NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-08-19 09:57 Összes olvasás: 4996961| 1819. | [tulajdonos]: zuhany | 2024-09-29 19:27 | Az jut eszembe, miközben záporozik
átfázott bőrömre a meleg víz
hogy ez is fenntarthatatlan
és hogy mi lehet az indulgence magyarul
és hogy talán a rám vigyázó erők
intézték a betegségemet
mert idejében meghalni
megkímélhet olyan dolgok átélésétől
amik után azt kívánom majd,
bár inkább haltam volna meg
a 21. a szorongás évszázada
mondja az előadó az egészségnapon
- a lelki egészség a téma-
amiről a klímaszorongás jut eszembe
ami olyan, mint égő házban rekedve
a halálfélelem, nem igazán
pszichológus a megoldás,
itt az a pont, mikor a hozzáállásomon
változtatni már nem ment meg semmitől,
a világot kéne, mert három gyereket
szültem bele, a középső felhív este,
arra gondoltam, hogy az egyik dolog,
ami legjobban fog hiányozni,
mikor vége lesz a világnak,
az a tusolás.
| |
| 1818. | [tulajdonos]: bicikli | 2024-09-28 16:06 | Pénteken Sportnap is volt egyebek közt. Az ötödikesek bicikliztek - volna, mert előző nap több szülői email is érkezett, hogy a gyermek nem tud, illetve tegnap tanult meg apától és ne tegyék ki veszélynek.
11-12 évesek. Gondolom, saját osztályomból kindulva, azért, mert mindenhova kocsival vitték őket a kisvároson belül is.
Ez az egész az univerzum napló készségromlásos beje4gyzéséről jutott eszembe. Illetve nemcsak ez, hanem az emberség ("meddig ember és honnan állat", ez most csak jött, pedig nem pontos, nagyon nem) téma is járkál a fejemben az utóbbi napokban, hetekben, csak hosszabb idő kellene, hogy ki tudjam bontani. | |
| 1817. | [tulajdonos]: könyvtár | 2024-09-15 20:06 | Azt a sztorit, hogy "leselejtezték" (külső raktárba vitték) a huszadik század klasszikus regényeit, a családban is megosztottam többekkel, de egyetlen egyszer se azt a reakciót váltottam ki vele, amit céloztam vele. Öcsém a - természetesen velem ellentétes- válaszát úgy kezdte, hogy "Én empatikus vagyok a könyvtárosokkal is..." ahonnan aztán nehéz a saját álláspontom mellett érvelni. Az öcsém empatikus érve az volt, h az emberek nem olvasnak, nyomtatott könyvet pláne, ha meg mégis, nem mennek érte könyvtárba, így a könyvtáros kénytelen helyet felszabadítani, kvázi játszóházzá alakítani a teret, hogy legyen némi forgalom.
Ezzel szemben vagyok én, aki szerint a könyvtár mégis csak a kultúra és a tudás háza, őrizője, s ultra gáz, ha kukázza azt, amit őriznie és hozzáférhetőként tartania kéne. De hát én nem normális állampolgár vagyok, a könyvtárról pl az első 5 asszociációmban ott van Alexandria, az ókori összes Tudásának leégett tárháza.
Ez volt augusztusban. Szeptember első napjaiban viszont összefutok a Gabival h-i buszmegállóban, s amíg várunk, beszélgetünk. Ő az egyetlen diplomás könyvtáros helyben, egy rövid ideig vezető is volt, akkor kicsi remény gyúlt bennem, h végre a megfelelő ember a megfelelő helyre, de sajnos lemondott, s egymást követték azok a könyvtár élén, akiket nem az eszükért szeret az ember.
Felmondtam, mondja most. 30 év után, teszi hozzá. Fejbe kólint a dolog. A miértre azt mondja hogy nem bírja tovább. A szakmaiatlanságot, hogy igen, egyharmadát ki kellett selejtezni az állománynak, és ami külső raktárban van most, az csak azért, mert ő küzdött érte, de így, hogy elmegy, idő kérdése, és kuka. Rettenetes barbárság, ő ehhez nem tud tovább asszisztálni.
