NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-07-27 10:40 Összes olvasás: 110874| 435. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-14 11:31 | 2019. szeptember 14.
1) Be voltunk zárva egy konténerbe: egy csecsemő (már megint!), aki egy babakocsiban feküdt kendővel letakarva, és az édesanyja, aki árgus szemekkel figyelte a gyerek minden lélegzetvételét, el nem mozdult mellőle, meg egy lány, akivel vonatindulásokról és jegyárakról beszélgettem. 56 euro a jegy, mondta, ebből tudtam meg, hogy külföldön vagyok, és hogy haza akarok utazni. Féltünk. Valakitől, akiről tudtuk, hogy odakint dolgozik, faleveleket gereblyéz, vagy egy teherautó utánfutóján állva építkezési anyagok maradékát sepregeti – egy férfi, aki csak arra vár, hogy kilépjünk a konténerházból, és lecsap. Hogy hogyan, azt nem lehetett tudni. Maradni sem volt biztonságos, mert a férfi bármikor ránk gyújthatta a házat. Ezt a kisbaba anyukája mondta, akiről kiderült, hogy van egy másik gyermeke is, egy kislány. A hangjára figyeltem fel. Csacsogva beszélt. Először azt hittem, a kisbaba az, és nagyon csodálkoztam, de ahogy feléjük pillantottam, megláttam a kislányt. Szoknyában volt, felszabadult mozdulatain látszott, hogy mit sem sejt a bennünket fenyegető veszélyről. Ez adott bátorságot, hogy elhagyjam a konténert. Haza kell utaznom, hajtogattam magmban, meg kell vennem a jegyet, és azt sem ártana tudni, mikor indul a vonat. El kell jutnom a városba intézkedni. És akkor eszembe jutott, hogy nincs nálam a pénztárcám és egy azonosító kártya, ami nélkül engem nem engednek be sehova. Hova tűnhetett? Valahol kieshetett. Vagy ellopták. Az a férfi! Meg kell találnom, különben sose jutok haza. Elindultam egy poros földúton. De a következő pillanatban már a városban voltam egy autóban, mait aférjem vezetett. Esett az eső. A járdán egy tócsa mellett piros pénztárca virított, szóltam a férjemnek, hogy lassítson. Kinyúltam az autóból, felemeltem a tárcát, és megráztam. Van benne pénz, mondtam, siessünk. De a következő pillanatban már újra a poros úton jártam a konténer közelében. Egy fiú feküdt nem messze a fűben széttárt karokkal, a két lába térdnél behajlítva, oldalra fordítva, mintha jógázna. Szépnek látszott. De nem mertem odamenni, megnézni, hogy él-e.
2) Tegnap a Buda környéki sörfesztivál első estéje volt. Lementem a fiúkkal egy kézműves sörre. Utána fel akartam jönni fordítani, de B. rábeszélt, hogy hallgassak bele az Intim Torna Illegál koncertjébe. Nagyon népszerűek, mondta, lehet, hogy hallottál is már tőlük valamit. Nem hiszem, válaszoltam, de kivártam a koncertet. Többekkel összefutottam, a M.-házaspárral (a lányuk tanítónak készül), S. Feriékkel (politizáltunk), a lányukkal, aki az én keresztlányom külön (tünemény, úgy néz ki, mint a fiatal Meryl Streep). A fiaim hol leráztak, hol megkerestek, aztán elkezdődött a koncert. Persze, hogy ismertem a számaikat, a csapból is ők folynak, Republik-utánérzet, de annál jobb, az énekesnek mélyebb, vagányabb hangja van, ami nálam bejön. Maradtam végig, óriási buli volt, és rájöttem, hogy a csápolással letudhatom az esti tornámat. a koncert vége felé láttam meg B. L.-t egyedül kóvályogni az emberek között. Másfél órát beszélgettem vele egy helyben állva (nem tudom, hogy bírtam, máskor öt percet sem tudok állni a visszereim miatt). L. júniusban elköltözött, vitte a három gyereket is. Évek óta ismerem a kínlódásukat: az asszony meddő, a három gyereket örökbe fogadták. Milyen csalóka szó is ez az „örökbe”.
| |
| 434. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-13 13:19 | BESZÖKÖTT AZ ŐSZ
Tegnap úgy szökött be hozzám az alkony,
mint egy fáradt, ősz hajú asszony,
akit kizártak, és már fázik odakint.
Mellém dőlt, leszedte szakadt rongyait,
s azt mondta, „aludj, nem haragszom”.
| |
| 433. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-12 15:14 | Vajdics Anikó: ÚTÉPÍTŐ ROBOT
Térdig érő sárban, omladozó agyagkupacok között
bukdácsolok álmomban, mintha egy óriás sündisznó
hátán kellene felmásznom a hegyre. Ez lett a világból,
nézek körül, sárcsomók mindenütt, és már dagonyáznék
is a reménytelenségben, ha a lejtő bal oldaláról hirtelen
munkazajt nem hallanék. A fejem magától fordul a hang
irányába. És már látom is, ahogyan egy gép, mint egy sok-
karú borbély, leborotválja a hegyet, téglákba tömöríti az
agyagtüskéket, így épít a hegymászóknak járható utat.
