasszó nevű ürge legalább egy vászonra rajzolt volna, és nem a pofámra!
Másnap került sor a műtétre.
Le voltam takarva egy nagy, zöld kendővel, csak az egyik orrom tornyosult ki egy lyukon.
Már hatott az érzéstelenítő, de még nem történt semmi.
— Előbb beadok még egy nyugtatót! — válaszolt a doki arra a kérdésemre, hogy mikor kezdi.
Vártam, hogy mikor adja már be, nem éreztem a szurit.
— Ne várja, nem magának adom, hanem magamnak! — mondta. — Azt hiszi, hogy ezt a látványt olyan könnyű nyugodtan átvészelni?! Magának könnyű, le van takarva!
Nem akarom a véres részletekkel untatni az olvasót, a lényeg az, hogy egy hét múlva levették a kötéseket, és ott álltam, egy orral.
No, azért az se volt akármilyen!
A Pikasszó azt írta, hogy még így is lerajzolna, de már kevesebbet fizetne némileg a modellkedésért...
Azért örülök, hogy a füleimre nem került sor.
Az iskolai színjátszó körben előadtuk a Don Quijote-t, és így én lehettem a szélmalom.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 199. | weinberger: alaphiba | [tulajdonos]: Egy csúnya kisfiú feljegyzései | 2018-03-11 20:25 | | Nem mondom, hogy egyszerű az eseted, de napjainkban a plasztikai műtétek sokat javíthatnak a helyzeten. Én teljesen átlagos csecsemőnek születtem, sőt, olyan is maradtam. Mármint nem átlagos, hanem csecsemőként is éppen annyit tudtam, mint amennyit ma tudok. Ezen pedig egyelőre nem lehet semmiféle műtéttel segíteni: a fejemben káposztalé csörgedezik. Ami a bölcsis koromat illeti, azóta sem tudom, miért a legjobb fekhely a római vízvezeték: a kőből cső. Az óvodában lemondtak arról, hogy bármilyen jelet tegyenek a fogasomra és a fogmosó pohárkámra, úgyis mindig eltévesztettem. Szüleim és az iskola megegyeztek arról, hogy magántanuló leszek, de hiába: csak annyit értek el, hogy nem iskola-, hanem otthonkerülő lett belőlem. Néhány kudarcos kísérlet után rám mosolygott a szerencse: a Hamupipellő nevű hamupárt kormányfő-jelöltet keresett... | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 198. | KMara: nem nevető | 2018-03-11 17:01 | Szia Gyuri, ez most nem volt annyira vicces, viszont jó :)
V.H. Nevető embere jutott eszembe, egyes részek határozottan valóságosnak tűnnek pl: a földbe ásás, de komolyan. Lehet nem nem ilyen fogadtatásra számítottál, Nekem tetszik ez az inkább keserű mint édes.
üdv,
mara | |
| 197. | [tulajdonos]: Egy csúnya kisfiú feljegyzései | 2018-03-11 14:59 | Nagyon csúnya kisgyerek voltam.
Állítólag lapos homlokomat annak köszönhetem, hogy a bába öklével próbált visszatuszkolni, néhány másodperccel az után, hogy felkiáltott:
— Nyomjon, anyuka! Már látom a fejét!
Nem is adtak oda anyámnak, csak egy hónap múlva. Ez alatt minden nap egy kicsivel többet mutattak meg neki belőlem; ha nagyon sikoltozott, akkor legfeljebb egy-egy nap kimaradt.
A nővérkék anyám lefejt tejét cumisüvegből adták, de nem a kórteremben, külön engedélyt kaptak, hogy a Röntgenosztály jótékony félhomályában etessenek.
Mikor aztán hazaadtak, a kutyánk behúzott farokkal szaladt világgá. Elég hosszan lehetett követni a nyomát, mert mindenkit megmart, akivel találkozott.
Szüleim barátai elmaradtak, a rokonság csak levélben volt hajlandó érintkezni velünk.
Később aztán lett ugyan egy képzeletbeli barátom, de csak éjszaka volt hajlandó beszélgetni velem. Nappal csak telefonon. És akkor is gondosan került néhány témát...
Az óvodában fejfa volt a jelem.