Facebookon ekkoriban egy hír, hogy több iskolában megszüntetik a könyvtárat, pedig van könyvtáros végzettségű pedagógus. | |
| 1816. | [tulajdonos]: the glimpse and the gaze | 2024-09-13 12:35 | Egy tekintet búcsúzik a hegytől
xxx
Tegnap végére értem a Babitsnak. Megrázott, mert onnantól, hogy belékóstolt a halál, nagyon gyorsan vége lett. Előbb az egyik vers latolgatta, hogy hány éve lehet még 10? vagy csak 1? (5 lett a valóságban), aztán szólt arról, hogy az évek egyre gyorsabban körbe pörögnek, hogy kívülálló lett az életben (oh, I understand this) és megváltozott a tekintet, ami a kertet nézte és egyre nagyobbakat hallgatott. Aztán a következő oldalra fordítok és ott az Ősz és tavasz között, amiről tudtam, hogy az utolsó előtti. Aztán a Balázsolás. Ennyi.
A kötet végén a zsengék és kötetbe be nem válogatott versek vannak. Ezeket valószínűleg kihagyom most. Összes verseket és családregényeket olvasni a legszomorúbb műfaj. Mert az elkerülhetetlen vég felé haladnak. Ugyanez volt a Gulyás Pál: Válogatott versek esetében is, amit a nyár elején mentettem meg a kukától és júliusban olvastam végig. Something real. The truth as Virginia Woolf put it:
"There is a kind of sadness that comes from knowing too much, from seeing the world as it truly is. It is the sadness of understanding that life is not a grand adventure, but a series of small, insignificant moments, that love is not a fairy tale, but a fragile, fleeting emotion, that happiness is not a permanent state, but a rare, fleeting glimpse of something we can never hold onto. And in that understanding, there is a profound loneliness, a sense of being cut off from the world, from other people, from oneself."
Néhány napja néztük az Órák-at Rebivel. Miért lett öngyilkos? - kérdezte. Mit lehet erre mondani, ha az ember nem akar rosszat a gyerekének? Maszatoltam, persze.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1814. | [tulajdonos]: jelen | 2024-08-16 13:15 | | Ha a kapott emailnek hinni lehet, az utolsó 3 versemet elfogadta közlésre a Jelenkor. Elég hihetetlen számomra. | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 1812. | furim: re | 2024-07-30 15:17 | | Lehet, amit írok most, csak nekem jó. De én nagyon várom mindig a naplód. Talán jobb hírekkel; én hiszek a csodákban. Ha nincsenek, akkor is vannak. | |
| 1811. | [tulajdonos]: szer | 2024-07-28 11:14 | alig maradtak embereim
akik számára még létezem
akiknek megrezzentené a füle botját
ha rólam lenne aktuális egy szűkszavú
gyászközlemény,
de ők a kevesek is úgy szeretnek
többnyire, ahogy nekik lenne jó
és ezt összevétik azzal, ami nekem lenne az.,
a táplálék, amit tőlük kapok, néha mérgez,
a törődésüktől egyedül vagyok
és ha kimennek a kertbe,
kivágják az utolsó reményemet. | |
| 1810. | [tulajdonos]: nyár | 2024-07-25 18:18 | ez a nyár úgy fog elmúlni, hogy el se kezdődött
várok. a csodára, vagy a halálos ítéletre, vagy valamire
a kettő között, nem feltétlen félúton.
egyre nehezebb tudnom azt, hogy mi van,
a gépezet, amitől a sorsom függ, diszfunkcionális.
üresedik a szeretet, ürül ki belőlem, mint a normalitás,
mert nem vagyok már pillanatnyilag sem halhatatlan.
nem tudom a választ arra a kérdésre, hogy hogy vagyok,
de határozottan taszít, ha a kérdező a kór tüneteit
fürkészi az arcomon babonás áhítattal.
óriási, pirosra sült körték a kertben, szeder a bokor alján,
az élet, amit valaha élni akartam, nincs tapodtat sem közelebb,
s most már azt is tudni vélem, esélyem se volt rá.
ameddig meg nem hal az ember, az az élet,
olvasom, akkor is, ha épp hosszan tartó, súlyos.
de nem szabadság. óriási, piroshasú körték mosolyognak,
madarak hajnalban, este. egy-egy pillanatra átsejlik,
mintha hályogon túl: hiszen nyár van. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