Feltűnően nagyok a téglák. Hogy pontosan mekkorák,
azt nehéz lenne megállapítani. Három-négy méternyire
állhatok tőlük; ebből a távolságból nézve a hosszúságuk,
a szélességük és a vastagságuk talán egy emberi test
méreteinek felel meg leginkább. Tökéletesnek tűnik az
arányok eloszlása. Ébren azon tűnődöm, lehetséges-e,
hogy a létezés alaptörvényének, a híres aranymetszés
szabályainak megfelelően készülnek álmomban a téglák,
és ha igen, mikor lesz belőlük a valóságban is járható út…
2019. szeptember 12.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 432. | vajdics: ... | 2019-09-11 23:30 | | N.D.S.L.=Nulla Dies Sine Linea | |
| 431. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-11 23:11 | 2019. szeptember 11.
Átkiabálni a túloldalra – erre a mondatra ébredek. Álmomban térdig érő, agyagos sárban kutyagolok fel egy hegyre, mégsem süllyedek el, mert a sár már nem latyakos: kis tornyokba csomósodva áll a lábam alatt, olyan tőlük a hegy, mint egy hatalmas sündisznó háta. Ez lett a világból gondolom, sárcsomók mindenütt, de abban a pillanatban gépzúgást hallok. A hang irányába fordulok. Egy óriás robotgép dolgozik a hegy bal oldalán. Legyalulja a sártüskéket, mint egy borotva, téglákba tömöríti őket, így épít járható utat. A téglák méretét nehéz lenne meghatározni. Három-négy méterre állhatok tőlük. Ebből a távolságból a hosszúságuk, a szélességük és a vastagságuk egy öt-hat éves kisgyerek méreteinek felel meg. Tökéletesnek tűnik az arányok eloszlása. Ébren esküdni mernék rá, hogy a létezés alaptörvényének, az aranymetszésnek megfelelően készülnek álmomban a téglák.
| |
| 430. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-09 19:37 | Lehet-e a DOKK-on egy nem hivatalos játékban álnév alatt rejtőzködni. Nem egyformán vélekedünk erről. Gyurcsival például vitában állunk ezzel kapcsolatban. Bár én nem a vita kedvéért védelmezem az aktuális álnevest. Érdekes, hogy éppen most kerül elém egy írás a világ sorsáért felelős rejtőzködő szentekről, a lámed-vávnyikokról (jiddis szó). A két dolognak, nagy valószínűséggel semmi köze egymáshoz, de nálam most összefutottak. Ilyenek a jelentéssel bíró véletlen egybeesések.
A lámed-vávnyikok olyan feddhetetlen emberek, akik a gonosz ellenében az igaz nevében cselekszenek. Minden nemzedékben legalább 36 ilyen ember van. A szó magában is 36-ot jelent, a héber írásjegyek ugyanis egy-egy számnak felelnek meg: a lámed=30, a váv=6. A héber misztika szerint ennek a 36 embernek a vállán nyugszik a világ. Az ő érdemeikért őrzi meg Isten a világot akkor is, ha az egész emberiség elfajul. Ha nem volna ki a 36-os szám, ha közülük egy is hiányozna, a világ véget érne.
A többi ember nem ismeri fel lámed-vávnyikokat, mert természetükben és hivatásukban alázatosak. Egymást sem ismerik, és magukról sem tudják, hogy ők a 36 igaz közé tartoznak. Nagy veszély idején azonban drámai módon előtör belőlük rejtett képességük, legyőzik a gonoszt, majd visszatérnek, ugyanolyan titokzatosan, ahogyan jöttek, a névtelenségbe.
Ők mind roppant szegény, sanyarú sorsú, észrevétlenül élő emberek, akik a többiek közül mindössze jámborságukkal tűnnek ki. Egyes Talmud-magyarázók szerint ők azok, akik a világ bűneiért még életükben szenvednek. A prágai Löw rabbi (a Gólem legendás megalkotója) így ír róluk: „Amikor a lámed vovok egyike meghal, s lelke a mennybe száll, a Mindenható tízezer éven át melengeti kezében, hogy a szenvedés jege leolvadjon róla.”
Forrás: Wikipédia, Szécsi József: A cáddik – az igaz ember
| |
| 429. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-09 17:23 | Olyan jó lenne, ha erre minél többen eljönnétek. Szeretettel várok mindenkit, aki aznap este ráér.
| |
| 428. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-09 12:26 | 2019. szeptember 9.
