NAPLÓK: Annuska versei (Hetedíziglen) Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 20:09 Összes olvasás: 4866| 1. | [tulajdonos]: intró | 2019-11-01 12:12 | Kedves Naplóm!
Először is, bemutatkozom. Csanády Anikó vagyok, ötvenötéves valós (nő)személy. Eddig két naplót vezettem a DOKK-on: az utolsó almát és az N. D. S. L. (Vajdics Anikó)–t. Az N. D. S. L. Nulla Dies Sine Linea rövidítése. A Vajdics Anikó név nélkül pont kifért volna fejlécre, de én ragaszkodtam annak a névnek a szerepeltetéséhez, amin az olvasók be tudnak azonosítani, a rendszer viszont túl hosszúnak találta így a címet. Inkább a hangzatos címről mondtam le, mint a névről.
A Vajdics Anikó a leánykori nevem. Akkor kezdtem el használni, amikor apám ötvenhét éves korában meghalt. A férjem nevét, a Csanády vezetéknevet, annyian öregbítik, gondoltam, legyen valaki, aki apámat is öregbíti, ha már olyan „fiatalon” meghalt. Fura, hogy lassan idősebb leszek, mint ő.
Két húgom van. Apám, amíg élt, folyton azon kesergett, hogy nem született fia. Mire szültem „neki” három fiúunokát, ő addigra már elegánsan kislisszant abból a világból, amelyben végignézhette volna a felcseperedésüket. Ők a Csanády-nevet viszik tovább, a férjemét és az apósomét, aki kilencven évesen is él és virul, meg a két sógoromét – egyikük sem szorul rá, hogy még én is csanádyskodjak. Vajdicskodni kell. Gondoltam.
Ha valaha lesz egy kötetem, apámnak fogom ajánlani: Vajdics Anikó versei Vajdics Jánosnak. Nem gondolok arra, hogy Vajdics János a túlvilágon értékelni fogja ezt a gesztust, és felfogja, hogy nem is járt velem rosszul, annak ellenére, hogy lány vagyok. Nem hiszek a mennyországban. Igaz, a pokolban sem. Bár egyszer egy pszichodráma-játékban kiszabadítottam apámat a purgatóriumból, ahova addig képzeltem, és Isten ölébe ültettem. Azóta is ott ül, gondolom, ha el nem unta magát. Franc tudja, nem volt soha az az egy helyben ülős fajta. De ez már nem az én gondom.
Így lettem tehát újra Vajdics Anikó. Minden sor, amit leírok a fentiek fényében érvényes.
Nem terveztem előre, de úgy alakult, hogy lett egy nicknevem: Bedebunk Sária (Lázár Ervin-figura). Simfet akartam vele ideiglenesen támogatni a Hetedíziglen-ben, aki szintén Lázár Ervin egyik történetéből kölcsönözte a nevét. Nem mesélem el részletesen, miért tartottam szükségesnek ezt a támogatást. Lehet, hogy nem is szorult rá.
Az Annuska-ügy gondolkodóba ejtett. Világéletemben az én kis apró, filigrán, tüchtig Hegedűs mamámra voltam büszke, ő rá akartam hasonlítani mindenben. Annyi szeretetet kaptam tőle, amennyit azóta sem soha senkitől. Vajdics mamát (leánykori nevén Kapási Annát), a nagymellű, dromedár asszonyt nehéz volt szeretni a rossz természete miatt. Hétpróbás bajkeverő volt, a saját gyerekeit is folyton egymásra uszította. Nem sok jó emléket őrizhetnek róla az utódai. Pedig voltak neki is szerethető vonásai. Egyszer majd megírom azokat is szép sorban. El is kezdeném
Neki szeretnék ugyanis emléket állítani az újabb nicknevemmel. Előre jelzem, hogy nem az olvasókat akarom bosszantani vele. A Bedebunk Sária-név átmeneti volt, igazából nincs hozzá közöm. A Kapási Annához viszont van. Nem is kevés.
A Hetedíziglen-ben egy ideje már Kapási Anna (Annuska)-néven teszem fel a verseimet. Eleinte hozzábiggyeszteni az „alias Vajdics Anikó”-t is, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, ki áll a nicknév mögött. Mostantól kizárólag Kapási Anna (Annuska) leszek. Mert úgy alakult, hogy lennie kell egy helynek, ahol kiannuskáskodhatom magam. A kapáskodás sem elhanyagolandó szempont számomra. (Nem csak azért, mert sokat kapáltam gyerekkoromban.)
Van ennek a döntésnek az öngyógyításon kívül egy praktikus oka is. Régóta szeretném külön kezelni, a rend kedvéért, azokat a verseket, amelyeket a Hetedíziglen-ben megadott szavakra írok. Rendet akarok tartani.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
