Facebook stream (Existential Comics): "Maturation is the slow process of realizing how profoundly unimportant you are." On the exact same day: "Neuroscience says that if people are feeling autonomous, feeling that they are important, feeling like they are clear on what’s happening, feeling like you’re with them, they’re much more likely to stay engaged and actually bring the best of themselves." (Micheal Hyatt: 3 Habits of Highly Effective Coaches)
ismerem, ami hiányzik mint a tenyerem szöszmötölését soha el nem jövését amikor a fejét felemeli és lesöpörve az asztalról mindent ami valószínű és olyan megszokott hogy egyetlen normalitássá kövesült, és rám néz egyenesen persze nem hiszem meg holnapra nem marad csak a murva mintha óriások vacsoráltak volna itt és nem te villantál volna fel, hogy itt hagyj magamra, Szabadság.
Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!" És kártya perdül, kártya mén; Bedobta... késő visszavenni: Ez az utolsó tétemény: "Egy fiatal élet-remény."
A kártya nem "fest", - a fiúnak Vérgyöngy izzad ki homlokán. Tét elveszett!... ő vándorútnak - Most már remény nélkül, magán - Indúl a késő éjszakán.
Előtte a folyam, az új hid, Még rajta zászlók lengenek: Ma szentelé föl a komoly hit, S vidám zenével körmenet: Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.
Halad középig, hova záros Kapcsát ereszték mesteri; Éjfélt is a négy parti város Tornyában sorra elveri; - Lenn, csillagok száz-ezeri.
S amint az óra, csengve, bongva, Ki véknyan üt, ki vastagon, S ő néz a visszás csillagokba: Kél egy-egy árnyék a habon: Ősz, gyermek, ifju, hajadon.
Elébb csak a fej nő ki állig, S körülforog kiváncsian; Majd az egész termet kiválik S ujjonganak mindannyian: "Uj hid! avatni mind! vigan."
"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!" Fehérben ifju és leány Ölelkezik s a hídon van már: "Egymásé a halál után!" S buknak, - mint egykor igazán.
Taps várja. - "Most a millióson Van a sor: bátran, öregem!" - "Ha megszökött minden adósom: Igy szökni tisztesebb nekem!" S elsímul a víz tükre lenn.
Hivatlanul is jönnek aztán A harmadik, a negyedik: "Én a quaternót elszalasztám!" "Én a becsűletet, - pedig Viseltem négy évtizedig."
S kört körre hány a barna hullám, Amint letűnnek, itt vagy ott. Jön egy fiú: "Én most tanúlám Az elsőt; pénzem elfogyott: Nem adtak: ugrom hát nagyot!"
Egy tisztes agg, fehér szakállal, Lassan a hídra vánszorog: "Hordozta ez, míg birta vállal, A létet: mégis nyomorog! - Fogadd be, nyílt örvény-torok!
Unalmas arc, félig kifestve - Egy úri nő lomhán kikel: "Ah, kínos élet: reggel, estve Öltözni és vetkezni kell!" Ezt is hullámok nyelik el.
Nagy zajjal egy dúlt férfi váza Csörtet fel és vigyorgva mond: "Enyém a hadvezéri pálca, Mely megveré Napleont!" A többi sugdos: "a bolond!..."
Szurtos fiú ennek nyakába Hátul röhögve ott terem S ketten repűlnek a Dunába: "Lábszijjra várt a mesterem: No, várjon, míg megkérlelem!"
"Én dús vagyok" kiált egy másik S élvezni többé nem tudom! -" "Én hű valék a kézfogásig S elvette Alfréd a hugom'!" Eltűnnek mind, a járt uton.
"Párbajban ezt én így fogadtam: Menj hát elül, sötét golyó!" -- "Én a szemérmet félrehagytam, És íme, az lőn bosszuló: Most vőlegényem a folyó. -"
Igy, s már nem egyenkint, - seregben, Cikázva, némán ugranak, Mint röpke hal a tengerekben; Vagy mint csoportos madarak Föl-fölreppenve, szállanak.
Órjás szemekben hull e zápor, Lenn táncol órjás buborék; Félkörben az öngyilkos tábor Zúg fel s le, mint malomkerék; A Duna győzi s adja még.