Minden reggel elástak pár centire a föld alá, a számban egy gumislaggal, azon kaptam a levegőt. Nekem azt mondták, hogy bújócskázunk, és én vagyok a hunyó. Sose értettem, miért számolnak olyan lassan...
A nagycsoportot már levelezőn végeztem.
Később apám hajnalban hordott az iskolába. Nem is állt meg a suli előtt, csak lassított, menet közben borított le a billencs ZIL-lel.
Amikor besurrantam a suliba, már nem volt baj, mert a vakok iskolájában a tanárok se láttak.
Hazafelé sose volt gond, ha anyám jött értem, olyankor rámadott egy Frankenstein-jelmezt, és minden tizedik embertől megkérdezte, hogy merre van a jelmezbál.
Egyszer elfelejtette elhozni a jelmezem, de rájött, hogy anélkül is működik a dolog, sőt, sokkal jobban...
Amikor megnőttem, búvárnak álltam.
Igaz, néhány ördöghal és muréna a partra vetette magát rémületében, de a tengeri uborkák, sünök és más, csak a fényt érzékelő mélységlakók egész jól viselték tevékenységemet.
Sajnos, később az orvos eltiltott a merüléstől — nem csoda, folyamatos légszomjról panaszkodtam. Később megtudtam, hogy létezik palack is, nekem erről nem is szóltak!
Visszahívtam az orvost — milyen orvost, milyen orvost, hát a telefondoktort, engem csak ő vállalt —, de az automata azt mondta, hogy „A hívott fél kívánságára az állomás nem kapcsolható!”
Mindegy, ez a lehetőség bezárult előttem.
Napokat töltöttem a kertünkben álló vadgesztenyefa ágai között, nem láttam mást, csak öcsémet, aki naponta kétszer odajött egy csúzlival, és megetetett.
Egyszer csak öcsém ujjongva közölte: talált nekem melót!
A Vidám Park igazgatója jött el, és bár végig nem vette le a hegesztőszemüveget, de nagy örömömre azt közölte, hogy alkalmaz a Parkban!
A Szellemvasúthoz vett fel, nem volt más dolgom, mint integetni az arra jövő szerelvénynek!
Ekkora sikere még ilyen statisztaszerepnek nem volt!
Be kellett vezetni a helyjegyet, mint az Intercitynél, sőt, néha különvonatokat is indítani kellet, akkora volt a siker!
Nem volt semmi bajom, míg egyszer a MÁV egyik tótúm-faktuma meg nem látott, és át nem csábított hozzájuk.
Ettől kezdve minden olyan vonatra engem tettek kalauznak, ahol „esemény” volt várható. Amikor a Fradi kemény magja vonatra ült, más nem is kerülhetett szóba.
Ha megjelentem a vagon végén, egy pisszenést se lehetett hallani, az a huligán, aki a rövidet húzta, egyben a kezembe nyomta az összes kezelésre váró jegyet, mindent megígérve könyörgött, hogy ne tegyem be a lábam az utasok közé. Közben az állítólagos csürhe olyan csendben volt, mint a cseppkövek az Aggteleki barlangban, csak a petíciót adták át, melyben megígérték, hogy a mások által felszaggatott üléseket is megstoppolják, a graffitik letakarításáról nem is beszélve.
A MÁV-nál velem oldották meg a létszámhiányt is.
Ha az utasok megtudták, hogy egy járaton én lennék a kalauz, akkor inkább utasmegbízottat választottak, aki összeszedte mindenkitől a pénzt, egyben megvette a jegyeket, és a végállomáson elszámolt a Főpénztárban. Ezeken a járatokon sokkal nagyobb volt a bevétel is! Senkit nem engedtek bliccelni!
Tulajdonképpen jó életem volt. Sőt, egyszer közfelkiáltással megválasztottak a legjobb Jimmy — imitátornak is!
Csábítottak a Rendőrséghez, tömegoszlatási célokra, sőt, Kínában a fényképeimet osztogatták a friss házasoknak, hogy csökkentsék a születések számát. Az élveszületések aránya tényleg csökkent…
Az Egészségügy is profitált belőlem. Képeimet köptetőnek árulták a kiemelt patikákban, bár ezt később betiltották a káros mellékhatások miatt.
Viszont az idegosztályokon nagymértékben csökkent az energiafogyasztás, az elektrosokkot teljesen kiváltotta nevem puszta említése is!
