NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-07-12 19:31 Összes olvasás: 197557| 1639. | [tulajdonos]: in the meantime | 2021-12-25 13:34 | Voltam vásárolni karácsony előtt. S így bejutottam Szegedre is, ami mégis csak nagyobb város. De itt sem kaptam, amit hónapok óta szeretnék: keményfedeles, A5-ös méretű vonalas füzetet, amibe kiírnám a nekem tetsző verseket. Nem sprirálos, mert az szétjön. Korábban kétszer volt ilyenem, sőt, az az igazság, h meg is vannak, de nagyon romosak, folytathatatlanok. 16 évesen úgy kezdtem, h a nekem tetszőeket megtanultam, h 'mindig nálam legyenek', ezt most nem győzöm, de szerteszét interneten tárolgatni őket nem ugyanaz. Szóval ez olyasmi, ami valódi örömet okozna.
De amit keresek, nincs. Vagy ha van, akkor olyan rémes borítóval, h kösz, nem. Illetve több ezer forintért, ami szintén nem okés nekem. Nemcsak lakhelyemen, nemcsak munkahelyem városában, de Szegeden sem. Nem tudtam, h ennyire furára vágyom. Úgy tűnik, a gyártól szerint ilyen füzetre legfeljebb tizenévesenek lehet szüksége a borítók alapján. De közülük se soknak az elérhető termékek számosságát tekintve. Meg fogom oldani, végső esetben gyártok magamnak vmit. (Azért kell a kemény fedél, mert tankönyves-hátizsákos életmódot folytatok, s a puha fedél rövidtávon tönkremenne.)
Viszont addig is 2 vers a fütet helyett jobb híján ide:
Szervác József: Karácsony hava
Viszonylagos egünk alatt
naponta konkrét alkonyat
naponta konkrét éjszaka
holtbiztos Karácsony Hava
Holtbiztos Ez hát itt a tél
Valakit Krisztussá ítél
Holtbiztos jászol Bávatag
barmok és konkrét trágyaszag
Esetleg Háromkirály
Gáspár Menyhért és Boldizsár
és esetleges pásztorok
bambulnak hátha csillagot
Viszonylagos egünk alatt
ez hát a tél A megmaradt
esély egy konkrét falragasz
Holtbiztos Heródes tavasz
Bella István: Karácsonyesti vers
Istennel játszom. Már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem.
Csillagok, játékvonatok
futnak közöttünk, körbe-körbe.
A halál áll és szalutál.
Vén bakter, háborúkkal megtömte
föld-csibukját, s most nem pipál.
Áll a halál és szalutál.
Talán most kéne neki szólni.
De szívem szúr. Torkom szorul.
Adja vissza! De a szám néma:
halálul, se gyerekkorul
nem tudok. Nincs csoda-morféma.
Torkom szúr. Szívem szorul.
Mintha csak értene, megmozdul
Isten. A végtelen hiány.
A világűr helyébe a nincsen
valami mássá visszaáll.
Katonaköpenytejút, s egy szó.
Fekete luk a homlokán.
Közben az idő zuhog zölden.
Karácsony van. Mint valaha.
De valami szívemben csörren.
Ránézek. És már sehova.
Előttem, mögöttem, köröttem
felemelt karral áll a fa. | |
| 1638. | [tulajdonos]: késik-múlik | 2021-12-21 11:13 | Késleltetett volt a reakcióm most, utoljára is. Amit az Olvasó szeretném, h megértene, h mennyire meglepnek ezek a dolgok engem is. Ez jellemzője annak az egésznek, ami tegnapi naptól megszűnt lenni. De ezt, meg ami következik, nem én irányítom, hanem zajlik a maga törvényei szerint. Ezért tud meglepni. Az viszont igaz, h én akartam, h így legyen, azt átélni, ami van, ténylegesen van.
