NAPLÓK: (f)elejtett mondat Legutóbbi olvasó: 2026-05-02 13:26 Összes olvasás: 28221| 33. | [tulajdonos]: copypaste | 2012-09-18 08:05 | "Létezik egy világ feletti valóság, téren és időn és az ember mentális univerzumán túl. Túl mindazon, amit az emberi értelem csak érinthet. E valóság megfelelője az emberi szív magjában az abszolút jó éhsége, ami szüntelenül ott él, de e világban sohasem találja meg táplálékát. Ez az abszolút jó itt lenn az abszurditásban, a megoldhatatlan ellentmondásokban nyilatkozik meg, azokban, amelyekbe az emberi gondolat, míg csak e világban kering, állandóan beleütközik.
Amint a világ realitása a tények egyedüli alapja, ugyanúgy az a másik realitás a jó egyetlen alapja.
Amikor a világos fogalom beleütközik a felfoghatatlanba, a realitás ütközőpontjához érünk.
Az ember csak akkor gondolkozik igazán, ha gondolatának tárgya a végső következtetés elől elrejtőzik."
Simone Weil
"Isten a teremtésben csak hiány alakjában lehet jelen.
A rossz és Isten ártatlansága. Istent végtelen távolba kell helyezni ahhoz, hogy a rossztól érintetlennek fogjuk fel, és viszont: a rossz arra figyelmeztet, hogy Istent végtelen távolba kell helyezni."
Simone Weil
"Valahogy úgy van, hogy a világnak egy részéről tudhatunk, és ez a tudásunk egyre szélesül, de mindig határolt. Viszont minden ember a világ egészével érintkezik. Ennek az érintkezésnek a realitását nem szabad lebecsülni. Ez legalább olyan értékű, mint a tudásunk a világról. Egyszerűen érintkezünk vele, állandóan érintkezünk vele, és ilyen értelemben az intellektusban a hitnek nincs kivételezett szerepe. Egy gyerek, egy idióta, esetleg – sőt valószínű – sokkal mélyebben, közvetlenebbül érintkezik a világ egészével, ha nem is tud róla különösebb információkat adni. Ismertem ilyen lényeket, akik szinte minden különösebb értelmi segítség nélkül, a világ valóságával – hogy úgy mondjam – teljesen baráti viszonyban voltak. Ez csodálatos eredményt szült bennük. Egy kilencvenegy éves korában nemrég elhunyt nagynénémre* gondolok, aki gyerek korában a fejére esett, és sem írni, sem olvasni nem tanult meg. Viselkedési formája a következő volt: ha valakit sírni látott, ő is sírni kezdett. Soha nem kérdezte meg, miért sír a másik. No, aki eljut idáig, akkor nekem már mindegy, hogy az értelmével vagy az értelme nélkül teszi, amit tesz."
Pilinszky János
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/PILINSZKY/pilinszky00989_kv.html
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
