Lehet, h nem lényeges, de van vmi alapvető hasonlóság/azonosság a férjem, meg a volt álszerelmem között. Ami talán kicsit keserű, kicsit meg megnyugtató: a szerelmi örömök nem voltak nálam semmiképp betervezve. De az ember - én legalábbis - örömfüggő. Anyukám azzal küzd most, h 'vissza kéne térni az életbe' (Apám szavai), de hogyan, mikor már sosem lesz egészséges, és nem látja a jövőben azt az örömet, ami felé tarthat még az élete. A magamé választásról szól: egyik vagy másik vödör szar, de én tudom, h számomra hol van még mindig öröm a jövőben, ameddig a szemem világa bírja: (vajon hagyjam inkább kimondatlanul?) Asszem, jobb. *** Befordulhatsz bármelyik sarkon. Ugyanaz az utca nem lesz ott végül.
Van olyan szomorúság, ami nézőpont kérdése. A fenti 4 sor egyáltalán nem szomorú, csak kitakarít, h kezdj már végre a maradékkal vmit. *** Ma van volt barátnőm névnapja. Rákerestem fészen. Olyan, mintha szellemileg tényleg hanyatlana, magyarszakos létére azt írta: 'egyenlőre'. Nem ez az első alkalom, h ez a kényelmetlen érzés lep meg vele kapcsolatban. És most az is felrémlett, h ha tényleg így van, akkor lehet, h (egyszer) mégis fel kéne vele vennem őt, mint a keresztem, tökmindegy, h nem barátság, h parazitikus stb.
Nem lehet büntetlenül átesni ilyen érzelmi kríziseken, megint itt vannak a tünetek, mehetek orvoshoz, rémülhetek, ha van rá energiám. Másrészt a Myers-Briggs személyiségtipológia kuka, utána olvastam, száz sebből vérzik, de kurva népszerű, mert a leírások bölcsen hallgatnak a negatív személyiség vonásokról, s egyébként sem validálták. Harmadrészt itt vagyok szülőhelyemen, s tegnap Apu, aki egyre nehezebben mozog, de nem hajlandó orvoshoz menni, elszólta magát, miközben másról beszélt. Azt mondta, izomsorvadás.
"Think what you need to do to stay free." Rather to get free. The greatest thing that could still happen to me if I could get divorced without ruining anyone. My greatest fear is whether my husband is able to manage alone, both financially and otherwise. I don't want him to collapse, to sink into self-pity, I would like to discuss it as 2 adults but I doubt I will stand too much chance of that. That's what I have wanted for years. I wonder if I could ever get free.
Az arcod otthon, méreg, mely lassan öl meg, a hangod otthon, a könnyű halál ilyen, a testbeszéded álom, amiből csak felébredni jó, de az íze ott lötyög minden ébrenléted alján.
Ami nagyon sokat segített mostanában, az a Myers-Briggs féle személyiségtipológia. A gyerekek csinálták, így jutott eszembe, h akkor megnézem újra. 3 évvel ezelőtt, még forradalmár koromban INFJ-nek jöttem ki, most viszont angolul és magyarul is INFP lett az eredmény. A népesség kb 4%-a, és az írók jókora hányada ez a személyiségtípus. Ez eddig nem nagy vmi, elolvastam a részletes jellemzést, 80% fölötti egyezés, de nem ettől lettem jobban, hanem a youtube-on talált mémektől. Amikért fiamé az érdem, aki - micsoda meglepetés!- szintén infp.
1. Nem hiszem ugyan, h bárki venné a fáradságot, h megnézze, de itt van:
Amire rácsodálkoztam, h ott volt ez a szerencsétlen 'crush'-okra való hajlamom is. Vhogy úgy, h "A reakcióm, miután vki, akit most először láttam, kedves volt velem: 'Ő lenne életem szerelme?'"
Meg: "Én: nem is ismered. Legbelsőbb én: Szeress bele!" De ez nyilván csak az egyik szegmens. Ami a lényeg, h a mémek alapján rájöttem, h normális vagyok. Csak infp, aki ugyan egész életében keresi azt az embert, akivel olyan mélységű kapcsolata lehet, amilyen mélységű érzésekre képes, de sose találja meg. Ez nyilván egyetlen szegmens, de ott volt minden furcsaságom, zavarba ejtő tulajdonságom/viselkedésem is, ami alapján egyesek abnormálisnak tartanak. (Itt nemcsak a drágára gondolok, inkább a típusra, amit képvisel.)
Amellett, h olyan dolgok is, amik miatt én nem is akarnék másmilyen lenni, mert a világnak szüksége van az ilyenekre, mint én. Mint mi. :)
Azon, h nem értenek, félreértenek, rosszra magyaráznak, most mit csodálkozzak a 4%-ot figyelembe véve, meg azt, h vki nem az intuitív típus, akkor csak annyit képes felfogni, ami benne is megvan, itt meg az van, h mindenből nagyobb a mélység, mint másoknak. Ja, meg ez a típus ismeri a legjobban magát, mert könnyen megy neki, h őszinte legyen magával. A többi típusnál ez egyáltalán nem olyan magától értetődő.