Sok mindent lehet ezzel a hozzáállással, de pl nyerni nem. Illetve csak akkor, ha ilyen a másik fél is. Erre viszont a merítési lehetőségeket (szociokulturális környezetet) tekintve minimális esély volt addig is, míg a test vonzó lehetett, és semmi miután megszűnt annak lenni.
A teljes igazsághoz tartozna még vmi, amiről viszont nem szabad írnom. Pedig.
No, mindenesetre a tegnapi nap váratlanul nehéz és sötét volt a ragyogó napfény ellenére. Ebben nemcsak a felszámolt szerelem játszott szerepet, ami a tegnapi nappal érvénytelenítette a tegnapelőtt még őrizgetett maroknyi emléket, amik innentől kezdve majd fel fognak szívódni a memóriámból, mintha sose lettek volna, mert soha nem is voltak. Az eljárás nem fájdalommentes, de a régebben tanulságokkal és emelkedettséggel járó elemeire is jobb úgy tekinteni, mint egy undorító betegség velejáróira.
Amiről eszembe jut, h megint levert a lábamról, mihelyt nem tanítottunk, és most már 3 napra és félő, h egy felnőtt ember ezzel már megint kezdene vmit, mert nem része a normalitásnak, ami a testemmel van. Ami én vagyok. Nem több, kevesebb. És félek a saját testemtől, nemhogy a gazdája lennék.
Két éjszaka is a szüleimmel álmodtam, pontosabban vándoroltunk, dolgok történtek velünk,mint családdal, ahol a családot apám, anyám, az öcsém és én jelentettük. Mintha azóta, h ez volt a felállás, nem is történt volna semmi. Mintha a többi ember, aki rajtuk kívül megtörtént velem, nem is létezne. Ez a réteg eltalálva bennem kétszer egymás után, amikor egyébként a leggyalázatosabb állapotban voltam testileg. Akkor is ez lesz, ha majd halni készülök?
Ma van az első nap, h nagyjából uralom a testem. Mármint tünetmentesen létezem nagyjából. Erőm is van valamennyi. És, ki ne hagyjam, a tegnapi napba még egy csoda is belefért. Az egyik diákom édesanyja szeptember óta kórházban volt. Altatták, felnyitották, és inkább nem műtötték meg. Az édesapja eddig külföldön dolgozott, most ez így szóba sem jöhetett, s kezdtek anyagi nehézségeik lenni. Itt jöttem be a képbe, próbáltam nekik anyagi támogatást szerezni, ami sikerült is. De az anya állapota teljesen reménytelennek tűnt, és hónapok óta féltem, mikor jön a rossz hír. Erre tegnap ő vette föl a telefont. 78 nap után kiengedték a kórházból, 40 kiló, nem tud járni, tolószékben ül, gyógytornász jár ki hozzá és 'még nincs vége az útnak', ahogy ő mondja, de él. Ez, az előzmények után, csoda.
Ez is belefért a tegnapi napba. | |
| 1637. | [tulajdonos]: 19 | 2021-12-19 17:53 | | December 19. A vége mindig ez. Még nagyjából a módot és az időt is kitaláltam. Csak egy kicsit fájt, mondtam, én a máséra nem vágyom. Meg eddig még minden szerelmem boldogságának tudtam örülni. Tudom, h így van rendben. (Hogy miért volt ennyi reménytelen szerelem az életemben, azt nem tudom. Jobb lett volna, ha egyszer sem esek szerelembe, bánom azt a rengeteg időt és felesleges érzést de most már mindegy.) | |
| 1636. | [tulajdonos]: long | 2021-12-15 20:54 | | It takes much longer to fall out of than in love. A question is what to do with those feelings that could never be turned into a relationship of any kind. There has been peace since you've gone. I am watching the frozen landscape, the same turn every day, early in the morning, literally at daybreak. Now it's totally lifeless, I know you are totally gone from here, I know that what is life in you now is living at that other place, I also know that our paths will never cross each other again. It seems way too dramatic, it is true though. In this world of constant availability, that is how destiny works: people move in much more limited patterns than popular philosophies like pretending. But while you are on one of those prescribed, well-trodden ones, you will nnever become aware of how limited your choices really are. I know the patterns you follow more or less, what could and what could not happen to you. Whatever direction you take, it will only lead further away from me, that is for sure. | |
| 1635. | [tulajdonos]: tired | 2021-12-10 21:39 | Rettenetesen fáradt vagyok. Még a holnap délelőtti full osztályfőnöki órás menetet kell végig csinálni, aztán, azt hiszem, alszom. Vagy ágyból beszélgetek Rebivel, mert már ma is akart. Házimunka, meg hasonlók vasárnaptól, mert már ma este is alig tudtam mozogni.
