Baltazar: adósság

NAPLÓK: Baltazar
Legutóbbi olvasó: 2024-05-18 17:39 Összes olvasás: 537539

Korábbi hozzászólások:

11.	[tulajdonos]: adósság	2007-04-01 17:20
A fórum 5919-es bejegyzésében tett ígéretemet szeretném most úgy-ahogy teljesíteni. Nem úgy, ahogy akkor képzeltem, hanem úgy, ahogy sikerül. Előre bocsátom, sokakat (pfúj ez nagyképű, hiszen nem tudhatom, hányan olvassák szegény Baltazárt) valószínűleg irritálni fogok. Ez van. Irodalmi értesítő. Okfejtésemhez felhasználom az általam igen nagyra becsült Bogár László nézeteit, aki a globalitás hatalmi intézményi rendszerében három nagy komplexumot különböztet meg: a kényszerítő hatalmat, a fegyelmező hatalmat és az értelmező hatalmat. Az előző kettővel az irodalom kontra valóság ügyben nem kell foglalkoznom, de a harmadikkal igen. Bogár úgy véli, hogy a globális média "fő feladata, hogy létrehozza, illetve (...) üzemeltesse azt az értelmezési keretet és fogalom-készletet (összefoglaló néven: "narratívát"), amely a globalitás hatalmi rendjét, mint "természeti törvényt" tünteti fel." Bogár elemzéséből az irodalom, mint olyan "természetesen" hiányzik, de úgy érzem, hogy az irodalom (illetve annak jelentős része) igenis beletartozik ebbe az értelmező hatalomba. A globalitás világának alapvető érdeke, hogy a létező valóságot leváltsa egy általa kreált-fenntartott-értelmezett valósággal. Minden és mindenki, aki részt vesz ennek az "értelmezési keretnek" a fenntartásában, nagy szívességet tesz a globalitás urainak. A kortárs irodalom sok kulcsszereplője engedelmes alakja ennek az értelmező hadosztálynak. Azon belül is az elit alakulatokhoz tartoznak. De hát miért gondolom én ezt? A rendszerváltásnak nevezett kudarc kezdetén elhangzott egy fontos kijelentés, hogy ti. végre vége, ezentúl az íróknak nem kell foglalkozniuk mindazzal a többlet-feladattal, amivel sok elődjük, de még korábbi önmaguk is foglalkozni kényszerült. Ez határozott jelzés volt a hatalom számára, hogy az irodalom le kíván mondani arról a kritikai attitűdről, ami a legjobbakat még az államszocializmus évtizedei alatt is jellemezte. Végtelen naivitás (az ellenkezőjére gondolni sem merek), rossz helyzetfelismerés volt ez. Mint amikor egy fáradt öregember letesz egy súlyos bőröndöt, és szinte arra vár, hogy valaki ellopja tőle. Pedig a bőrönd tele volt értékes holmival... Szóval, én úgy látom, hogy az irodalom (pontosítok: nem az "egész" irodalom, hanem annak jelentős hányada) kimarad a leváltott valóság, a "megvalósult abszurditás" kritizálóinak köréből. Ha alkalmaz is némi kritikát, inkább csak illemből teszi. Tudjuk persze, hogy az író már régóta nem mindentudó, de hogy nem is törekszik arra, hogy kievezzen a mélyre, és ha kell, búvárruhába bújva lemerüljön a világ talapzatáig - fontos üzenet. Azt jelenti, hogy békén hagylak kedves hatalom, elfogadlak, nem vagyok ellenséges, jófiú vagyok, ugye értjük egymást. A teljes joggal mélyen lenézett populáris műfajok a rák burjánzásának tempójával árasztják el azt az űrt, ami az emberekben és kapcsolataikban is ott tátong. Akiknek ezek a kultúra-pótlékok nem felelnek meg, régi reflexeiktől vezérelve fordulnak az irodalomhoz, más művészetekhez. És mit találnak? Javarészt meta-irodalmat, nevek pecsétjével hitelesített műveket, amelyek olykor szellemesek, olykor érdekesek, de hamisak, a szó ontológiai értelmében. Jólfésült sazövegek, ártalmatlan játékok, a nagyságot próbálják szuggerálni, több-kevesebb sikerrel. Sikerükhöz jelentős mértékben hozzájárul az a háttér, amely a befogadót megfosztja az eligazodás lehetőségétől. A kanonizálás kifinomult módszerei valahogy mindig ugyanazt a világ-értelmező rendszert tolják be az emberek tudatába. Ebből az a torz gondolat következik, hogy nincs is más irodalom, ha pedig van, akkor az nem irodalom. Uff.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!