NAPLÓK: Vázlat Legutóbbi olvasó: 2026-09-23 19:22 Összes olvasás: 4555| 1. | [tulajdonos]: egy vázlat | 2018-05-30 04:14 |
Az ötven évvel ezelőtti katasztrófa egymásra tolta az idősíkokat, és elpusztította a háromnegyed világot. A földön egyszerre volt Ókor és XXI. század, barbárok hőköltek hátra a felhőkarcolóktól, és öltönyös úriemberek riadtak meg a vikingektől. A tudósok hallgattak, vagy titkolóztak, de ők sem tudták orvosolni a dolgot. Állították egyesek, hogy vissza lehet valamiképp pörgetni a folyamatot, de ehhez valószínűleg több emberöltőnyi kutatás szükséges. Amikor a rózsaszín köd ellepte a bolygót, és megtörtént a katasztrófa, a megmaradottak először azt hitték, hogy tömeges időutazók, és a múltban vannak. Utána, hogy a barbárok az időutazók, és a jelenükbe cseppentek. Amikor kezdtek ráébredni, hogy senki sem utazott sehová, és két korszak összecsomósodott, összezavarodtak.
A legtöbben Isten büntetését rebesgették. Óriási gyász és fájdalom ütötte fel a fejét, amikor kiderült, hogy eltűntek országok, városok, és szigetek, és az emberiség jó része.
Eltűnt a Vatikán, Írország és Szibéria. Kuba, és a földrészek jókora hányada. Az átrendeződött bolygón a szárazföldek legfeljebb fele akkorára apadtak, mint azelőtt. Keresték a maradványokat tengerben, és a föld alatt, de mindhiába, nyomuk veszett, mintha sosem léteztek volna. Talán az emberiség legnagyobb titkával álltak szemben!
Új vallások születtek, és mozgalmak, egyesek a kormányokat vádolták, a kísérleteiket, a hadi ipart. Mások úgy vélték idegenek szóltak bele a Föld sorsába, ismeretlen, nálunk fejlettebb civilizációnak vagyunk a játékszerei. Ezek azonban csak találgatások voltak, nem tényekkel alátámasztott bizonyosság. A régi világból talán csak a modern ember gyarlósága és nagyravágyása maradt.
Sid, az idős professzor felemelte fejét, és a tenger felé bámult, az imbolygó fénypontok jelezték, hogy az összetákolt tutajokon már ott fekszenek a halottak, felkészítetten utolsó útjukra. Fogadott népe vízre tette a halottait, apró faggyú mécsessel, és a kedvenc tárgyaikkal, hogy így jussanak el az örökkévalóságba.
Sid szomorú volt és kiégett.
Csatlakoznia kellett a többiekhez. Nem viselt cipőt, kopott szövetnadrágját térdig felgyűrte, majd belegázolt a vízbe. Hűvös, kavicsos mederben lépkedett, orrába áramlott a még párásabb, esti levegő. A hozzátartozók felé gyalogolt, akik ott álltak a sekély tengerben, derékig vizesen. A holdfény ezüsthálót vetett rájuk, miközben tekintetükkel kísérték távolodó halottjaikat. A modern fegyverek kegyetlen mészárlása megtizedelte soraikat. A városiak barbároknak tartották őket, és azt akarták, hogy rezervátumokban éljenek. De Sid jól tudta, a medvék ura a történtek után sem fog ebbe beleegyezni, Viluf harcolni fog utolsó leheletéig!
még vázlat, most írtam...a hibákért bocs
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
