NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-06-25 00:27 Összes olvasás: 141866| 1608. | [tulajdonos]: Nagy László 65. | 2024-09-27 23:00 | Októberi napló
.
Ha a telehold föllebeg,
leomol földre a levél.
Cimborák, erős gyerekek,
a lány tőletek elalél.
A rizling és a muskotály
zavaros még, de így a jó,
megtisztul velünk, ha leszáll
a földre fényesen a hó.
*
Kikericsek, szép lilák,
picike szűzmáriák.
Lelke van a nádasoknak,
a vadludak fölsuhognak.
Ég ragyog, hidegre vált,
gyöngyházgombot, gyöngyöt gyárt,
rongyos ingem felgombozva,
csupa gyöngy a hajad fodra.
*
Déli madarak most búcsúznak,
meghízva vágnak égi utnak,
idegen országból fiúk jönnek,
botladoznak, vézna-nyakúak.
Mire anyjukhoz hazaérnek,
igen porosak, alig élnek,
mindenki kérdezgeti őket,
csak susogni tudnak szegények.
Egyiknek így remeg a szája:
Lajcsi, amikor leült a sárba,
elosztottuk holmiját – üngit
hazahoztam, itt van a zsákba.
*
Zsebemben este összekoccant
a pohár meg a kés,
már éjfél felé szemeidben
szép volt a lángverés.
Hajnalra széttépve a lelkem:
egyetlen szép ruhám,
reggel didergek: ó bűnbánat
szentsége, szállj le rám!
*
Dér angyalai szálldogálnak
a földre kék grádicsokon,
oltott rózsák arca elbágyad,
retteg a sok paradicsom.
Gyümölcsökre kések ragyognak,
rézüstből jószagú a gőz,
a naspolyafák ingadoznak,
borpincék illata erős.
Szelem a mérges dohányt délben:
apámat hadd szédítené,
új bor csillaga ég szemében,
enyémben új szerelemé.
*
Szemeimet nyitotta a hajnal,
most a csönd is erős muzsika,
levél remeg egy dundi harmattal:
földi a bölcső, égi a baba.
Vaslábosban ella-krumpli gőzöl,
körbeüljük az asztalt éhesen,
ujjaim közt, krumpli, levetkőzöl,
aranytested süti a tenyerem.
Bársony-cica szivemnél dorombol,
a tegnapesti lány kísértete,
félre nézek, szám csak ennyit mormol:
ruhája, haja koromfekete.
Boromat kiiszom, robogok
a versben: verses öltözetben,
menekülök az élet elől
életbe, mindíg sebesebben.
Határaimról visszahőköl
feje a kis verekedőknek,
mert itt a harcok súlyosabbak,
a csillagok is dermesztőbbek.
*
Október ága vállaimra
palástot levélből terít,
harangok zúgnak álmaimba,
nyelvükkel szívemet verik.
Októberben pirosra váltam,
litániázok, jaj sokat,
ajkad szentséges harmatában
fürdetek bűnös csókokat.
*
Előttem irka, fehér napló,
írom lapjára Máriát,
de nem őt, aki glóriában
szoptatja pőre kisfiát.
Az én Máriám arany-édes,
bazaltkövön ért szőlőfürt,
az én Máriám őszi fényben
ködöt rettentő gyöngyházkürt.
Mária kukorica-halmon
csücsül, megrezeg vad haja,
pillogat reám, dajkás karján
kukoricacső a kisbaba.
*
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