***
Egyébként vannak élmények, csak se időm, se erőm a megírásukra. De ma, mikor az anyja tarkójában megint megláttam azét, aki elment, az jutott eszembe, h mennyire furcsa is, h én ebbe abban a bizonyos testben szerelmes voltam. Átértékelődik utólag, nem az időtől, hanem, amit felnevelő környezetéből megértettem azóta, attól. Ha ezt a közegéről tudom, mikor idekerültem, ha már akkor felfogtam volna, h ő sem más, mint ennek a terméke, s hogy ebből rá nézve mi következik, nem szerettem volna belé. Csak azért történhetett meg, mert reménytelenül naiv voltam ezekkel az emberekkel kapcsolatban.
| |
| 1634. | [tulajdonos]: vagyok | 2021-11-28 15:10 | Ha látnálak újra, abban nem lenne öröm.
Mint a fejfájás hasítana belém,
keserűség lenne benne és szégyen.
Vagy talán egyik sem, csak átsuhanna
valami alaktalan, anyagtalan izzás,
ami után szürkébb lenne minden.
Vagy csak tudnám, hogy melyik szobában vagy,
és úgy döntenék, hogy az összes kockázatot
és mellékhatást figyelembe véve,
mégsem megyek nyitom rád az ajtót,
de egész nap boldog lennék attól,
hogy ezt megtehettem. | |
| 1633. | [tulajdonos]: futility | 2021-11-22 18:29 | It is one of these days
when I wish you cared for me,
when my body seems to crack apart
and control is partly taken away
I am the one watching the one
- also me - whose parts are let loose
and floating,
like crying it feels.
It is at one of these moments
that I wish for your face to rise
for shiny black pools to be the eyes
and somewhere between
the nose and the jawline
for a fixed point to hold on to
and stay together. | |
| 1632. | [tulajdonos]: one of | 2021-11-22 15:12 | it is one of these days
when I wish you cared for me
when my body seems to crack apart
and control is partly taken away
I am the one watching the one
also me, whose parts are let loose
and floating
it feels like crying
and then I wish for your face
to rise
shiny black pools for eyes
and become a fixed point
to hold on to
and stay together.
| |
| 1631. | [tulajdonos]: clues | 2021-11-20 12:52 | Egy-két dolog van, amit talán még érdemes megérteni. Pl, h mikor elvonultam 3 napra júli elején, és a faluban, ahonnan, felmentem a hegyre, a buszmegállóban több polcnyi elvihető könyv között megtaláltam Szabó Lőrinc összes verseit, ami évek óta tervben. Szóval, hogy azt én onnan magammal vittem és olvasgattam két napig, és azok a versek jó versek voltak, és nem azért, mert SzL egy név, hanem tényleg, az a vki, aki táplálkozik bennem a versekkel is bólogatott bennem, h igen, de mikor haza kellett mennem, mégse vittem magammal, hanem ott hagytam a szálláson, ahol szintén volt egy polc rajta néhány könyvvel. Amit szeretnék megérteni, h miért. Azóta is úgy érzem, h ez volt a helyes döntés, és azt is tudom, h köze van ahhoz is, h mikor olvastam az elvesztett szerelméről szóló verseit, az elvesztett szerelem után fájó testét, lélekét a fákról, aminek a levelei közt, a levelek rezzenéseiben, az égbolt színeváltozásában is a Kedves hiányával, azt gondoltam, h nem helyénvaló ezeket nekem olvasni, mert eltérít a saját igazságomtól a saját érzéseimmel kapcsolatban. Mert hiába ő jut eszembe mindenről, és az a dolog, ami ő volt nekem, most ott van fűben, fában, betonban, és hiába nem tudok erre az egész rettenetre/szépségre jobb szót a szerelemnél, ezek a versek másról szólnak. Nem sírhatok utána, nem gyászolhatom. Ez nem az.