Néz a fiú... nem látja többé, Elméje bódult, szeme vak; De, amint sűrübbé, sűrübbé Nő a veszélyes forgatag: Megérzi sodrát, hogy ragad.
S nincs ellenállás e viharnak, - Széttörni e varázsgyürüt Nincsen hatalma földi karnak. - Mire az óra egyet üt: Üres a híd, - csend mindenütt.
Az élet máshol van, de itt is eltelik. A mások élete ez itt, ahol napra nap tempózni kell, hogy fenn maradjak. Kívül az övékén, kívül a sajátomon. A sajátom ez: birtokon kívül. Nem kicsit feudálisan, ami az életet illeti, itt, e földön, ami az őseikkel van fizikálisan és szellemileg is tele, ami ők vannak birtokon belül. Az élet birtok. A mások élete ez itt a saját életen belül. Örököm. Az őseimmel fizikálisan és szellemileg is. Birtokvesztők, a nemélők erős karcsapásai. Volt olyan is, h színről színre akartam. Nem bírom a látványt. De, mondjuk, egyszer tényleg megnézném. A halálom? Az még összejöhet.
Jaj, csak nehogy ezekben is csalódjak!- mondogatta mindig Pista bá, főállású székely a Viharsarkon innen, Tiszán túl. Húsvét előtt aztán elérte az igazi hitet próbára tévő krízis. Olyan jól indult pedig: a vőm uramat, okleveles tűzbajnokot alkalmazta az a burkus cég, amelyik megvette Észak-Óperencia Fekete Sárkányát, s a család szépecskén gyarapodott. Már Pista bátyó is kezdette nézegetni a székesfőváros környéki hajlékokat, hol is vőm uramék laktak, s ahonnan a tűzbajnok naponként ingázott táltosa nyergében. Húsvét előtt azonban, mikor látogatáson valának, feltűnt neki vőm uram sápadt ábrázatja. Mintha nem is önmaga lett volna az a máskor pirospozsga ember. Ha úgy, hát úgy gondolta Pista bá, soha nem lévén híve a beavatkozásnak. Igen ám, de vőm uram egy alkalmatos pillanatban megragadta, oszt lecipelta a ház pinceszintjére. Bort! Bort. Muszáj valakinek, mert idegösszeomlásom lesz, értse meg! Három nappal ezelőtt, mikor vágtatok az észak-óperenciai országúton a munkába, egyszer csak előttem terem egy táltos, mögöttem a másik, mellettem a harmadik és mielőtt kettőt pillantottam volna, ott állottam az árok szélén leszorítva. Akkor az egyikről leszállott az az ember, oszt csak felült mögém a nyeregbe. Jól megy ez a sárkányos biznisz, aszongya. Nem panaszkodhatom, mondom én. Na, ne is, mongya ű. Csak tudjad, h a Népnek mivel gyössz. Itten ez a számlaszám, ide köllene az utalást a bevételedbül tönni mostantól. De hát azt nem lehet. Nem-e? Ej, de piros a te szemöd! Komcsi vagy te, nem? Mög a család is az, te he? Hát így. A burkus gazda azt mondta, nem fizetünk-reszketett vőm uram keze. Pista bának meg csak ingott-ingott a hite. Egészen hazáig szenvedett fertelmesen. Akkor érte utol a megvilágosodás. Homlokára csapott: az lehet, h ilyenek történnek, de az csak néhány gonosz alattvaló, erről a mi jó királyunk nem tud semmit se. Ahogy az a szegény megboldogult román uram se tudott annak idején. Vőm uram azóta bánja, h elmondta, Pista bá meg nem nézeget már hajlékokat. Marad inkább töretlen hittel a Viharsarkon innen, Tiszán túl.