Készülök a Köves István-estre. Az Ulickaja szoknyája mögé bújva című kötetben van egy csokor vers Hogy van a költő cím alá rendezve, amelyek úgy kezdődnek: Van, hogy a költő… Egyes szám harmadik személyben meséli bennük egy mindentudó (omnisciens) hang, milyen történéseken, érzelmi viharokon megy keresztül a vers alanya, a költő, aki mögött nyilvánvalóan ott áll a vers írója is, aki szintén költő. Mekkora lehet az átfedés, tűnődtem, és vajon hogyan hangzanának a versek egyes szám első személyben. Ennek kapcsán jutott eszembe Pablo Neruda Walking around-ja, ami szó szerint így kezdődik: „Van, hogy belefáradok abba, hogy ember vagyok.” Somlyó kissé nagyvonalúan fordította ezt a sort, és egyébként az egész verset is. Az eredetinek minden sora elképesztően erős, a Somlyó-féle változatban a vers több helyen elgyengül, suta lesz. De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy azon tűnődtem, vajon miért van szüksége Kövesnek a távolító harmadik személy használatára – azon kívül, hogy jó játéknak tűnt a Hogy van a költő?-kérdésre olyan versekkel válaszolni, amelyeknek a felütésében a kérdés szavai szerepelnek felcserélve. A Hogy vagyok?-gyal ezt nem lehetne megcsinálni. Vagy mégis? Hogy vagyok? Vagyok, hogy ne legyek. Vagyok, hogy ne legyek. Mondjuk, Edit. A Neruda-versre visszatérve: kipróbáltam, hogyan hangzana a vers a Köves-féle távolítással. Van, hogy a költő belefárad abba, hogy ő ember. Köves István Egy pirulás margójára című verse így kezdődik: Van úgy a költő, hogy szégyelli embervoltát
| |
| 427. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-07 16:30 | 2019. szeptember 5.
Mama haja barna volt, de én már csak arra emlékszem, amikor megszürkült, aztán egyre fehérebb lett. A derekáig ért, fodrásznál nem járt vele soha. Reggel megfésülte, befonta, kontyba tekerte, hajtűvel rögzítette, este szétbontotta az egészet, kifésülte belőle a csimbókokat. Sokszor végignéztem gyerekkoromban ezt a műveletsort a nagyszobából, ahol az unokatestvéreimmel aludtam, ébredéskor, elalváskor. Az ajtó üvegablakát csak egy vékony tüllfüggöny fedte, látszott minden, ami a tükör előtt történt, csak egy kicsit haloványabban. A konyhának ugyanis nem volt ablaka, ha valakinek dolga volt bent, fel kellett kapcsolnia a villanyt. Egyszer hamarabb ébredtem, mint máskor, ki kellett mennem pisilni a fürdőszobába a bilikhez. Mama az előszobában hálóingben, állt leeresztett hajjal. A reggeli napsütés átvilágított a haját és a hálóingjét, olyan volt, mintha belőle áradna a fény. Amikor meglátott, ölelésre tárta a karját. Én megilletődve bújtam oda hozzá, nem voltam hozzá szokva az ilyen puha mozdulatokhoz. Anyu nem ölelgetett bennünket, apám és a rokonai meg csak a vaskos tréfák és a megszégyenítés eszközeként ismerték az intimitást. Finom illata volt a Mamának. A vasalt hálóing és a meleg test szaga keveredett benne, nem hasonlított semmihez.
Mindez ma reggel a tükör előtt jutott eszembe. Olyan türelmetlenül tépkedem mindig a hajamat, ha egyáltalán eszembe jut megfésülködni. Hogy bánok magammal? A Mama nem csak ránk és az őt körül vevő tárgyakra szánt elég időt, hanem saját magára is. Ahogyan ő fésülködött, az külön szertartás volt. Meg kellene ezt végre tanulnom.
| |
| 426. | [tulajdonos]: "És persze dolgozom" (Petri) | 2019-09-06 12:06 | 2019. szeptember 6.
Egyre gyakrabban találkozom az „epikus” jelzővel „hatalmas”, „nagy”, „fantasztikus” értelemben. Először a középső fiamtól hallottam. Epikus pillanat, mondta egy emlékezetes filmjelenetről beszélve, és én gyanút fogtam: ezt hogy érted? Epikus, felelte, óriási, nagy;nem hallottad sose, hogy „epic face”, „nagy arc”, vagy hogy „epic fail”, „hatalmas bukás”?
Hálás vagyok G. fiamnak, mert most fordítás közben is találkoztam az „epikus” jelzővel a fenti értelemben. A spanyol nyelvű szótárak nem közlik az új jelentést. Az Urban Dictionary-ben bukkantam rá az új definícióra, angolul. Belekerült némi keresgélésbe, még így is, hogy előre tudtam, nem az elbeszélő műfajról van szó. Az „epikus” ma olyan dologra utal, amitől leesik az állunk. Vagy a pofánk leszakad. Az eposzba illően nagy volumenű jelenség láttán.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