Nem tudom a választ azóta sem, de nem sietek sehova. Talán egyszer megértem, igazából mi történt velem. A SzL-versek otthagyása egy nyom, ami segíthet adott esetben.
***
Tegnap, mikor kijöttem a versenyfelügyeletben, már csak ketten voltak a szürkülő tanáriban. Az anyja beszélgetett egy másik kolléganővel. Leraktam a papírokat, ahova kellett, és épp kifele indultam egy másik nyalábbal, mikor egy mondatból leesett, ami addig nem, h az anyja nem a saját csoportjáról beszél, hanem a fiáról. Amitől kisebb pánik fogott el, nem, nem, nem akarok róla semmit hallani. Tudni sem. Úgyhogy már kabátban mentem vissza, bedobtam a táskámba, amit kellett, és távoztam. Ami érdekes, h felülírt mindent, a terveimet, h buszndulásig még mit fogok megcsinálni bent. El kellett meneküljek.
Pedig egyébként tényleg jól vagyok. Nem piszkálom a sebeimet és békén hagynak. Amit írtam neki utoljára, az kegyelmi állapotban születhetett, nagyon hálás vagyok utólag is, h azt éreztem akkor, és hogy megadattak hozzá a szavak .
De a tegnapi felkavart annyira, h bekerüljön az álmomba újra, bár az is igaz, h hetek óta először aludtam 5 óránál többet egyben, szóval ma reggel volt hosszú idő óta először, h nem úsztam meg az álmaimat.
Szal az álmomnak volt egy szakasza, mikor együtt voltam vele, pár órát együtt töltöttünk már nem emlékszem pontosan mi okból. Nem volt semmilyen érzelem benne, semmi elektromosság, semmi szeretet, barátság sem. Teljesen ki volt gyomlálva a kettőnk közti tér, nemcsak fizikális értelemben. Ezt úgy értem, h részéről az érzés, részemről a remény, vagy az érzései hiánya fölötti keserűség. Nem tudom, mi okból mászkáltunk egymás mellett, de rendben volt és bűntelen. Ameddig egy helyen nem az édesanyja volt a jegyszedő. Mikor ránk nézett, láttam, h azt hiszi, van köztünk vmi, azért vagyunk együtt. Már máskor is eszembe jutott, h a saját érzéseink, kapcsolataink értelmezésében sokszor az visz félre, amit a többiek belelátnak. Teljesen tiszta volt a fejem, tudtam, h nincsen ott kettőnk közt a vadkomló remény, de az anyja odalátta. Mikor a jegyemet visszaraktam a tárcámba, és félreálltam, h ne tartsam föl a sort, ő előrement, és soha többet nem találtam meg.
| |
| 1630. | [tulajdonos]: csalfa, vak | 2021-11-18 21:41 | Ui. Mondtam magamnak, h az, h nagybetűs a Neked, az semmit nem jelent, így írja, vmi téves udvariassági elképzelésből mkinek. A semmi tálcán, funkciója annyi, amit írásba is adott, h nincs baja velem.
És tényleg. Nagybetűvel Mindenki. Amitől falhoz vághatnékom támad. Ezek szerint mégis abban reménykedtem, h jelentett vmit. A remény vadkomló. Haszna nincs, csak kára, és nehéz kiirtani. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
