NAPLÓK: Etzel Mark Bartfelder Legutóbbi olvasó: 2025-11-11 09:18 Összes olvasás: 57813| 423. | [tulajdonos]: ütközés | 2022-06-17 15:24 | PILL-
Ma nekiröpült egy lepke a kezemnek. Ez boldoggá tett. Egy fecskefarkú volt.
-ANAT | |
| 422. | [tulajdonos]: Oh, yes | 2022-06-14 10:47 | SZIN-
Különös dolog történt ma a buszon. Egy csinos nő telefonált. Én elővettem a könyvemet kinyitottam és ugyanabban a pillanatban amikor azt olvastam, hogy:
-Hát, igen.
A csinos nő azt mondta a telefonba, hogy:
-Hát, igen.
Az ilyen kis csodákért érdemes lenni. Csodától-csodáig evickélni egybeesni a szinkronicitásban. A "Hát, igen", az sommázat. Úgy, biza. Nagyon Igen.
-KRON | |
| 421. | [tulajdonos]: haláli ez meg az | 2022-06-14 10:38 | BÉ-
Sokféle félelmet szívhat magába a halál. A számomra legijesztőbb képzetben, a halál az örök bénultság és az örök tudatosság elegyeként nyilvánul meg. Tudatosság, aminek megváltoztathatatlan tárgya a bénultság. És ezen állapot örök érzelme a bénultság szörnyű ijedelme.
A LÁNY, AKI A KENYÉRRE HÁGOTT
"Hanem amikor odaért az ösvényhez, amely a lápon vezetett keresztül, zsombékok és apró tócsák között, fogta a szép fehér kenyeret, és ledobta maga elé a sárba, hogy arra lépjen, és ne érje sár a cipőjét. A fél lábával már rajta állt a kenyéren, a másik még a levegőben volt, amikor a kenyér egyszer csak süllyedni kezdett; süllyedt vele Inge is, már térdig, már derékig, s végül csak a felszálló buborékok beszéltek róla, hogy valakit lerántott magához a láp.
(...)
Éppen oda került Inge, a láp konyhájára, s ott bizony nem bírja ki sokáig az ember. Olyan bűzt árasztanak az üstök, fazekak, hordók, hogy szédülni tőle; egymás hegyén-hátán hever a sok edény, elállja az utat, s ha egy kis résen mégis kivergődik az ember, nyirkos, hideg testű békák meg utálatos, kövér kígyók közé jut, amelyek nagy seregekben gubbasztanak a konyha körül. Hát ide süllyedt le a kevély Inge, a láp bűzös konyhájába, a nyálkás csúszómászók közé. Borzongott és dermedezett az utálattól, de nem menekülhetett; lába odanőtt a kenyérhez, amely úgy húzta lefelé, mint a mágnesvas a tűt.
(...)
Amikor a kenyérre tapadt Ingét meglátta, orrára ütötte a pápaszemét, és jól szemügyre vette.
- Szemrevaló lány! - mondta. - Add nekem a mai nap emlékéül. Szép talpas szobor lesz az unokáim szobájában.
(...)
Bizony nem, mert a háta, a dereka, a karja kőmerevvé vált, olyan lett a teste, mint egy eleven kőszobor, csak érezni tudott, mozdulni nem. Éppen csak a szemét forgathatta, s jól láthatott mindent maga körül, de bár inkább nem látott volna! "
(Hans Christian Andersen)
Sokszor ölel magához az a sejtelem, hogy nem az érzelmeink a végeredmények, az okozatok, hanem ellenkezőleg, belőlük származik minden, megannyi prima cusa az összes érzelem. A bénultság miatti szörnyű íjjeldelem prima causa mint minőség, hatásosság és élmény vagy "halmány", kenterbe ver mindent. Számomra.
-NA | |
| 420. | [tulajdonos]: félelem | 2022-06-14 10:07 | DZS-
Úgy hiszem Pálóczi Antal többek között perekkel küzd önnön halálfélelmével szemben. Végtelenül megsajnáltam őt, tulajdonképpen aznap amikor párhuzamot vontam közte és Locckhart karaktere között éreztem, hogy van valaki az olvasmányélményeimben, aki sokkal-sokkal jobban passzol hozzá. Hosszú tűnődés után magam elé parancsoltam a karaktert, hogy mutassa magát.
Nebara Dzsozen. :
"Tizenkét nappal később, délután küldönc érkezett Ószakából. Tíz szamurájból álló kísérettel lovagolt be. Agyonhajszolt lovaikról patakzott a tajték. A lándzsák hegyén lobogó zászlók a mindenható Régenstanács jelvényét viselték. Forró, felhős, nyirkos idő volt.
