NAPLÓK: Az őrült nő ketrece
Legutóbbi olvasó: 2025-01-29 20:41 Összes olvasás: 21994| 405. | [tulajdonos]: nyár végi história | 2018-09-15 08:58 |
nyár végi história
milyen seblázas az ősz
ahogy az ég falának fordul
álmok lihegnek arcába
szakállas kísértetek a nyárból
messzire osont a szerelem
a földből is előkaparná
de hiába minden mozdulat
vissza nem térnek a halni indultak
rühtől vakaródzik a nap
az ütött-kopott égbolton
bűnöktől fekélyes a lelke
azért fetreng a fehér lepelbe
a riherongy szerelmek
hattyúéneke elhalkul
rőt loncait szétszórja a táj
rőzsék krematóriumából füstöl a nyár
|
|
| 404. | [tulajdonos]: lehetett volna | 2018-09-15 08:07 |
lehetett volna
csillagok hulló sugara közt
egyensúlyozik a lépte
mintha még hazát keresne
szárnya csapkod a széllel
arcára fagyott emléknyomok
karcai mesét mesélnek
arról hogy honnan és miért
maradt a rácsukott éjben
szanaszét dobált emlékei
hazugsággal festettek
szétfeslettek az ábrándjai
mit mindennap újra kezdett
énjének benső fertelmei
hasítja az elméjét
döbbenve azon ámuldozik
hogy szórta isten kegyelmét
végül egy utolsó balkanyar
homokon épített várrom
lehetett volna boldogabb:
istenre rakott álom.
|
|
| 403. | [tulajdonos]: sziszifuszi | 2018-09-08 12:23 |
vesztesek dühével rontottam neked
mikor páncéllal védett szívedre estem
én akartam sérülést ejteni rajta
de előbb hullottak rám sziklaszavaid
visszahánytam rád a sok kőtörmeléket
vérem volt közöttük a habarcs
mindegyikre rávéstem lelkem keservét
de kőszívedről az érvek lepattantak
mindig ez a sziszifuszi küzdelem
megtalálni elveszett magamat benned
vagy valaki másban mert folyton
csak a saját hiányomat érzem
ismeretlen előttem mások bánata
csak magamra gondolok miközben
valótlanságokról festek kusza képet
és újabb ütéseket osztogatok szét
sajnos mindaddig így kell cselekednem,
míg vissza nem nyerem lelkem nyugalmát
|
|
| 402. | [tulajdonos]: Alkony | 2018-09-08 12:10 |
Beszakad a horizont a lehulló alkonytól.
A délibábok ijedten oszladoznak.
Réssé szűkült szemek mozaikrácsában
félelemmé üszkösödnek a gyertyacsonkok.
A remény olcsó kabátja lapátra kerül.
Tarka életutak sorra megfakulnak.
Sebesült szivárvány kapaszkodik az égen
– tengerbe merülve vére vele kihull.
Lassan csorog az éjszaka alvadó szurka.
Szerelem hamvad a hűlő parázson.
Árvák reszketnek szégyentablóban állva –
bánat szurkálja lelkük sérült magányát.