Most már nyugdíjban vagyok.
Nem panaszkodom, pénzem van, a kaját minden este lerakják a kapum elé, ahogy besötétedik, be is hozom.
Társadalmi életem is van, naponta többször is el kell hárítanom Kiszel Tünde közeledését, aki azzal zaklat, hogy ismerjem el, Donatellácska az én lányom, mert más nem vállalja.
Esténként megetetem szeretett háziállatomat, kedves vakondomat. Csak ez maradt meg mellettem. A papagájok, hörcsögök, kismacskák mind itt hagytak, ahogy kinyílt a szemük.
A politika engem nem érint. Bár ezt nem tudom véglegesen kijelenteni, mert a képviselőket már jobban utálják, mint engem.
Sajnos ezt a lehetőséget mások is kihasználják; a kommunistáknak kapitalista vagyok, a tibetieknek kínai, a zsidóknak én vagyok az Utálatoskép, a liberálisoknak konzervatív, én vagyok a gyaur, a nigger, a buzi, én vagyok a Főnök, az Ellenőr, én vagyok a rozsda, a műszaki hiba, a gaz csábító, a szomszéd rossz gyerek...
Hát már ezt is elveszitek tőlem?
Hogy egyszerűen én legyek a csúnya kisgyerek!?... | |
| 196. | [tulajdonos]: Az optikai tuningról | 2018-03-09 01:35 | Az optikai tuningról
A TV-ben két öreg - egy ffi és egy nő - rettentően szomorúan taglalta, hogy pigmentfoltokat tapasztaltak a bőrükön, de aztán felvidultak, mert megtudták, hogy van egy kenőcs, amitől fiatalabbnak néznének ki. Most jut eszembe, hogy ezek az öregek olyan egykorúak lehetnek velem...
De jó! Ettől a kenőcstől letagadhatnék mondjuk tíz évet!
Hát, ilyen nekem is kéne!...
Tegyük fel, beválna.
A családom, a barátaim pontosan tudják, hogy hány éves vagyok. Még a távolabbi, vagy a csak látásból ismerősek is sejtik koromat, és, ha mondjuk eddig hozzávetőlegesen egyidősek voltunk, nem gondolnák, hogy visszafiatalodtam. Inkább gyanúsan méregetnének, saccolgatnák, hogy mibe kerülhetett ez nekem.
Aki most látna először, eszébe se jutna a koromat firtatni. Ugyanúgy csak elkönyvelné magában, hogy vagyok, aki vagyok, mint ahogy kenőcs nélkül tenné. Senki nem azt gondolná magában, hogy lám, itt van egy 57-nek kinéző, de igaziból egy 67 éves ember, hanem azt, hogy ez itt olyan 55-60 lehet.
Emlékszem, az idegenek pont olyan közömbösen néztek rám tíz éve, mint most.
Ha beválna a kenőcs, akkor magyarázkodhatnék, hogy miért is veszek nyugdíjas jegyet ott, ahol van erre mód, vagy, hogy miért is nem akarok fizetni a tömegközlekedésen.
Szóval, azt hiszem, nem veszek ilyen kenőcsöt.
Olyan kenőcsre várok, amitől úgy látnék, úgy hajolnék, úgy fogna az eszem mint tíz éve. Nem sorolom, mert a több tulajdonságommal már akkor se voltam túlságosan elégedett... Aztán az se zavarna, ha mondjuk öttel többnek néznék ki.
| |
| 195. | [tulajdonos]: bújós | 2018-03-08 17:35 | Lányok, én vagyok a ti bújós énetek!
Most boldog vagyok, mert se nem csíp, se nem viszket!
Na, nem azért, mert leszoktam arról, hogy bárkinek odatartsam, így azt'se tudjam, hogy kitől mit kaptam, vírust, gombát vagy bacilust, hanem azért, mert kaptam olyan kenőcsöt, amit azoknak adnak, akik nem vizsgáltatják meg magukat.
Szóval, én bújnék, de mindig legurulok az ágyról. A pasim ugyanis nem szereti. inkább felkel. Félti azt a fittyedt micsodáját, azt mondja, van jobb dolga is, mint csodaszerekkel kenegetni.
Apropó, szeretitek hurutkát? | |
Olvasói hozzászólások nélkül
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