A magas rangú, szikár, keménykötésű küldönc Isido legfőbb vezérei közé tartozott. Nebara Dzsozennek hívták, és könyörtelenségéről volt hírhedt. Sáros Szürke-kimonója rongyokban lógott róla, szeme égett a kimerültségtől. Ételt-italt nem fogadott el, és udvariatlanul követelte, hogy azonnal vezessék Jabu elé.
- Bocsásd meg a külsőmet, Jabu-szan, de dolgom nem tűr halasztást - mondta. - Igen, bocsánatot kérek. Uram először is azt kérdezteti, miért képez ki Toranaga-katonákat is a tieid között, másodszor pedig miért gyakorlatoztok ennyi puskával?
Jabu elvörösödött a durva hangnemtől, de megőrizte hidegvérét, mert tudta, hogy Dzsozen csak a pontos parancsot teljesíti, és ez a modortalan viselkedés szokatlan hatalmi pozícióról tanúskodik.
(...)
Dzsozen felnézett az égre. Későre járt. - Rendben van. Egy kis alvás rám férne. De napnyugta után visszajövök, engedelmeddel. Akkor majd te és parancsnokod, Omi-szan meg a helyettese, Naga-szan elmagyarázhatjátok uram épülésére, mi ez az egész a puskákkal meg a barbárral.
- Ő csak... igen. Természetesen. - Jabu intett Igurasinak. - Adj szállást tiszteletre méltó vendégünknek és embereinek.
- Köszönöm, de nem szükséges - vágta rá Dzsozen. - A föld megfelelő futon a szamurájnak, a nyereg megfelelő párna. De egy fürdőt, ha megengeded... ez a nedvesség, ne? A gerincen fogok táborozni... engedelmeddel, természetesen.
- Ahogy óhajtod.
Dzsozen mereven meghajolt, és szamurájaitól körülvéve távozott. Állig fel voltak fegyverezve valahányan. Lovaikat két íjász tartotta.
(...)
„Miért nevetnek folyton az emberek?”
„Mi nagyon szégyenletesnek és udvariatlannak tartjuk az erős érzelmek kimutatását, különösen a félelemét, ezért nevetéssel vagy mosollyal leplezzük őket. Természetesen mindnyájan félünk, de ezt nem szabad kimutatnunk.”
Azért köztetek is van, aki kimutatja, gondolta Blackthorne.
Neba Dzsozen kimutatta. Csúnyán halt meg, vinnyogva félelmében, kegyelemért könyörögve, és lassan, kegyetlenül ölték meg. Hagyták, hogy futásnak eredjen, aztán nevetve, de óvatosan megszurkálták a szuronyokkal, majd megint futásra ösztökélték, és akkor átmetszették a lába inát. Megvárták, míg odébb mászik, utánamentek, és lassan kibelezték. Dzsozen egyfolytában sikoltozott, vér és ürülék folyt belőle. Otthagyták, hadd szenvedjen, míg meg nem hal.
Naga ezután a többi szamuráj felé fordult. Dzsozen emberei közül hárman azonnal letérdeltek, lemeztelenítették hasukat, és maguk elé tették a rövidkardot, hogy rituális szeppukut kövessenek el. Három bajtársuk segédként mögéjük állt, magasra emelt markukban a kétkezes hosszúkarddal. Naga és emberei békén hagyták őket. Amint a térdelő szamurájok előrehajoltak a tőrökért, felfedték nyakukat, s a három kard lecsapott, mint a villám, a három fej pedig csattogó fogakkal a földre ugrott. Legyek döngték körül őket.
Aztán letérdelt a háromból kettő, s az utolsó állt mögéjük segédnek. Az első térdelő ugyanúgy végezte, mint imént a bajtársai. A másik azonban így szólt: „Nem. Én, Hiraszaki Kenko, tudom, hogyan kell meghalni - hogyan illik meghalni egy szamurájnak.”
Kenko karcsú, illatosított, szinte bájos fiatalember volt, fehér bőrű, csinos haja fénylett az olajtól. Tiszteletteljesen felvette a rövidkardot, és félig körbetekerte övével a pengét, hogy erősebben markolhassa meg.
„Tiltakozom Nebara Dzsozen-szan és emberei halála miatt” - mondta szilárd hangon, és meghajolt Naga felé. Azután utoljára felnézett az égre, és még egyszer, bátorítóan, rámosolygott segédjére. „Szajónara, Tadeo.” Mélyen beledöfte a kést hasa bal oldalába, mindkét kezével megmarkolva átrántotta a jobb oldalra, kihúzta, majd újra mélyen magába döfte az ágyéka fölött, és a néma csendben felrántotta. Szétvagdosott belei kifordultak az ölébe, arca iszonyúan eltorzult, s amint előrebukott, segédje villámló karddal leszelte a fejét.
