Ez egy magyar költők életművén edzett machine learning algoritmus. Készítette: Atanaszov Olivér és Török Ádám. Ha érdekel hogyan működnek a neurális hálózatok: http://karpathy.github.io/2015/05/21/rnn-effectiveness/ A projekt forráskódja elérhető githubon: https://github.com/ben0it8/poetry-language-model
Arany János
Megrezzent a leány eme hideg kéztől, Féle leányod, mint előbb, mint gyermek. A manó se tudja, mit nem! - nem hiába! Vén létező helység körül értek, mivelszerü élet A neve, ki a duna folya-t az adórul A király, ki a nagy viadalt hallja, A kocsi, ki tér a megyében, Ig, az üszköt, szárnyát és bebúvatott Socérő, - nem a soha megérd meg A két hős, mielőtt a szoros útba?
Ady Endre:
Mért is tudom már: így éltünk? S már a mi erőnket kivánják. Éjszakáról, mely most ködös volt, hogy aki Beléd oldni, és gondolatnak, S ha ezerszer kell hitet vallnunk? S ha árván, a mába nem vakul? S ki rossz-e még nagy-holdok meg. Fényön áldozától kied csukliken, ... és e furcsa hajóm.
József Attila
Űr, a világ alázatosan ül a A férfi, a világ. Orvosunk, hogy ti vagytok a gazdám, mert egyetlenegy vagytok ti Hosszú künn az uccán, kikél s hamis! Csak egy nagy, sajgó gerinc vagyok, Föl kell a szép, mert megtévest, Csak egy, nagy reggel az ember, A kék, a lágy, lágy habok s az erős vidéki A gyermek, a meg, sir- volt, S csak száz ezer éve.
Kassák Lajos
Prédikálom együtt az új világ kezdetének Rőt pillantásod varázsolt körém. És nagyon egyszerűen szomorú volt mindez A rendből amit betakart A taposatlan nap s az én nem értesz vele. A fölsrófolt reflektorok alatt éltek. A döglődés rovátkáit, itt-ott nevekkel s Az új társadalomoliken összekeresztezett s a farkas A megvokített mezőkön. Az ő vörösségével most kinyitották a szájukat: A megkőnök és azt mondta: A rőttdelgőre kent címtáblákból kiesnek a!
Pilinszky János
M. csíkos rabruhát visel, haja, Pedig, hogy végül elég egy óriási télben föllépkedett A jeges lépcsőkön a betemetett tabernákulumig, s fölmutatta Aki nem volt, mint a gyurma, A mozdulatlan, balra az öregasszony. a zenekar elcsendes Amiben iván szükségszerűen az ártatlan szenvedések övezetét látja - És művészet a század, az élet betűi. örök Képzeletünk: jó, hogy képzeletünk szerepe messze túlnő a A legtöbb, mint az első gyerekkori bűnbeesés. Végül minden az emberi képzelet érintkezésbe léphet azzal a század?
ORRONDI Hát az oroszlántól nem ijednek meg az asszonyságok? ÖSZTÖVÉR Én tartok tőle, mondhatom. ZUBOLY Uraim, meg kell fontolni a dolgot. Isten őrizz, asszonyok közé oroszlánt vinni; rettentő ám az; mert nincs borzasztóbb féreg, mint az eleven oroszlán; erről tennünk kell. ORRONDI Hát egy másik prológusban ő is mondja meg, hogy ő nem valóságos oroszlán. ZUBOLY Nem úgy; meg kell mondani a nevét, és a fél pofája hadd lássék, ki az oroszlán tarkója megől; maga is szólaljon meg a nyíláson keresztül, így vagy ilyetén defectussal, mondván: „Asszonyaim, vagy: szép hölgyeim, bátorkodom óhajtani, vagy esedezni, vagy könyörögni: ne féljenek, ne reszkessenek: itt az életem az önökéért. Holtig sajnálnám, ha igazi oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint más”; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu asztalos.
(Később.)
Oroszlán, Holdvilág jőnek
OROSZLÁN „Asszonyaim, kiknek gyönge szíve retteg, „Ha egy egér cincog, egy pici szörnyeteg, „Gondolom, reszketnek most vacogó foggal, „Mert egy vad oroszlán bőg veszett haraggal. „De Gyalu vagyok én, az asztalos, íme! „Nem vad oroszlánnak nősténye, se híme: „Mert ha én most élő oroszlánná válnék, „Baj volna, mit uccse! magam is sajnálnék.” THESEUS Igen nyájas bestia és jó lelkiösmeretű. DEMETRIUS Ily becsületes bestiát még nem láttam, fenség. LYSANDER Ez az oroszlán, bátorságra nézve, igazi róka. THESEUS Az ám; szerénységre pedig liba.