|
|
| 401. | [tulajdonos]: megbánhatatlanul (még kidolgoz | 2018-09-07 07:36 |
megbánhatatlanul
oltalmazz engem Isten
mert fenyegető az éj
mikor minden csillag lehull
magamért karodba bújik
minden egyes porcikám
körben a pusztulás sötét
a végromlás feltartózhatatlan
szaporodnak a katasztrófák
mit sem jelent neked s nekem
ha rég elvégezted hogy
minden enyém legyen
és többé vissza nem veszed
megbánhatóan hűségedet
milyen züllött fenn a nap
mint egy megalkuvó ribanc
nem fél a vesztébe zuhanni
mint korán elvetélt magzat
torz tükrét tárja elénk
na nézd meg magad ember
bűneid égbe kiáltanak
hiába minden áldozat
ott maradsz a kidőlt fa alatt
rézsút amerre elvetéltél
nem is kell részletezni
apránként romlásaidat
minden egymásnak feszül
mikor győz az ötödik hadtest
a sok szegény földre terül
az idő kortalan de a történések
sorra jönnek-mennek
semmi nem változtatható
de még képzeli az ember
hogy egy röpke pillanatra
megkötheti isten kezét
és készíthet magának szájíze
szerint egy másik messiást
mindig is így szerette ámítani magát
de rajt' lesz az ostor ha vajúdik a világ
én akkor is énekkel áldozom
s lepergetek magamról minden
szavakba szedett ostorcsapást
hiába az erőlködés egyszer
úgyis végképp eltörlöd a halált
|
|
| 400. | [tulajdonos]: felszálltam | 2018-09-02 09:19 |
szabadon
alkonyattól vöröslik arcomon
forró a homok éget a nap
peregnek az órák láncszemei
ez jutott nekem a nap alatt
hold arat szorgalmasan az égen
ezüstpengéje hajamba kap
jó lenne föld felett lebegni
nincs helyem csak a híd alatt
drága életet rág az idő
kiszámolja a földre zuhantat
indulnom kell meg nem vált a perc
de talán egy fensőbb akarat
kiránt a téridő csapdából
sorsom ne rágják rozsdás fogak
szippantson fel az örök-élet
vonatom vertikálisba tolat
felszálltam a lineárisból
testem a napba öltöztetem
magam leszek élet s halál ura
lemállik hajtómű porhüvelyem
|
|
| 399. | [tulajdonos]: Fényed elvásott | 2018-08-28 10:37 |
Szóval végleg itt hagytál engem, hűtlen!
„Hiányod átjár, mint huzat a házon.”
Látod, más szavaival takarózom,
amikor reszket bennem hiányod.
Szembe kel mennem az egész világgal;
útközben apróra szeletel az ég.
Mindegyik darabban ott vagy, te vásott!
Két szemem sarkában bíbor a fény.
Körben az angyalok tétlenül nézik
a nyelvét elvesztett lélekharangot.
Egymás között halkan tanakodnak:
mi lesz, ha nem hallnak emberi hangot?
Egyetlen kéz fog majd írni a falra;
Isten elfáradt a sok beszédben.
Nehezen viseli a léha embert –
kinek tette elszéled a szélben.
Sárral kenegetem bennem az arcod:
hátha ettől én sokkal szebb leszek.
Díszleteim között istent játszottál;
kinek hazudtál: nekem vagy neked?
Haladunk, mint egy pár huzal a póznán;
végtelenben még megérinthetnélek.
Hirtelen leszakadsz a magasból –
szemem ablakából kirepül a fényed.
|
|
| 398. | [tulajdonos]: faggatom | 2018-08-26 11:04 |
faggatom az éjjelt
tőrét vágta belém a nappal
lépek – lábam elég alattam
eső ver verítéket arcomra
dallam zsong mollban valahonnan
bárgyú este téged keresne
orra szimatol szeme veres
bambul tébolyultan a hold
hirtelen feltűnik arcod
emlékek zihálnak mellemen
hiányoddal újra megtelek
mi lesz ha végképp elfeledlek
ha karod nem emel már benned
ha csak a szél dúdol reményt
kárörömmel fújja énekét?
|
|
| 397. | [tulajdonos]: Nem találok | 2018-08-25 11:26 |
"Nem találok szavakat magamra."
Ha írni kezdek, szétszaladnak.
Szólítom őket: keressetek meg!
Írjatok körül akár vázlatosan,
de őszintén! Ha két értelmes szó
kerül elém, bevonzza majd a többit is.
Hazudhattok, vagy szólhattok igazat.
Pallossal suhintsatok rám!
Színezzétek ki sorsom, nevem,
és vádoljatok meg, hogyha kell!
Mert nem találok szavakat…
Ha nem vagytok, én sem létezem,
és Isten sem, ki szóval teremt.
Ő találta ki hogy: Legyek!
de nekem kell kibontanom a tervét:
azzá tenni magam, amivé kell –,
ha majd szavakat találok magamra.
|
|
| 396. | [tulajdonos]: Rábízom magam | 2018-08-25 10:28 |
Beszorultam egy nagy kertbe,
a múlt és a jövő között bóklászok.
Az előbbivel kezdek leszámolni,
a másik meg olyan idegen még.
„Nem találok szavakat magamra”
de másra sem (azt hiszem).
Ez a kettősség felőröl – tudathasadok.
Nem segít senki megtalálni hangom,
mivel rám bízták a keresést.
Satuba szorítva az elmém – kizárom.
Rábízom magam az ösztöneimre.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
