" A kaptafák kirepültek az uccára, én összeszedtem mindegyiket, és elvittem haza. Gyűjtöttem a kaptafákat, de az a suszter olyan kitanult, igazi nagy gazember volt, hogy sosem dobta ki a rendes párját, amelyikre szükség lett volna, így aztán nekem csupa felemás kaptafáim voltak, meg neki is. " /RIDEG SÁNDOR - INDUL A BAKTERHÁZ
Úgynevezett „hazajáró” típusú hajón szolgált, ezek a hajók olyan nyolcvan méter hosszúak voltak, elég szélesek, viszont kicsi volt a merülésük, optimális esetben fel tudtak jönni a Dunán Csepelig, no nem túl gyakran, a Duna vízállásától függött, elég magasnak kellett lennie ahhoz, hogy ne érjen le a hajók alja, de ne legyen túl magas, mert akkor még ledöntött kémény és árbocok mellett sem fértek el a hidak alatt.
Na, amikor itthon volt, mi mentünk Csepelre a Szabadkikötőbe, csodáltuk, hogy a tengerészek kólát isznak formás, nehéz és színes üvegből, olyan természetességgel gyújtottak marlboróra és cseszterfildre, ahogy anyám a Kossuthra, úgy beszéltek idegen országokról, városokról, ahogy mi Kőbányáról vagy Kispestről, én meg kiskamaszként csillogó szemekkel és tátott szájjal ittam minden szavukat.
Egyik alkalommal valami háborús helyzet miatt a Szuezi-csatornát lezárták, ők meg a túloldalon rekedtek, Afrikát megkerülve tudtak csak visszajönni, ez komoly teljesítmény volt attól a kis hajótól, amit úgynevezett parthajózásra terveztek, kicsi üzemanyag- illetve édesvíztankkal, nagyon gyakran kellett kikötniük, szóval hónapokig tartott a kanyar.
Emlékszem, mesélte, hogy kikötöttek egy nagyon pici országban is, ahol bement a hajóra három fekete rövidnadrágban és valami szandálszerű lábbeliben cigarettát tarhálni, az egyikük volt a miniszterelnök a másik meg a hadügyminiszter, igaz volt-e vagy se, már nincs kitől megkérdezni, de szerintem igaz lehetett, egy tisztességes báty csak nem füllent az őrá csodálattal néző öccsének.
De azt se fogom megtudni sose, hogy az a kis ország benne van-e abba a százhatvanvalahányban, amelyek nem tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.
Nincs ebben semmi politika, mert például a szemeim közül a bal a rosszabb.
Szóval már vagy három hónapja szarakodik a csípőm, vannak jobb és rosszabb napjaim, nem mászkálok annyit, a lépcsőn segítek a korlátba való kapaszkodással, és egyre többször kell éjszakára fájdalomcsillapítót szednem, alig találok olyan pozíciót, hogy nyugodtan el tudjak aludni.
El kéne mennem a Misszióba egy vizsgálatra, de az egyik ismerősöm már kért időpontot, valamikor a nyár végén kerül sorra, túl sok jóval nem kecsegtet a dolog.
Viszont tegnap óta tudom, hogy nem is kell mennem, okafogyottá vált a buli, a testtömegindexem kirekeszt a végleges megoldásból, hiába fogytam huszonvalahány kilót az utóbbi időben, még így is verem a lécet, látom a jövőt, most, hogy még annyit se tudok császkálni, mint eddig, előbb-utóbb visszaszedem a leadott kilókat is.
Rendben van, semmi gond, csak azt a pénzt kérem vissza, amit a nyolcvanas évek közepe óta – amióta túlsúlyos vagyok – levontak tőlem azzal, hogy ettől vagyok jogosult az ingyenes egészségügyi szolgáltatásra.
Most abbahagyom az írást, mert egy kúrvahosszú névsor jönne azokról, akik szarjanak sünt, ha valakit érdekel, hívjon föl, szívesen elmondom!
- a gyorsforgalmi úton akkor is fizetnem kell, ha nem tudok gyorsan menni?