Az utóbbi hetekben nem tudok úgy belépni facebookra, h pár percen belül ne fussak bele a magyarországi nyelvoktatást ekéző írásba, s az arról lógó okosabbnál okosabb kommentekbe. Nyilván az okos algoritmus rájött, h ez az egyik érdeklődési területem, de számottevően megszaporodott az ezzel kapcsolatos eszmecsere, a téma a levegőben van. Tegnap már úgy felhúztam magam, h kis kutatást végeztem, mégis hogy és miért került oda. Hevenyészve tettem, az információ nem teljes körű valószínűleg. A jelenlegi hullámot az abcug cikke indította, amit aztán a 444 is átvett e hangzatos címmel: Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar Erről a cikkről barátosnémtól hallottam. Rém lelkes volt. Na, róla annyit kell tudni, h velem együtt 1988-ban érettségizett, úgy, h 2 nyelvet nem tanult meg. Az oroszt 8 év, a németet 4 év tanulás után nem. Én két nyelvből érettségiztem és angol szakra mentem egy évvel később. Ő végig kitűnő volt, én nagyon nem, matekversenyeket nyertem, de volt egy gondolkodó évem, amikor lementem 3,2-re. Az angolt is dacból tanultam meg, mert másodikban azt találta mondani a tanárom, h nincs nyelvérzékem, adjam le. A felsőoktatásban alapvizsgáztam franciából, az egyik tanárról le lehetett zsírozni a vizsgát, direkt a másikhoz mentem és nagyon büszke voltam, h négyesre sikerült. Barátnőm ezalatt mindig talált újabb és újabb tanárt, aki már végre jól tanítja (még mindig a németet), minden nyáron heteket töltött rokonoknál Münchenben. De egyre gyakrabban hallottam tőle, h ő reménytelen eset, nincs nyelvérzéke. Miközben az egyik legintelligensebb ember, akit ismerek. 2010 után öt évig volt munkanélküli, mikor lehetőséget kapott egy ingyenes nyelvtanfolyamra, aminek a végén nyelvvizsgát lehetett tenni. Akkor már több, mint 10 éve tanítottam, készítettem nyelvvizsgára, már az elején leesett, h megúszásra megy: a minél kisebb energiabefektetés irányába. Könyörögtem, h hallgasson hanganyagokat, odahordtam neki az összeset, ami a könyveihez tartozott, h írja meg a fogalmazásokat, h olvasson könnyített olvasmányokat. Nem tette, elmagyarázta mindig, h mért nem felel meg neki. Elég intelligens volt ahhoz, h kijátssza a teszteket, mélyebb értés nélkül kilogikázza, hova mit kell írni. A 80%-os eredményeit aztán lobogtatta nekem, bizonyítékként, h rossz a tananyag, rossz a tanár: hiszen ő nem tud semmit, mégis meg tudta írni. Nem nyelvvizsgázott, ő reménytelen eset, képtelen a magnót megérteni. És lám, neki volt igaza, nincs nyelvérzéke, h ennyi óra után sem... Aztán eszperantóból mégis, nem részletezem, de most rém boldog volt a cikktől, h milyen igaz, van nyelvvizsgája, s mégse tud semmit. (Mondanom se kell, h a vizsga 3 év alatt semmilyen alkalmat nem keresett, h azt a nyelvet használja.)
A nyelvtanulással kapcsolatos fóbiája következtében az egyszem gyerekét általánosban már két nyelvből hordta különtanárhoz, és bár a fia kiemelkedő volt a természettudományokból egy harmadik nyelven járt kéttannyelvű gimnáziumba.Biztos, ami biztos.
Olyan nincs pl, h hátat fordítok és jóra fordul. Hogy hagyom, nem figyelek oda, oszt fifty-fifty, kijöhet a jó is. Na, ennyit legalább lehet tudni. Aktív részvételt igényel (de miben is, miben is), és sikerre így sincs garancia. É., akit vmikor a barátomnak hittem, s ezért busásan megfizettetett, akkoriban, mikor még ez zajlott a dolgok elengedésének papnőjeként pózolt: "Bukj el!" Hogy próbáljam meg már egyszer milyen is az, ha hagyom. Mintha nem onnét, abból a mocsárból emelkedtem volna ki ennyire is, h ez a felvetés értelmezhető legyen. Tudom, mi van, ha hagyom. Csak az van. Az a valóság, aminek ellenében létezem. Zünk. Különben a giccsről olvasok könyvet. Nagyjából, h leromboljam az ún verseim. De ez is az önzés. Egy helyben járok évek óta. Oszt még süllyed is. Meg egyre kevésbé viselem el azt a vastag ostobaságot, ami a létem kontextusa.
