Amikor felvettek, köteleztek arra, hogy rövid időn belül elvégezzek valami különbözeti iskolát vagy tanfolyamot ahhoz, hogy a már meglévő diplomámat rendőrtisztivel is kiegészítsék, én boldogan vállaltam, addigi életemben is előbb volt meg egy-egy szakma iránti érdeklődésem, mint a hozzátanultak, tán ez az oka, hogy szerettem tanulni. A jó – és élvezettel végzett – munka alapja a stabil tudás, hát persze, hogy beleegyeztem.
Sajnos erre a tanfolyamra sose került sor, az újpesti rendőrkapitányság nem engedhette meg magának, hogy egy nyomozót fél évre elengedjen, minden jelentkezésemet elutasították azzal, hogy majd jövőre, de akkor aztán mindenképpen…
Egy nyomozó a munkája során Szkülla és Kharübdisz sziklái, a kötelezettségek és a jogosultságok közötti szűk szorosban hajózik, mindkét szikla szigorú törvényekből áll, és én nap-mint-nap éreztem a hiányos ismereteimből adódó bizonytalanságot, nem volt választásom, a Büntető Eljárás és a BTK köteteit bújtam, a szűkszavú, csak a lényeget tartalmazó paragrafusokat néha pusztán értelmezni is nehéz volt, nagyon megkönnyebbültem, amikor valamelyik kollégám tankönyvet is adott, de csak a BE-hez, a BTK-hoz nem.
Az én BTK-m egy tenyérnyi, de elég vastag könyvecske volt, és mivel szinte mindig magammal hordtam, igen megviselt külsővel bírt, hol a zsebemben, hol egy táska alján súrlódott egyéb dolgaimmal, ráadásul sok lap ki is járt belőle, egy alkalommal aztán nekiduráltam magam, szilikonnal beragasztottam a lapokat, és a borítójára pedig egy fényes, strapabíró karácsonyi csomaglópapírt kasíroztam, jól nézett ki, fehér alapon piros Mikulások, mint egy mesekönyv.
Aztán a belseje, most nem emlékszem, hogy akkoriban volt-e már sárga szövegkiemelő, ha volt is, nekem akkor se, ceruzával húztam alá benne a fontosnak vélt dolgokat, és ezeken a helyeken már szinte magától is kinyílt.
Akkoriban én a járműlopásokra voltam zömében ráindítva, az úgy történt, hogy ellopták a motoromat, az osztályvezetőnek meg felcsillant a szeme, jólvanbazmeg, mostantól te leszel a járműves, mert meg akarod keresni a motorodat!
Őrnagy volt vagy már alezredes, a lényeg, hogy öreg nyomozó, belelátott a lelkekbe – ez egy jó detektívnél évek alatt kialakul -, az, hogy a leghatékonyabb kopó én lettem, tényleg bejött, az irodámban több cucc volt felhalmozva, mint egy kisebb műszaki boltban, közel negyvenszázalékos felderítésem miatt már levették a méreteket a viaszszobromhoz, hogy betolják mádám Tüszó múzeumjába – de a motorom nem lett meg.
Azt hiszem, sikereim egy része kihallgatási szokásaimnak köszönhető.
Nem haragudtam az elkövetőkre. Normálisan, tulajdonképpen barátságosan beszéltem velük. Nem bosszantott, ha egy tettes tagadott, mert az az ő dolga, az enyém meg az volt, hogy vitassam állításaikat, rávezessem azok tarthatatlanságára, bizonyítsak.
Példa: - már este volt, mindketten vehemensen érveltünk, én meg közben elővettem az otthon becsomagolt szendvicset, kettévágtam, aztán rágás közben vitáztunk tovább.
Azért már volt némi hírem az elkövetők között, látták, hogy nekem egy célom van, kideríteni, hogy mi történt, és nem az, hogy rájuk a törvény teljes szigorával sújttassak, féltettem őket a börtöntől, az esetek kilencven százalékában fiatalokról volt szó, ha egy fiatalt hosszú időre összezárnak kipróbált gazemberekkel, predesztináljuk őket a bűnözői életmódra, meg az is eszembe jutott időnként, ha sráckoromban lebuktam volna néhány hülyeségemmel, én se lehettem volna rendőr.
A tettes beszél, én gépelem a jegyzőkönyvet. Ha hülyeségeket beszél, akkor én is azt írok. Aztán kihúzom a papírt a gépből, kiértékeljük. Ez ezért nem igaz, az meg azért, semmi gond, én ezt be tudom bizonyítani nélküled is, de ami a papíron van, az azt jelenti, hogy konok tagadás, nem szeretik a bírók, sokszor puszild meg anyádat, egy darabig nem látod.
Volt, hogy három napig is így ment, mire a delikvens belátta, semmi értelme a tagadásnak, őszinte lesz.
Ilyenkor én az addigi jegyzőkönyveket kihajítottam, új lap a gépbe, az első mondat így hangzott:
- Alulírott X.Y. őszinte, feltáró jellegű vallomást teszek…
Így aztán ezek a fiatalok nem mentek börtönbe, felfüggesztett, próbára bocsájtás, pénzbüntetés, de semmiképpen nem tömlöc, a kilencvenes években köszöntek rám kisgyereküket sétáltató mosolygó párok, jónapot felügyelő úr, na ki vagyok? rázza a kezem, nem ismer meg? tudja, az a piros Simson, aztán én szerelő lettem, azt látná, most mekkora motorom van, de ezt már vettem, be nem áll a szája, már tudom, ki, Laci már tizennyolc évesen profimódon alakította át a lopott motorokat, a vérében volt, olyan megoldásokkal élt, hogy a profik jegyzetelhettek volna…
Na, hát én jól elkanyarodtam attól, amiért írni kezdtem, volt nekem egy módszerem, a fiatalok általában valamilyen járművel jártak rosszalkodni, kismotorral, apu kölcsontrabantjával, aztán amikor nálam ültek az asztal másik felén megszeppenve, rájuk fért még egy kis szeppentés, elővettem a mikulásos mesekönyvet, na, öregem, olvasd fel hangosan, mi van ott aláhúzva, BTK ixedik paragrafus, ELKOBZÁS, (1) El kell kobozni azt a dolgot, a) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak vagy arra szántak…
- Mivel is mentetek akkumulátorokat lopni? - Hát a Trabanttal. - Most azt nézd meg még egyszer, mert elfelejtettem, hogy el lehet, vagy el kell kobozni? - Kell… - Látod, nincs sok választásom.
Persze nekem még ismerősöm se volt, aki hallott ilyen súlyú cselekménynél egy valóban foganatosított elkobzásról, de a paragrafus ismertetése sokat faragott egy-egy tettes kivagyiságából, közelebb hozta a konszenzust.
De ez most miért jutott eszembe?
A törvényhozás. Boldogan mondják, olyan törvényeket hoznak, hogy a dílerektől el lehessen kobozni a luxusautóikat stb.
Úgy rémlik, hogy az a BTK, amiből én dolgoztam, olyan 78 körül született, arra nem emlékszem, hogy hányadik paragrafus volt az elkobzás, a mostaniban a hetvenkettedik, nem hozni kell új törvényeket, alkalmazzák a meglévőket, igaz, azon nincs mit nagy ötletként bejelenteni…