*
felveszem a csíkos pizsamát hátha észrevesznek odaát akármilyen nevet adhatnak jó ár ha többé nem zaklatnak fogadjanak bátran örökbe ha nem szidnak többé hörögve poloskánál jobb a zebrának nem utálnak hogyha meglátnak
A bakancslistámról már lehúztam, hogy valaha is elmenjek a füredi Anna-bálra, 100-200eFt az asztalfoglalás.
A szóvivőbál még többe kerül, az is lehúzva. A Budapesti Székely Bál százezer, az Épületgépész Bál csak hatvanöt, nem csoda, hogy elkapkodták.
Egy volt még, ahova egy magamfajta kisnyugdíjas ingyen elmehetett, erre tessék, ezt is fizetőssé tették, kétszáz rugó, majdnem annyi, mint a kettőnk nyugdíja, és itt még vacsorát se adnak, nem úgy, mint a többiek.
Fogadjunk, hogy a jövőben ezt is annak a függvényében emelik majd, ahogy a minimálbért meg a miniszterek fizetését, és én az inflációt is csak utólag követő nyugdíjammal egyre messzebb kerülök a demokrácia színes forgatagától, a híradók tudósításaiból követhetem a tehetősebbek önfeledt szórakozását.
Megjegyzés:
A magyarok nyolcvan százaléka – vagy a faszsetudja hány – életében nem látta az Andrássy utat, sőt, azt se tudja, hogy van ilyen Pesten. Viszont egy hete már nap-mint-nap percekig gyönyörködhet a felvonulásról régebben készült videókban, azzal a narrációval, hogy ettől a látványtól kell megóvnunk a fiatalokat, de szerencsére a srácok ritkán nézik a híradót, nem érnek rá, a mobiljukon gyönyörködnek ellenőrizetlen videókban meg egyéb szexuális vagy erőszakos tartalmakban.
Jó dolog az Alkotmány! Az, amelyik ugye egy közmegegyezés eredménye, és azért van, hogy egy társadalmat megóvjon a mindenkori hatalom túlkapásaitól.
Irigylem azokat a népeket, amiknek van ilyenjük, és nem valami lexakármi, amit percenként igazítanak egy uralkodó napi hangulatához és érdekeihez.
Megjegyzés 2.:
Szerintem napokon belül megjelenik a hirdetés arról, hogy az adóhatóság felvesz a nyomozói mellé rágcsáló- és rovarirtókat, nem lényeges az átfogó nszakismeret, elfogadják az OKJ-s kéthetes poloskatanfolyamot is.
Apám legrégebbi fotója, már, amit én láttam, 1940. körül készülhetett, megsárgult, cakkosra vágott szélű, katonaruhában volt, szépen nyírt fekete bajusz és haj, távolba révedő tekintet, kifejezetten jóképű volt.
Személyes emlékeim csak az ötvenes évek elejétől vannak, hogy negyvenötévesen ő jóképű volt-e vagy sem, nem tudom, de nem hiszem, hogy a külleme miatt féltem tőle, azt hiszem, csinos ember volt.
Anyám fiatalkori képein szép volt, bátyámra meg kifejezetten ragadtak a nők, szóval azt hiszem, egyedül én lógok ki a családból.
Nem véletlen az, hogy amióta csak serkennek rajtam az arcszőrzetek, azóta vagyok szakállas, a tökömnek se hiányzik a tükör, lelki nyugalmam egyik feltétele, hogy nem látom magam naponta vagy tíz percig - gondolom, egy borotválkozás legalább annyi.
Mára már hozzászoktam ahhoz, hogy nem vagyok egy matyóhímzés, eleinte nyomasztott, de végre rátaláltam az okra!
Fiatalon láttam egy busójárást.
A gyermekvédelemre kihegyezve a dolgot be kell tiltani, és keményen szankcionálni a rémisztő külsejű emberek népszerűsítését, de már a megjelenítést is! Az (Alkotm) Alaptörvénybe vele!
Mondjuk az arcfelismerő programot némileg át kell írni hozza, de lehet, hogy használható lenne a Tinder, ki kell nevezni egy esztétikai kormánybiztost, aki balra vagy jobbra huzigálja a képeket.
