Laborc Gábor
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
1.
| 2009.09.20 10:53 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Nagyapának
|
| Válasz erre | Jó alapanyag ez szerintem, megfelelõ arányban adagoltak a személyes emlékek és a társadalmi emlékezet elemei. Ettõl a vegyítéstõl aztán világa lesz a versnek, ami sok effajta versrõl sajnos nem mondható el. A csapásirány tehát jó, és kifejezetten emlékezetes sorok is akadnak - "Horty halott és a kiadók mind csõdbe mentek", mondjuk. Úgy érzem, ami nem elsajátítható, az benne van ebben a versben, az egyediség, a különös, ám plasztikus módon való láttatás képessége tehát, és a már említett arányérzék. Már csak a megfogalmazás technikáján kellene csiszolni, a stíluson, ami viszont tanulható, javítható. A megfogalmazás terén ugyanis nem érzem egyelõre a tartalomban fellelt arányérzéket. Azon gondolkodtam, vajon miért érzem túlrajzoltnak, túlbeszéltnek kicsit a verset, s egy viszonylag egyszerû megoldás jutott aztán eszembe, ami talán nem kizárólagos érvényû, viszont esetleg segíthet: a jelzõk okoznak itt effajta benyomást. Mintha jelzõkényszer uralkodna a szövegen, a pontosítás, plasztikussá tétel erõsen kiérezhetõ szándéka; a pontosítás szándéka önmagában természetesen nem gond, de az már gond, hogy most sok megfogalmazásból inkább csak maga a szándék olvasható ki, miközben a végeredmény mégis pontatlan marad. Nézzünk néhány önkényesen kiragadott példát:
"próbáltam felfogni torz emlékeid / a törött tükrön át"
Nehezen megfogható ez a kép, hiába támogatja meg a torz emlékeket a törött tükör motívumának beemelése. Racionálisan bár tudja az ember, hogy a törött tükör torzítja az emlékeket, mégsem ébreszt a "torz emlékek" megfelelõ képzettársításokat. Tudni (vagy sejteni) kellene ugyanis, hogy milyen emlékek torzultak, hogy milyenné torzultak. Iránya van csak ennek a kifejezésnek, vagy másképp megfogalmazva: a transzformációt magát ismerjük, de sem az inputot, sem az outputot nem sejtjük, hiába a vers többi része. S emiatt aztán a "torz" jelzõ lóg a levegõben, hiába szolgálna eredendõen arra, hogy árnyalja a nagyapa emlékeinek milyenségét. Összesen annyit tud sugallni ez a jelzõ, hogy a nagyapa rosszul emlékszik a dolgokra - nem is e sugallat banalitásával van gond, hanem azzal, hogy érezhetõen többre szánt a "torz" jelzõ ennél.
Ugyanígy problémás mondjuk az "ártalmatlan éjjeliedény" is. Miért fontos, hogy az éjjeliedény ártalmatlan? Mennyi pluszt ad ez a jelzõ a szöveghez? Úgy érzem, itt vakvágányon járunk kissé. Máskülönben meg nem is jutna eszembe felelõssé tenni egy éjjeliedényt semmiért, és nem is gondolnám, hogy ártalmas volna, hacsak a körülmények miatt nem válik gyanússá. De itt errõl nincs szó, azt hiszem.
Máskor meg a könnyû alliteráció kedvéért adja meg magát a jelzõknek a szöveg: "szürkén szürcsölve", "csorog csenevészen csontos szemedbõl". Ezek tipikusan olyan helyzetek, ahol eleinte hagyja megvezetni magát az ember a betûk zenéje által, ám némi utólagos korrekció során könnyen kibukik, hogy mondjuk a "csorog csenevészen csontos szemedbõl" egész nehezen elképzelhetõ kép. Csenevész csorgás? Csontos szem? Hm, mondja magában az ember, aztán revideálja a transzállapotban leírt kifejezés-szörnyet. Mert található helyette tisztább. | 0 |
|
