NAPLÓK: A HÁRMAK Legutóbbi olvasó: 2024-12-22 07:26 Összes olvasás: 1756712. | [tulajdonos]: MÁS IDŐZÓNÁBAN | 2022-06-27 06:44 | Filip Tamás üzen a messzi távolból - egy másik időzónából, mint írja.
Ő, aki annak idején "beárult" Zsille Gábornál, hogy az őt (Zsillét) is gyalázó Szokolay Zoltánt úgymond visszafogadtuk a Dokk-ra, egy éves kizárása után. S A DÖNTÉSBEN, MINT (R)ÉSZTULAJDONOS, ÉN VOLTAM A "MÉRLEG NYELVE", amin Zsillle úgy felháborodott, hogy levélben vonta meg tőlem a Magyar Írószövetségbe történő később (egy következő kötet után tervezett) felvételemhez, előzetesen megkért támogatását. (Zsille ugyanis a Petőcz András 60. születésnapjára rendezett ünnepi felolvasáson olyan aktív volt, hogy Petőcz mellett célszerűnek látszott, hogy őt kérjem fel második támogatómnak. (A szabályzat szerint két ajánló kell.) És amikor felkértem, épp a második, a novellás kötetem ("Nők, férfi nélkül") kiadását terveztem a kiadómmal.) Zsille felháborodottan kérte ki magának levelében, hogy miért a "bűnös előéletű" (ő vészkorszaki hasonlatot mondott) Szokolayhoz, miért nem hozzá vagyok lojális. Igen - ezt a szót használta: LOJÁLIS. (Uralkodókhoz szokás lojálisnak lenni, vagy mondjuk egy irodalmi pápához.) Úgyhogy Zsille Gábornál csak én háborodtam fel jobban, s azonnal elhatároztam, hogy még a Dokk (r)észtulajdonom felét is Szokolaynak fogom adományozni. Így is történt. Elvégre Szokolaynak még a Dokk-ról való egy éves kizárása is az én jogaim megsértése miatt következett be, miután titkosszolgálati attitűddel behatolt a Dokk fiókomba, "talált jelszóval", és ott "műveletet" hajtott végre. S én volta az, aki két évig pereskedtem vele, mert azt állította internetes fórumon, hogy úgymond korrupcióval kerültem a Szép versek "89-be, de ezt a bíróság előtt nem tudta bizonyítani s bírósági megrovásban részesült. Ezért hozom fel mindig, hogy az a versem került a Szép versekbe, ami előtte pár hónappal az Élet és Irodalom című lapban megjelent, majd a Magyar Televízió A hónap versei című műsorában Koncz Gábor előadásában szerepelt. S vajon bekerülhettem volna-e az antológiába, ha a két előző publikáció nincsen? Nem. Ez döntött végül a peremben.
Vagyis ha van ma Magyarországon élő költő, aki JOGOT SZERZETT ahhoz, hogy az ellene mindezeket elkövető pályatársnak kedve szerint megbocsásson, miután egy újabb "titkosszolgálati merénylet" után eljutott a végső pontig: MEGÖLNI VAGY MEGÖLELNI, nos, az én vagyok!
Ezt Zsillének nem lett volna szabad fölülbírálnia!
Irodalomtörténeti tény, hogy mindezen én - ott és akkor - annyira felháborodtam, hogy mérgemben még magyarul írni sem akartam (legalábbis átmeneti ideig), s akkor kezdtem angol-magyar kis képes szövegeket létrehozni
Vagyis, Filip Tamás, én - akkor - kerültem át a "másik időzónába" ezekkel az írásaimmal és várakozásaimmal, ahol te most romantikusan utazol, de nekem ez egy kényszerű odüsszeiát jelentett.
Jelenleg a Twitteren olvashatók a "képmondásaim".
Sok-sok ügyetlenség mellett kezd kialakulni a formájuk, ahol a Williams Carols Williams rövidségű szöveg nem képaláírás, a fotó, vagy fotómontázs pedig nem illusztráció, hanem a kettő együtt egymást erősítve hat. Mint például ez a Nora Ephron író- és filmrendezőnőnek írt opusz. (Ebben is olyan művészi "én" szerepel amely "te vagy", hiszen ezen a szinten még az öndokumentáció is "fikcióvá" válik.) Ezekből lesz majd egyszer egy kétnyelvű kötet.
https://twitter.com/PalocziAntal/status/1366409338739433474/photo/1
Talán erre éreztek rá a Twitter követőim is. Jó társaságnak látszik, írók, költők, filozófusok és kisebb-nagyobb internetes irodalmi lapok a világ minden tájáról. Még egy Rilke társaság is megtalált. Ők azok. Örülök nekik.
-----
Antal Pálóczi @PalocziAntal Followers
Aaron Irwin ???? @apwildebeast Follows you Optometrist,Philosopher's Apprentice and all round good egg.(slightly hard-boiled)
Spring & All @springallpoetry Follows you Poetry Club in ???? Gràcia, Barcelona Book your place ???? springandallpoetry@gmail@com
Christine Stoddard @stoddardsays Follows you Writer. Director. Artist. @quailbellmag founder. Fairy punk.
Joanna Grant @joannagrant064 Follows you Joanna Grant holds a Ph.D. in British and American literature, specializing in travel narratives. She travels, writes, and teaches all over the world.
Screamin Skull Press @ScreaminSkullPr Follows you Where have all the fearless artists gone? Two indie authors form edgy publishing company - http://screamingskullpress.net
ZERO READERS @ZeroReadersMag Follows you Process-focused poetry journal. Personal feedback on all subs. We love accessibility. http://zeroreaders.com/store/. Ed @maoglone . Published by @ThePencilhouse
Prospectus: A Literary Offering @prospectus2012 Follows you A journal dedicated exclusively to the beginning writer & artist. Issue 5 available now. Going on indefinite hiatus.