Naga személyesen vette föl a fejet varkocsánál fogva, letörölte róla a sarat, és lezárta a szemét. Megparancsolta embereinek, hogy mossák meg és csomagolják be, díszkísérettel küldjék el Isidónak, és részletes beszámolót is mellékeljenek hozzá Hiraszaki Kenko bátor magaviseletéről.
Letérdelt az utolsó szamuráj is. Neki már nem maradt segédje. Nagyon fiatal volt. Ujjai remegtek, elhatalmasodott rajta a félelem. Kétszer teljesítette kötelességét bajtársai iránt, kétszer vágott tisztán, elismerésre méltóan, hogy megmentse őket a fájdalom megpróbáltatásától és a félelem szégyenétől. Azután kivárta, hogy legkedvesebb barátja úgy haljon meg, ahogy egy szamurájhoz illik, önmagát semmisítve meg néma, büszke csendben, és harmadszor is hibátlanul sújtott le. Eddig még sohasem ölt.
Szemével most a maga tőrére összpontosított. Lemeztelenítette hasát, és szerelmeséhez fohászkodott bátorságért. Könnyek gyűltek a szemébe, de arcát erőnek erejével mosolygó maszkká dermesztette. Letekerte övét, és félig beburkolta vele a pengét. Aztán, mivel az ifjú példamutatóan teljesítette kötelességét, Naga intett a helyettesének.
A szamuráj előlépett, meghajolt, és szertartásosan bemutatkozott. „Oszaragi Nampo vagyok, Toranaga úr kapitánya a kilencedik csapattestből. Kitüntetésnek tartanám, ha elfogadnál segédednek.”
„Az én nevem Ikomo Tadeo, első tiszt vagyok, Isido úr vazallusa - felelte az ifjú. - Köszönöm. Kitüntetésnek tartom, hogy a segédem leszel.”
Halála gyors volt, fájdalommentes és tiszteletre méltó.
A fejeket összeszedték. Később Dzsozen magához tért, és újra sikoltozni kezdett. Kapkodva, reszkető kézzel próbálta visszanyomkodni a beleit.
Otthagyták a kutyáknak, amelyek a vérszagra felosontak a faluból."
(James Clavell: A sógun
Kilenc éves koromban olvastam először James Clavell Sógunját. És ez a jelenet már akkor nagyon elgondolkodtatott. A látszat, a szerep, a valóság. Dzsozen játssza a kemény katonát, de valójában fél. Jogosan fél. Attól, hogy képtelen lesz uralni a félelmét. Sőt, feltehetően egész életében azt tette, amit egy szamuráj soha nem tehet: alkudozott a halállal. -Inkább kemény földön alszom. Én leszek a szikárság és az állóképesség példaképe, csak hagy ne kelljen szeppukut elkövetnem, kérlek! Soha, de soha ne kerüljek ez elé a teszt elé, mert rimánkodni fogok, és azok, akik félték, tisztelték híremet, kinevetnek majd, kiderül, hogy soha, de soha nem voltam szamuráj, miközben azzal nyomasztottam mindenkit, hogy szamurájabb vagyok bármelyik szamurájnál! Az író zseniálisan ellenpontozza szikár alakját a fiatal piperkőc alakjával, aki az ellenséges közegben is megőrzi méltóságát és valóban szamurájabb a többi szamurájnál.
-ZEN | |
| 419. | [tulajdonos]: Katharok | 2022-06-12 23:33 | LÁ-
Nagyon nehéz Sándor írását elolvasni. Mondta, hogy egyre és egyre kisebb betűkkel ír. Ezt különösnek találom. A játékos ábra és a szóábra, valamint az ajánlás sorai közül ezt tartom nagyon szívszorítónak:
"még emberek közt,
az istenélmény után"
egy pislogó foton
mellett verset olvasunk
-NC
| |
| 418. | [tulajdonos]: szeretem vers | 2022-06-12 22:10 | A Tamás által mutatott Victor Hugo vers csakugyan csodálatos. Én a következőt szoktam gyakran olvasni. Szörnyű lesz amit írok, de ma már a koldusok és a kontextusaik is sokkal bonyolultabbak.
Victor Hugo
A koldus
A szélben, dérben egy öreg koldus haladt.
Megvertem ablakom; megállt a ház alatt,
várta, míg szívesen az ajtómat kitárom.
Parasztok jöttek ott, néhány nyerges szamáron
gubbasztva csöndesen a vásárból haza.
