DOKK - Balázs László

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!

2009.09.23 01:37

Dokk Szerki -- meo-üzenet | Ha majd átölelsz...

Bizalmas közlés ez a vers, fontos vallomás annak számára, aki írta - ajándék lehet annak, akihez szól. Viszont (érdes vagyok talán ma éjszaka, fogékony kissé a kategorikus kijelentésekre, elnézést érte) nem a mai olvasó számára íródott. Vagy nem a ma nyelvezetével, költõi eszközeivel. Ha versként olvasom, akkor nem tudom egészen versként olvasni, hanem olyan szövegként, amely úgy igyekszik viselkedni, mintha a vers volna, ám a versrõl, mint öltözékrõl szimpatikusan naiv elképzelései volnának. Vagy nem is az elképzelések volnának naivak, hanem azok a megoldások, amiket ezek az elképzelések elõhívnak.

Hogy például mivel a versek rímelni szoktak, használjunk ezért rímeket, használjuk ezért például a beszélni/remélni rímet, rímeltessük a fõnévi igenév képzõjét. Vagy hogy a versekben súlyos elhallgatások szoktak lenni, megcsuklások; jelöljük ezek helyét három ponttal. A versek vallomásos hangúak, sokszor a szerelemrõl szólnak: írjunk tehát a szerelemrõl, írjuk bele a versbe a legegyszerûbb és legsúlyosabb szót, amit a szeretett személlyel közölni tudunk: szeretlek. S tegyük ezt a szót zárlati pozícióba.

Egyáltalán nem feltételezem, hogy az elõzõ bekezdés gondolatmenete helyes volna, hiszen azt a látszatot keltheti, mintha a szerzõ tudatosan írta volna meg így ezt a verset, pontról pontra haladva. Természetesen nem gondolok ilyesmit. A szöveg nyilvánvalóan automatikusan kínálta ezt a fajta megformáltságot, ezeket az eszközöket. Ezek azonban, sajnos, nem korszerû eszközök. Arról árulkodó eszközök, hogy a szerzõ hagyta magát megvezetni (miért ne hagyta volna, ha egyszer vallomást akart írni?) azon öntudatlan elképzelései által, amik arról szólnak, milyennek illik lennie egy versnek. De éppen ezért érdemes sokat olvasni, sokféle stílust, sokféle szerzõt, sokféle korból: rá lehet jönni arra, hogy a vers születésekor nem az a központi kérdés, hogyan központozunk, hogy rímelünk-e. Ezek már csak következmények. Szigorú következmények, igaz. De a vers lényege mégis mélyebben.

Az iménti "korszerû" kifejezés gyakorta szitokszó. Nem szimpatikus, bele lehet kötni, ezért is írtam le most. Fõleg annyit jelent e helyütt: jó a versnek, ha nem évszázados súlyok (nyelvezet, képi világ) alól kell megszólalnia. Nem jelenti mindez, hogy automatikusan figyelmen kívül kellene hagyni azt, ami eddig versekben megtörtént. Több teret jelent viszont, több szabadságot. A versnek jót tesz. Ha pedig vers egyáltalán adni tud valamit, többet tud adni ezáltal.

És persze: mindaz, amit írtam, nem vonhatja kétségbe a vers személyes fedezetét. Ez talán megnyugtató.

2009.09.18 02:02	pont -- atlan
Válasz erre	2009-ben. Nem kell pont a kötõjel elé.

2009.09.17 21:44

Dokk Szerki -- meo-üzenet | ?szi fények

Válasz erre

Szép vers. Hagyomány, érzékenység ügyesség látszik rajta pl. a "borszínû" szó használata, ami Homérosz állandó jelzõje a tengerre, vagy a puha áthajlások, képek, szép bágyadt melankólia, abszolut Nyugatos, Tóth Árpád - Kosztolányi hommage szinte. A zárlat is ennek megfelelõ, az ember lélegzete automatikusan kicsit megakad, emelkedik.
Mindennek ellenére - ez kevés, mintegy formai tartalmi bravúr csupán, nem eredeti mûalkotás. Akkor is, ha az õsz 2009.-ben, nekünk is ugyanolyan, mint nekik volt 1910.-ben.