WSL @WSLEmpowered Follows you Novelicious @noveliciouss Follows you Talent Publicist, #Writer of Addictive Novels #bestseller #writing #amwriting #reading #Film #Actor #Art #Book #Author #Hollywood #WritingCommunity #writerslift
Chris Browne BrowneProject @BrowneProject Follows you Latest Songs & Albums - https://artist.link/BrowneProject Individual with no fear/limits in music ???????? Never stop fighting for Climate Change cause
Sèni @InesBlm_ Follows you ???????????????????????? / ????L2HDAA Algéro-tchéco-flamande contre la bienpensance...
@JamesKnippen Follows you Poetry Editor @NewfoundOrg / WOULD WE STILL BE available @NewIssuesPress / Discovery Prize / In @32_Poems @Colorado_Review @CrazyhorseLitJo @kenyonreview etc.
さあや@サブᒼᑋªⁿ @saaya_subA Follows you 転生垢作ったよ!!お迎えDM行く!! 本垢よりネガティブ多め アニメ大好き人間 とある垢のサブちゃん
Rainer Maria Rilke Association @rmr_association Follows you ????Rainer Maria Rilke Association ????Paris 5ème arrondissement ✨Think of the world you carry within you ????Literatur|Culture
Just a Werewriter in Search of Caffeine ????????️☕ @MelionTraverse Follows you SFF author???? Stories in Cast of Wonders, Deep Magic, several others •Trains with swords ⚔️ Reads Latin???? Studies Brazilian jiu jitsu???? Powerlifts•thon/thon•aro
Harpy Hybrid Review - harpyhybridreview.org @HarpyHybrid Follows you SUBMISSIONS CLOSED
Sophie K. @SophieAlixK Follows you
marie @marie41181089 Follows you Je suis libre comme l’art ! Je préfère construire et rénover, plutôt que détruire: Rien ne justifie la violence !Je m’abonne en retour si compte respectueux.
The Indian Feminist Review @TheIndianFemRev Follows you An Indian lit mag made for feminist art and power | Issue 02 HUNGER out! We share #MusicMusings???? tweets by eic: @musedinmayhem
Rachel Deering @DeeringRachel Follows you Poet. Collection ‘Crown of Eggshell’ pub. 2020 by @CerasusPoetry . Onemorething on @ABC_Tales . Two new collections in 2022 @rare_swan_press .????️????????️⚧️????????
iamb ~ poetry seen and heard @iambapoet Follows you Emerging and established poets read aloud a mix of their new and previously published poems for @MarkAntonyOwen 's quarterly sister journal to @after_poetry
Jill Mceldowney @jillmceldowney Follows you poet-lawyer: poems are not legal advice // BIRDS OF (2023) @YesYesBooks // AIRS ABOVE GROUND @FLPress // ASU Law // editor @madhouse_press // she/ her // ????????
Madhouse Press @madhouse_press Follows you Publisher of fine chapbooks // edited by @jillmceldowney & @caro_chavatel
11 Mag Berlin @11MAG1 Follows you Berlin-based mag open to all genres. Likes: grit, edginess, humor, surrealism, fun with language. Submissions Closed.
Susan Dolan @GoogleExpertUK Follows you SEO Expert @SEWatch 1st to crack Google PageRank Algorithm confirmed by Eric Schmidt's NYC office! Cruise Lecturer http://sociallyhomes.com #AdasArmy #ArtDayEveryDay
Milk and Cake Press @milkandcakepr Follows you Publisher and purveyor of poetry. EIC Kim Jacobs-Beck responsible for tweets.
Angelique Zobitz @angeliquezobitz Follows you poet-wife-mother-editor. Love Letters to The Revolution & Burn Down Your House. Poetry Edtr: @heronbarks @StarBassoon , Contributing Edtr: @CaveWallPress #binder
Fahmidanjournal-Digital Chapbook Subs Open @fahmidanjournal Follows you Fahmidan: Journal/Publishing & Co: Supporting Women & POC. EIC @arsalandy Team: @yasminedashtii @AreebaSaad @kjhskk_ EIC emeritus: @unearthinglove
Full House Literary @fullhouselit Follows you (subs closed!) Poetry, prose, script, art, photos, we want it all! Every voice is welcome with us ????eds: @leiabellebutler @errormessage
istockhistory @istockhistory Follows you Grew up #20thcentury grew old #21century proudly particular #arts #history #archaeology #culture #science #technology #space #innovation #exploration #nature
helen warlow @HWarlow Follows you Book snob, former optimist, collector of pretty pottery and colourful artwork. No television,no need . Retired bookseller still collecting noble tomes Well fed.
Performance Anxiety @PerformanceAnxt Follows you Online poetry reading series on Skype / 3rd Thursdays, 9:30PM / org. @lolaandjolie & @tomsnarsky / DMs open for readers & listeners (header by Patrick Culliton)
F.A.Akinwale @fadojuAA Follows you Anthropology. Colonial history. Folklore. Literature. Linguistics. Sociology. Music before digital beats. Language, of course. @SecretStoriesNG
Silence @forestgirlsc Follows you Deutschland ist nur noch im Wald zu ertragen.
Peter Hamer @PeterHamerProd Follows you Soundtrack composer, guitarist, music producer and mathematician. In love with space and arts :-) Facebook: http://dld.bz/ebJ3N YouTube: http://dld.bz/edbc6
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|