Jó, fiam is mondja, h ez csak kiindulópont, de nemcsak mémeket néztem, hanem mindenféle kapcsolódó videót és kettő eléggé szíven ütött. 2. Az egyik a 'crush' téma. Mert amit éreztem most is, meg a korábbi katasztrofális esetekben is, nem szerelem volt, csak nem tom, hogy magyarítsam, mert hivatalosan 'fellobbanás', de utolsó előtti alkalommal 5 évig tartott, ami nem kifejezetten illeszkedik hozzá koherensen. Ez az utolsó nem fog, arra is rátérek, miért nem.
Szóval megnéztem az INFP-s anyagok közt egy videót: How to get over a crush?
és tudom, h nem a spanyolviasz, ami benne van, de nagyot koppant nálam. "Crushes are never real. It's not romantic, don't do that. If I hear someone feeling nostalgic about a crush, or having it for a longer period of time, I always feel dismayed cause it's not reaL" A távolság, a másik nem ismerése, a leküzdhetetlen akadályok lobbantják be. Ha véletlen lesz is belőle vmi, az pont azért nem működőképes, mert az ember már annyit fantáziált róla, annyira felépítette magában, h az igazi ember csak csalódás lehet. És hogy hogy legyünk túl rajta? Vagy 'szeressünk' másba, mert kizárólagos, és egyszerre csak egybe 'szerelmes' az ember, de persze ez nem valódi megoldás. A másik meg, hogy kezdeményezzünk kapcsolatot, mert attól kipukkad. Mert vissza fog utasítani és rájövök, h csak képzeltem mindent. Pont, amit csináltam, csak azt bánom, h nem sokkal előbb, kb január-februárban meg kellett volna lépni. Ez nagyon sokat adott nekem, mert eddig öltem magam, h minek léptem, de most látom, h pontosan azt tettem, amit kellett. Mert ha nem lépek, még mindig annak a felemás szarnak a rabja lennék, ami elborzaszt.
3. A másik videó tanácsokat osztogatott infp-knek, vagy infp ismerősökhöz. Itt az a rész ütött meg, h ha egy infp még ráadásul intelligens is, akkor az a veszély fenyeget, h az egész életét eltölti egy nem igazán neki való foglalkozásban, mert AZT IS JÓL FOGJA CSINÁLNI, és soha nem tudja meg mire lett volna képes a hivatásában. A tanács: adjunk magunknak időt, h megírjuk azt a rohadt könyvet, ha az az,mi meg akar születni. Két éve el szeretnék vonulni írni, és egyre nehezebben nyomom el magamban, egyre frusztráltabb vagyok attól, h le kell róla mondanom.
Anyukám mindig is félt egy kicsit attól, ami bennem van. Megint nincs időm, ami szerencsésen megóv most is, ahogy eddig is, h az legyek, aki vagyok. Sokat tanultam az elmúlt pár napban arról, amit ez jelent. Anyukám egészen más személyiség típus, mint ami én vagyok. Ezért is félt mindig, mert érezte, h engem azok a korlátok, amik őt, nem fognak visszatartani. Hogy ha az kell, képes vagyok az egész életemet újra írni és nemcsak szereplőket kicserélni, hanem a műfajt is leváltani, urambocs'á új műfajt teremteni akár. Neki úgy tűnhetett, h bennem ketyeg egy időzített bomba, nem tudom, tudja, h milyen erős morális elvárások ketyegtetik. Mindenesetre költözős álmom volt, ami egzisztenciális krízis általában, és arról szólt gyakorlatilag, h a férjemmel ez nem fog menni. Attól félek, h soha nem fog felrobbanni.
Akit szerettem, nem létezett. A dolgok állása ugyanaz, mint egy éve: dacára a többszöri elszenvedett fájdalomnak, gyakorlatilag nem voltam szerelmes senkibe. Amit szerettem szegény szerelmeimben, az belőlem, az én képzeletemből, lelkemből került oda, nemcsak a történet, de az ember is, akibe. Az az ember, aki ő igazából, kurvára nem bír érdekelni.
Ami még érdekes, h megkönnyebbült vagyok. Többször hangosan felnevettem az elmúlt napokban és egy (tényleg) kedves kolléganőm meg is jegyezte, h milyen jó, h végre mosolyogni lát. Egy másik megkérdezte, hogy vagyok, és mikor magamba néztem, azt találtam, h végre kezdek jól lenni. Ami az érdekes, h nem az elutasítottsághoz képest, hanem a szerelmes állapotomhoz képest. Mintha nagy teher esett volna le azzal, h nem kell ezzel foglalkoznom többet.
Nyilván hullámzik, ha véletlen beugrik vmi, amit képzeltem, amit hittem róla, az szar, de távol tartom magamtól ezeket a gondolatokat.
És megpróbálom, nem tom sikerülni fog-e, ezt a témát ezzel le is, mert jobban örülnék, ha a naplóm a szellemi életemről szólna, nem a fiktív szerelmiről.
Most fejeztem be Sarah Waters The Little Stranger című könyvét. Eléggé megrázott, de ahhoz képest, hogy ghost sztori, magamhoz is térített. Nem először csinálja ezt, a Night Watch hasonló élmény volt. Lehet, h kifejtem még, nem tudom, egyelőre annyit, hogy nagyon tudja a visszautasított szerelmet és a körülötte ólálkodó sötétséget. Jó, h elolvastam ezt most. Amellett, h mesterien ír, a vége, az utolsó mondat például verhetetlen. Csak, mint kiderült, megint eltalálódott, mit, pedig mikor elkezdtem, még Wales-ben, még nem gondoltam volna se azt, h ez lesz benne, se azt, h az lesz velem, ami van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