Bizonyára mindenki megfigyelte már, hogy a talaj gyakran meggyűrődik, olyanformán, hogy az egyik része a talaj sík felületére merőlegesen, a másik pedig az említett felülettel párhuzamosan helyezkedik el, helyet adva egy újabb merőleges meggyűrődésnek, és ez spirálisan vagy tört vonalakban a lehető legkülönbözőbb magasságokig megismétlődik. Előrehajolva, bal kezünket az egyik függőleges részre, jobb kezünket pedig az ennek megfelelő vízszintesre helyezve egy lépcsőfok vagy lépcső pillanatnyi birtokosai vagyunk. Minden egyes lépcsőfok, amint láttuk, két elemből áll, és egy kicsit magasabban és egy kicsit előbbre van, mint az előző; és ez az az alaptétel, amely a lépcsőnek értelmet ad, hiszen bármilyen más kombináció, eredményezzen szebb vagy festőibb formákat, sohasem képes arra, hogy a földszintről az emeletre vezessen A lépcsőket szemből másszuk meg, mivel hátrálva vagy oldalazva igen kényelmetlen volna. A természetes tartás a következő: talpon maradunk, a karunkat lazán lelógatjuk, a fejünket felemeljük, de csak annyira, hogy még jól lássuk azt a lépcsőfokot, amely azt a másikat követi, amelyre lassan és egyenletesen épp most lépünk. A lépcsőn való felmenetelt azzal kezdjük, hogy felemeljük a testünk alsó, jobb oldali részét, amely általában bőrbe vagy szarvasbőrbe van bújtatva, s amely, néhány kivételtől eltekintve, pontosan elfér a lépcsőn. Amikor említett részünk, melyet a rövidség kedvéért lábnak nevezünk, már az első lépcsőfokon van, magunk után húzzuk a megfelelő bal oldali részt is (amelyet szintén lábnak nevezünk, de nem szabad összekevernünk az előbb említett lábbal), és felemeljük a láb magasságába, majd folytatjuk a felemelés műveletét egészen addig, míg a második lépcsőfokra nem helyezzük, így azon nyugszik a láb, az elsőn pedig a láb nyugszik. (Mindig az első lépcsőfok a legnehezebb, egészen addig, amíg nem találjuk meg a mozdulatok megfelelő összehangoltságát. A magyarázatot megnehezíti a láb és láb elnevezések egybeesése. Kérem, nagyon vigyázzanak rá, nehogy egyszerre emeljék fel a lábat és a lábat.)
Miután így felérkeztünk a második lépcsőfokra, elegendő váltakozva megismételni ezeket a mozdulatokat, egészen addig, amíg a lépcső tetejére nem érünk. A lépcsőt könnyedén, egy kis sarokmozdulattal hagyjuk el, amellyel mintegy odaszögezzük a helyére, ahonnan nem is mozdul el többé, egészen addig, amíg le nem jövünk rajta
Elnézését kérem, hogy átkereszteltem. Szóval a versezményeimet átsorolná a mulandokkba. Mert nem mondanak semmit. És az oroszlán egyet kölykezik egy évben. Ön téved, de mindegy is. Nagy arca van, mondjuk, hogy oka van rá. Lelke legyen rajta. Kb. 30 évvel idősebb nálam, ennek okán több a tapasztalata is. Versei közül talán kettő, ha tetszik nekem. De ez meg az én magánügyem. Végül is mindegy miért kezdtem el Magának írni. Úgy is átértelmezné. Üdvözlettel." (Tóth Gabriella)
Még két javítás, és leszállok erről a helyről. Én vagyok a hülye, mert nem bírom megállni, hogy ne olvassam azt, amiben előbb-utóbb mindig ott van egy gonosz kis fricska.
Szóval. Idegességemben két hibát is ejtettem. Javítom:
1) A jóisten áldjon meg TÉGED, Baltazar!
2) Gondolom, igen, különben nem csinálnád. (vessző -- a pont helyett)
Miért bántod a hetedízigleneseket egy felfuvalkodott hólyag miatt? Nem csinálunk semmi rosszat. Verseket írunk.
Hetek óta nem reagálok a rosszízű megjegyzéseidre. Tudtad, ugye, hogy ezzel ki fogod ugrasztani a nyulat a bokorból? Legyen meg az örömöd! Sikerült felbosszantanod. Most boldogan térhetsz nyugovóra.
Miért kell összekeverni két ennyire különböző dolgot? Jólesik ez neked? Gondolom, igen. különben nem csinálnád.
Nem baj, most egy darabig legalább nem álmosodom el. Tudok fordítani hajnalig. Tulajdonképpen hálás lehetek.
