Ma megint minden tiszta vér. Az átjárók tárva-nyitva. Nem tudom, hogy viseljem el. Ma ahogy ott állt szemben, és csak deréktől lefelé láttam, a világból rohantam volna ki legszívesebben a testétől. Hiába tudom, h ha nem lennék még mindig szerelmes belé (jobb szó híján), akkor tőlem lehetne olyan, mint egy szex szimbólum, nem érdekelne, de rettenetes, h itt a vágy mindig, ez rosszabb, mint plátóilag merengeni róla messziről. A kettőnk közti kapcsolat semmilyen, köszönő viszony se igen van, de nem is volt, nem bánt, gondolom, feltéve, h mindenféle értelemben megtartom a távolságot. Szeretnék felmondani, sose csináltam ilyet, hogy félbe-, otthagyjak vmit, egy tanár végigviszi az évet, meg a maradék jóhírem is oda, ha ugrálok, de ez kemény menet lesz.
Jobban bírnám, ha olyan feladataim lennének, amikben jó vagyok. De nem. Küzdök a 'nem tanítok az osztályomban, de ötödikes osztályfőnök vagyok' szituval, energiáim 70%-a ott emésztődik, két darab gimis csoportom van: egy 'legrosszabb' tizedik, meg egy heti két órás 12-es kisnyelv. Ezek után úgy jövök, ki, mint akiben feltöltötték az aksit, egyébként csupa ált sulis csoport. Olyan mintha vadkacsa lennék, aki tök jól úszik, úgy-ahogy repül, erre folyamatosan futnom kéne. Néha repülni, de vizet még hírből se látnék. (Miközben most hívnak emelt szinten érettségiztetni, mért jó ez az iskolának így, fel nem foghatom.)
De ma rámírt az ált sulis barátnőm a semmiből, h találkozzunk és beszélgessünk, ha lehet, minél hamarabb. Az első történés egy ideje, aminek örülni tudtam. Baromi jó érzés, ha vki végre örül az embernek.
Azt álmodtam, hogy az iskolában volt vmi hosszú filmvetítés egy nagy, elsötített teremben. Mögöttem ült és mikor nyújtózott, az enyémhez ért a lába. És ott maradt. Aztán már a kezem és a keze is. Akartam a filmet nézni, de folyton lecsukódott a szemem annyira jó volt. Írtam már, hogy ritkán vannak vágyteljesítő álmaim. Ez az volt. Vele kapcsolatban most megint nagy csend van, amit nem akarok szavakkal, vagy tettekkel bolygatni. Van a hivatalos verzió az ő üzenetével, ahhoz tartom magam, de skizofrén módon látni vélem, mi van vele és azt hiszem, értem, miért tette. Most megint nagyon szép. És nagyon távoli. Mint egy csillag, ami már ott sincs, csak most ért ide a fénye.
Jaj, szerelem, hogy kiderül, hogy csak a kapuzárás, meg a kurva hormonok, hogy a másik ott se volt, hát csakugyan abnormális vagyok, hogy én még mindig másképp emlékszem.
A tegnap éjjel főleg azzal telt, hogy elkezdjem a megfelelő kérdéseket feltenni. Mert most nem az a lényeg, h nem szeret. Hanem? Akármi, tudni akarom az igazat erről, ami köztünk volt, ha beledöglöm, akkor is. Az a tapasztalatom, hogyha igazán elszántan akarom, akkor előbb-utóbb eljut hozzám az információ. És rendszerint nagyon fájdalmas és megszégyenítő. Legyen. Akarom az egészet tudni. Nem azt, ami segít tovább élni, hanem az igazat, hogy ez hogyan történhetett meg.
*** Mikor elkezdtem tavaly itt dolgozni, rosszul voltam tőle, mert az az irreális érzésem volt, h el akar pusztítani, mert a birodalomba, aminek ő legkisebb királyfi, betolakodtam és a szemében tisztátalan vagyok. Csak próbálom megfogalmazni, de itt a naplóban is írtam anno, h tök szarul esett, h ahányszor a közelében voltam, azt éreztem, h nincs jogom ott, illetve az iskolájában lenni. Amúgy is nehéz volt, kurvára nem fogadtak be, s mikor megtudtam, h a hitmélyítő körbeülős kurzuson ő is ott lesz, emlékszem, h pánikba estem, kb h akkor végem, mert akkor nem fogok tudni senkit arról meggyőzni, h elfogadható vagyok. Végül is nem jött el, ez is királyfi szerepéből adódik, sokkal több mindent megengedhet magának, mint én, vagy más. Zavaros ez most így tudom, de az érzéseim valódiak voltak és nem a légből kaptam őket, hanem az ő viselkedése váltotta ki, ami - hogy használjam e szép szót, kissé abnormális volt.
Erre most csak azért térnék vissza, mert ahogyan válaszolt az én üzeneteimre (2 db), az ugyanez az attitűd. Az undora. És délben ugyanúgy azon kaptam magam, h azt érzem, meg akarja tőlem tisztítani a helyét. Hóhér. És ami most jön egy gondolatkísérlet, amit nem tudok bizonyítani, de minden változót lefed. Mert a saját előző bejegyzésemről meg az jutott eszembe, h milyen készségesen együttműködöm a hóhérommal. Amiről meg egy cikk, amit nemrég olvastam, pont erről az elítéltnek a hóhérral való együttműködéséről, ami azért volt, mert mindketten mélységesen hittek a Rendben, amit az utóbbi megsértett, s amit így helyre kellett állítani. S feltettem a kérdést: miért is kell engem neki most kivégezni? Persze, h ne lehessen az, h egy családanya fia korabeli férfiba szerelmes. És egyszer csak ott volt vmi más is: hogy azért kell engem kivégeznie, h fel se merülhessen, h ő olyan abnormális volt, h vonzalmat érzett egy anyja korú nő iránt. Őbenne ne merülhessen fel. Saját magában. Persze, lehet egész más magyarázat is. De előbb utóbb tudni fogom, mert tudni akarom.
Köszönöm, Edit, az együttérzés bőven elég. Nem akarom se felmenteni magam, se áldozatnak beállítani. Tudtam, hogy mit jelent az rólam, ha megengedem magamnak, hogy elkezdődjön ez az érzés bennem. És bár eleinte nem akartam, és ha ő nem viselkedik félreérthetően, soha eszembe se jutott volna, megengedtem magamnak. Azt eszem, amit főztem. Idealizáltam ezt az embert, bár volt több intő jel, ami ebbe az irányba mutatott, ami van. De rendben leszek, a helyzet valóban súlyos, de végre reménytelen.
"Kedves A. ! Nagyon kínos helyzetbe hozol, és határozottan úgy gondolom, hogy ez abnormális viselkedés. Egy családanya, akinek hasonló korú fia van, nem tudom mit gondolna olyan helyzetben, ha mondjuk az ő fia állítana be ilyen üzenetekkel. Belegondoltál-e ebbe? Úgy gondolom, hogy sem szülőként, sem pedagógusként nem állja meg a helyét az ilyen viselkedés. Nem tudom te mennyire érzed a helyzet súlyosságát, de én (bár nem vagyok szakértője a témának) úgy gondolom hogy súlyos, amivel lehet hogy szakembert kellene, hogy keress ..."
A teljes szöveg. Hogy ne tudjam elfelejteni/ megszepiteni.
