NAPLÓK: történetecskék Legutóbbi olvasó: 2026-05-10 21:14 Összes olvasás: 24970| 2. | [tulajdonos]: Beépített múlt | 2006-09-26 14:05 | | Anna magasabb volt, mint a többi lány, szőkébb, vékonyabb. Mikor rá gondolok, megértem hirtelen, mit jelent a belső szépség. Annában a belsőt rágta a depresszió. Ugyananaz az arc, ugyanaz a haj, szem, száj, test bombázót adott volna, ha nem beteg, ha nem lesz beteg ilyen korán, még gyermekként. Az én szememben így Anna a betegség, a rosszullét volt maga. Gabi teljesen más volt. Kicsi, törékeny, kreol, haja fénye a legszebb bársony. Tűz volt abban a lányban, kis, formás fenekéről még ma is álmodom. Rózsa, ajaj, Rózsa! Arca mint Karádyé, orrát Tolnai Kláritól kölcsönözte, s Istenem, szeplős volt! Fekete hullámos haj és fehér arc zárta a klasszikus kelléke sorát. Századeleji sztár állt elém, valahányszor nyílt az osztály ajtó és puhán belépett. A gyermeklányok szépségét csak fokozza érintetlenségük, az, hogy mit sem tudnak önmagukról, s hogy Csegres láttán ők is ugyanúgy beledermedtek a zöld padokba, mint mi, akik fiúk voltunk, vagy én, az osztály legjobb matekosa. Volt egy lány, egyetlen egy, aki mellett izgatott lettem, s különös, megfoghatatlan vágyat éreztem valami más világba. Mintha minden más osztálytársnőmből, sőt, a srácokból is horodozott volna valamit, valami nagyon lényegeset. Beteg is volt, mint annak, ugyanazok az óriás, messzire néző szemek, kicsi törékeny és ismos, mint Gabi, s fürge. Se a kötélen, se a felemáskorláton, se labdajátékban nem érte utol senki az oszályban. Ő is oly puhán tudott megjelenni, mint Rózsa, s míg a klasszikus szépség külső formáit Rózsa birtokolta, addig ez a lány belülről sugárzott mindent. Néha szeplősnek láttam, máskor, kreolnak, s varázsgömbként vonultatta föl előttem Anna túlzott kifinomultságát, Gabi tüzét, s Rózsa sugárzó nőiségét. Mögötte ültem. Elnéztem sokszor se szőke, se barna, félhosszú haját, sovány hátát. Semmi gondoltam, semmi nincs e lányban, de nem fordultam el, csak néztem. Jó volt. Ha néztem, se Csegres, se ősz, se lányok, s bátran kimondom, még ő sem volt jelen. Átnéztem rajta egy másik világba. Kapu volt ez a lány, eleven nyitott sebe egy rejtett dimenziónak. Dinamikája volt több és más, mint a két csöngetés közé szorított matekidő, kisugárzása mesélt, muzsikált. Hangszer volt ő, nem komponista. Én sohase feledhető szép mesém. Szerelmes volt belé a fél osztály, mégsem udvarolt neki senki. Leszámítva Gyurit, akiben vulkánként forrongott a szeretethiány, s az utosló gimnáziumi évben megtört öregemberként ült közöttünk csöndes pálinkagőzben. | |
| 1. | [tulajdonos]: Beépített múlt | 2006-09-26 13:30 | | A matekóra úgy kezdődött, hogy mi mind a huszonketten beültünk a zöld padokba. Kint őszi hideg ezüstözte az ablakot, bent kattogva hűltek-fűltek a gázkonvektorok. Csegres tanárúrból mindenekelőtt homokszín köpenye maradt emlékezetes, s az alóla előtolakvó pocak, has, potroh. Az idő ködéből fölsejlik még a fej kövérkés téglateste, s az őszesbe váltó, gondosan hátrafésült haj. Csegres tanárúr sosem kopaszodik. Mérges sem volt soha, hangját nem emelte, de lényéből folyton, valami félig komoly kesernyés szigor áradt, citromszag, semmit nem akaró, maró. A homokszín köpeny és a félelem között matematikailag nehezen fölfejthető összefüggés láncolat feszült, s tartott feszültségben huszonkét padbanülőt. A friss tavaszi matekórákat, s a melegen duruzsoló téleieket, mint soha meg nem értett levezetéseket, zárójelbe tette az emlékezet. Csak az ősziek, a savanyúszagúak, hegyesszögekkén szúrnak, s böködve figyelmeztetnek ma is, mikor azt hiszem, felnőttem már, s elég csak szembefordulnom borostás tükörképemmel gyáva reggeleken. Csegres mögöttem áll. Apró vaddisznó szemével mosolyog. Feje mellett lágyan ontja illatát a falraragasztható citromos illatosító... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