A koldus ismerős: ez él kint egymaga
vackán, a hegy alatt, álmodva s egyre várva
földi garasra és egy mennybéli sugárra,
Istenhez nyújtva és emberhez a kezét.
— Melegedjék kicsit, jöjjön csak közelébb,
hogy hívják? — A szegény; nincs más nevem — felelte.
Megfogtam a kezét: — Barátom, jöjjön erre. —
És egy szilke tejet hozattam hirtelen.
Didergett az öreg; aztán beszélt nekem,
s feleltem is, de csak mélán, szórakozottan.
— Lucskos ez a ruha, ki kell terítni — mondtam —
a kandalló előtt. — Ő odalépkedett,
szétteregette a forró tűzhely felett
a hajdan kék színű, féregrágta kabátot,
s amint a száz lyukon a tűzfény átparázslott,
olyan volt feketén, mint egy csillagos ég.
S míg szárogatta ott cafatos köntösét,
melyből dőlt az eső vegyest a tócsaszennyel,
gondoltam: telve van imával ez az ember,
és szóra süketen, csak néztem, réveteg,
s ott láttam göncein a csillagképeket.
(Fordította: Nemes Nagy Ágnes)
Szóval, e romantikus koldusok és kontextusaik kivesztek. Most egymást és a segítő szakembereket püfölő, baba-státuszukhoz hisztériásan ragaszkodó, szolgáltatásokkal becserkészett csövik vannak. | |
| 417. | [tulajdonos]: nagyon szeretem vers | 2022-06-12 13:14 | Mert. Na. Szóval. Ő. Ő. Mérték. Mindenkinek. A szerénységhez. -
Philip Larkin
Utókor
Jake Balokowsky, biográfusom
Mikróra vesz a hőegyensulyos
Kennedy Egyetem fülkéjiben.
Tornacipőt hord, farmert, de bizony
Nem leplezi, hogy sorsára zabos:
„Egy évig ezt a vén szarost nyuzom!
Tel Avivban lehetnék nyelvtanár
De Myráék - kezével pénzt mutat -
Gyúrtak: vállaljam a gyerekekért."
Vállat von. „Minden kutatás rohadt.
Csak rakjam sínre a kujont, azért
Pár szemeszter szabadság is kijár,
S a Proteszt szinházat irom tovább."
Mennek a colás géphez. „Hogy milyen?
Jó ég! Hisz mondtam, akár az a nagy
Lélektankönyv elsőben: színtelen,
Nem izgató, kavargó massza csak -
Egy naturális, ódondász pacák."
(Fordította: Fodor András
-Lesznek szívesek. Tehát. Arcfaktorokat lecsavarni. Ízléssel. Az. Jó. | |
| 416. | [tulajdonos]: Az ugyanaztalanságról | 2022-06-12 12:56 | ÍGY-
"Életünk olyan, mint a napjárás. Reggel a nap ereje folytonosan növekszik, s végül izzón és a forróságot árasztva eléri a delelőpontot. Ezzel el is kezdődik az ellentétes irányú folyamat. A nap folytonos haladása már nem az erő folytonos gyarapodását, hanem az erő fogyatkozását jelenti. Ezért fiatal emberként mások a feladataink, mint idős emberként. "(Carl Gustav Jung)
-MÁS | |
| 415. | [tulajdonos]: bűbáj | 2022-06-12 12:51 | BI-
Csoóri Sándor
Dióbél bácsi
Ki lakik a dióhéjban?
Nem lakhat ott bárki,
Csak Dióbél bácsi.
Ha rácsapsz a dióhéjra
Kinyílik a csontkapuja
És cammogva előmászik
Vén Dióbél bácsi-
Csak a szádat
Tátsd ki!
-ZA | |
| 414. | [tulajdonos]: szeretem vers | 2022-06-12 12:45 | TÖKÉL-
PO Csü- ji
Emlékezés Arany-harangra
Bús roncs vagyok, beteg és negyvenéves,
ő három volt s ártatlan, kedves-édes.
Nem is fiú, de több a semminél,
kislányka, aki csókol, gőgicsél.
Egy nap pedig eltűnt a semmiségbe,
árny lett belőle, aki ragyogott.
Oly furcsa szókat suttogott szegényke
halálos ágyán, mert már gagyogott.
Azóta érzem, hogy vérünk s a testünk
a föld felé húz és rabláncba estünk.
Végül derülten néztem őt, ki megholt,
azt mondogatva, hogy a múltba sem volt.
Három tavasz, tél múlt így csendesebben,
már azt hittem, feledni is tudom
s ma reggel vér fakadt a régi sebben:
öreg dadáját láttam az úton.
(Fordította: Kosztolányi Dezső)
-ETES | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
