NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2026-08-04 13:54 Összes olvasás: 195083| 197. | [tulajdonos]: Egy csúnya kisfiú feljegyzései | 2018-03-11 14:59 | Nagyon csúnya kisgyerek voltam.
Állítólag lapos homlokomat annak köszönhetem, hogy a bába öklével próbált visszatuszkolni, néhány másodperccel az után, hogy felkiáltott:
— Nyomjon, anyuka! Már látom a fejét!
Nem is adtak oda anyámnak, csak egy hónap múlva. Ez alatt minden nap egy kicsivel többet mutattak meg neki belőlem; ha nagyon sikoltozott, akkor legfeljebb egy-egy nap kimaradt.
A nővérkék anyám lefejt tejét cumisüvegből adták, de nem a kórteremben, külön engedélyt kaptak, hogy a Röntgenosztály jótékony félhomályában etessenek.
Mikor aztán hazaadtak, a kutyánk behúzott farokkal szaladt világgá. Elég hosszan lehetett követni a nyomát, mert mindenkit megmart, akivel találkozott.
Szüleim barátai elmaradtak, a rokonság csak levélben volt hajlandó érintkezni velünk.
Később aztán lett ugyan egy képzeletbeli barátom, de csak éjszaka volt hajlandó beszélgetni velem. Nappal csak telefonon. És akkor is gondosan került néhány témát...
Az óvodában fejfa volt a jelem.
Minden reggel elástak pár centire a föld alá, a számban egy gumislaggal, azon kaptam a levegőt. Nekem azt mondták, hogy bújócskázunk, és én vagyok a hunyó. Sose értettem, miért számolnak olyan lassan...
A nagycsoportot már levelezőn végeztem.
Később apám hajnalban hordott az iskolába. Nem is állt meg a suli előtt, csak lassított, menet közben borított le a billencs ZIL-lel.
Amikor besurrantam a suliba, már nem volt baj, mert a vakok iskolájában a tanárok se láttak.
Hazafelé sose volt gond, ha anyám jött értem, olyankor rámadott egy Frankenstein-jelmezt, és minden tizedik embertől megkérdezte, hogy merre van a jelmezbál.
Egyszer elfelejtette elhozni a jelmezem, de rájött, hogy anélkül is működik a dolog, sőt, sokkal jobban...
Amikor megnőttem, búvárnak álltam.
Igaz, néhány ördöghal és muréna a partra vetette magát rémületében, de a tengeri uborkák, sünök és más, csak a fényt érzékelő mélységlakók egész jól viselték tevékenységemet.
Sajnos, később az orvos eltiltott a merüléstől — nem csoda, folyamatos légszomjról panaszkodtam. Később megtudtam, hogy létezik palack is, nekem erről nem is szóltak!
Visszahívtam az orvost — milyen orvost, milyen orvost, hát a telefondoktort, engem csak ő vállalt —, de az automata azt mondta, hogy „A hívott fél kívánságára az állomás nem kapcsolható!”
Mindegy, ez a lehetőség bezárult előttem.
Napokat töltöttem a kertünkben álló vadgesztenyefa ágai között, nem láttam mást, csak öcsémet, aki naponta kétszer odajött egy csúzlival, és megetetett.
Egyszer csak öcsém ujjongva közölte: talált nekem melót!
A Vidám Park igazgatója jött el, és bár végig nem vette le a hegesztőszemüveget, de nagy örömömre azt közölte, hogy alkalmaz a Parkban!
A Szellemvasúthoz vett fel, nem volt más dolgom, mint integetni az arra jövő szerelvénynek!
Ekkora sikere még ilyen statisztaszerepnek nem volt!
Be kellett vezetni a helyjegyet, mint az Intercitynél, sőt, néha különvonatokat is indítani kellet, akkora volt a siker!
Nem volt semmi bajom, míg egyszer a MÁV egyik tótúm-faktuma meg nem látott, és át nem csábított hozzájuk.
Ettől kezdve minden olyan vonatra engem tettek kalauznak, ahol „esemény” volt várható. Amikor a Fradi kemény magja vonatra ült, más nem is kerülhetett szóba.
Ha megjelentem a vagon végén, egy pisszenést se lehetett hallani, az a huligán, aki a rövidet húzta, egyben a kezembe nyomta az összes kezelésre váró jegyet, mindent megígérve könyörgött, hogy ne tegyem be a lábam az utasok közé. Közben az állítólagos csürhe olyan csendben volt, mint a cseppkövek az Aggteleki barlangban, csak a petíciót adták át, melyben megígérték, hogy a mások által felszaggatott üléseket is megstoppolják, a graffitik letakarításáról nem is beszélve.
A MÁV-nál velem oldották meg a létszámhiányt is.
Ha az utasok megtudták, hogy egy járaton én lennék a kalauz, akkor inkább utasmegbízottat választottak, aki összeszedte mindenkitől a pénzt, egyben megvette a jegyeket, és a végállomáson elszámolt a Főpénztárban. Ezeken a járatokon sokkal nagyobb volt a bevétel is! Senkit nem engedtek bliccelni!
Tulajdonképpen jó életem volt. Sőt, egyszer közfelkiáltással megválasztottak a legjobb Jimmy — imitátornak is!
Csábítottak a Rendőrséghez, tömegoszlatási célokra, sőt, Kínában a fényképeimet osztogatták a friss házasoknak, hogy csökkentsék a születések számát. Az élveszületések aránya tényleg csökkent…
Az Egészségügy is profitált belőlem. Képeimet köptetőnek árulták a kiemelt patikákban, bár ezt később betiltották a káros mellékhatások miatt.
Viszont az idegosztályokon nagymértékben csökkent az energiafogyasztás, az elektrosokkot teljesen kiváltotta nevem puszta említése is!
Most már nyugdíjban vagyok.
Nem panaszkodom, pénzem van, a kaját minden este lerakják a kapum elé, ahogy besötétedik, be is hozom.
Társadalmi életem is van, naponta többször is el kell hárítanom Kiszel Tünde közeledését, aki azzal zaklat, hogy ismerjem el, Donatellácska az én lányom, mert más nem vállalja.
Esténként megetetem szeretett háziállatomat, kedves vakondomat. Csak ez maradt meg mellettem. A papagájok, hörcsögök, kismacskák mind itt hagytak, ahogy kinyílt a szemük.
A politika engem nem érint. Bár ezt nem tudom véglegesen kijelenteni, mert a képviselőket már jobban utálják, mint engem.
Sajnos ezt a lehetőséget mások is kihasználják; a kommunistáknak kapitalista vagyok, a tibetieknek kínai, a zsidóknak én vagyok az Utálatoskép, a liberálisoknak konzervatív, én vagyok a gyaur, a nigger, a buzi, én vagyok a Főnök, az Ellenőr, én vagyok a rozsda, a műszaki hiba, a gaz csábító, a szomszéd rossz gyerek...
Hát már ezt is elveszitek tőlem?
Hogy egyszerűen én legyek a csúnya kisgyerek!?... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
