DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2833 szerző 37307 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György
  Gyermekkor, bérház emelet
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: A terítő csíkjai
Bara Anna: a tetszhalott
Szilasi Katalin: Én nem látom...
Bara Anna: kárörvendő abszurd elmenőben
Petz György: Céliára mondott nóta
Nyári László: lacrimal punctum
Nyári László: retrográd
Petz György Károly: Hanggal hallgató
M. Szabó Mihály: Finita
Petz György: R. M. R.
FRISS FÓRUMOK

Szokolay Zoltán 4 órája
DOKK_FAQ 5 órája
Csiki Melinda 9 órája
Tóth Gabriella 13 órája
Albert Zsolt 14 órája
Konta Ildikó 14 órája
Ötvös Németh Edit 14 órája
Pataki Lili 15 órája
Szilasi Katalin 1 napja
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Gyors & Gyilkos 2 napja
Böröczki Mihály 2 napja
Bara Anna 2 napja
Boris Anita 4 napja
Berényi Klára 4 napja
Dezső Márton 5 napja
Bertók László 5 napja
Virág Tamás 5 napja
Nagyító 6 napja
Gyurcsi - Zalán György 9 napja
FRISS NAPLÓK

 leállósáv 2 órája
Játék backstage 5 órája
Szerdánként, kávé helyett 5 órája
Etzel Mark Bartfelder 5 órája
az utolsó alma 7 órája
Hetedíziglen 8 órája
EXTITXU-UXTITXE 10 órája
Minimal Planet 13 órája
nélküled 14 órája
Ötvös Németh Edit naplója 16 órája
mix 1 napja
Szokolay Zoltán verses füzete 1 napja
Zúzmara 1 napja
Szőnyeg 1 napja
A VERS LEGYEN VELETEK 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE
Legutóbbi olvasó: 2020-09-21 00:44 Összes olvasás: 3973

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
76. korrektor: hiányzó-rész-pótlása[tulajdonos]: (f)ordító2020-09-20 14:56
ugyanabban a házban

75. [tulajdonos]: (f)ordító2020-09-20 14:53
Rég nyaraltam együtt a kisebbik Rógossal. Ezen a nyáron rákényszerültem. Amikor a férjemnek azt mondtam, hogy szívesebben maradnék itthon, ünnepeljék meg nélkülem Sónya sokadik születésnapját, olyan csalódott arcot vágott, hogy megszántam. Jóban, rosszban – ezt ígértem neki egykor a házasságkötő teremben. Ha Jónás kibírta negyven napig a cethal gyomrában, én is kibírhatok négy napot a dzepezsi házban. „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” – tette fel a kérdést Jób, joggal. Naomi és Rúth történetét már elő sem veszem, eleget foglalkoztam vele Ilyámban a bibliodrámán, amit a tiszteletes úr kérésére vezettem, állítólag ügyesen (sokat készültem rá, harminc ember lelki irányítása órákon át nem gyerekjáték).

A kisebbik Rógossal, ahogyan az várható volt, összerúgtuk a port, akárcsak egyszer huszonöt évvel ezelőtt ugyanabban. Azóta nem próbálkoztunk újra a közös nyaralással. Mint utólag kiderült, ő határozottan ellenezte, hogy én is részt vegyek a családi eseményen, Sridna ragaszkodott hozzám a Covid-teszttel járó időbeli és anyagi terheket is vállalva. Egy sárgadinnyén vesztünk össze, amit Rógos vett, de én tettem be a hűtőbe, hogy ne rohadjon meg a nyári melegben. Muslicák döngtek körülötte, hagynom kellett volna, hogy teljesen tönkremenjen, nem az én pénzem bánta volna. De a megrögzött takarékosságom, hogy nem bírom nézni, ha valami pocsékba megy… Az visz a sírba, vagy legalábbis a földi pokolba, amelyben leüvöltik a fejemet. A verbális nyaktilók nem olyan kíméletesek, mint az egykori guillotine-ok. Az ember látja a saját fejét a konyha kövén, a hűtő alá befolyik a vér, amit majd nekem kell onnan kitakarítani, még mielőtt odaszárad… Nem kívánok ilyen házi munkát senkinek. „Oké, igazad van”, hebegtem, „a te dinnyéddel azt csinálsz, amit akarsz, de ezt kedvesebb hangon is lehet közölni”. Olaj a tűzre. Ő nem akar velem kedveskedni, jött a válasz, jobb, ha befogom a számat, mert Ő nagyon tud kiabálni, és olyan csúnya szavakat fog mondani, amelyekben nem lesz köszönet. Mintha az addigi szavakért köszönetet kellett volna neki mondanom. „Én is tudok csúnyán beszélni”, próbálkoztam ügyetlenül. „De olyan csúnyán, mint én, nem fogsz tudni”, emelte Rógos a tétet, „ha én elkezdem, az fájni fog”. Egy pillanatra eltűnődtem: igaza van, basszus. Ha én ebbe belemegyek, csak alulmaradni tudok, mert lesz egy pont, ami alá már nem ereszkedhetem le. Hogyan néznék utána tükörbe? (Fordítva visszaragasztott fejjel?) „Jogos”, mondtam, „én nem szoktam és nem is akarok még nálad is csúnyábban beszélni”. Felsétáltam a szobába. (Fordítani.)

74. [tulajdonos]: ...2020-09-20 00:19
A nagyfiam (beceneve: Ulab) ma belátahatatlan időre Lengyelországba költözött. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Egyetlen módon tudok könnyíteni a lelkemen: ha komolyan veszem az elhatározást, hogy megtanulok lengyelül.

A spanyol tanítványaim (fiatal házaspár) a Maja nevű nőstény kutyájuk mellé befogadtak egy hím menhelyi kutyát. És hogy hívják? Balunak. Nem tudtam ma levakarni magamról. (Nem is akartam.) A gazdái szerint pár napja még nem lehetett vele felvenni a szemkontaktust, alig bírták felcsalni a lépcsőn a harmadik emeleti lakásba, és láthatólag nem tudott mit kezdeni az új otthonában rendelkezésre álló a tágas térrel.

Este Maja (!) barátnőmmel találkoztam. Elmesélte, hogy a lánya orosz vőlegénye hetek óta nem tud hazalátogatni Szentpétervárról. Ha házasok lennének... De az anyakönyvvezető csak akkor adja őket össze, ha személyesen jelennek meg előtte a hivatalban. Vagy, ha lenne egy közös gyerekük...

73. [tulajdonos]: ...2020-09-19 15:58
vita=élet

72. [tulajdonos]: ...2020-09-18 10:56
Egy Naszreddin Hodzsa-történet tanúsága szerint esőt csak úgy lehet csinálni, ha kiteregetjük száradni a frissen mosott ruhát. Ez jutott eszembe, amikor beszedtem tegnap a teraszról a száraz ruhát: hogy el fogom riasztani a várva várt esőt. Ezért mutatóba kint hagytam egy törülközőt, szép színeset, hogy az égből is látni lehessen. A kísérlet sikerült. Olyannyira, hogy a családom home office-ban dolgozó tagjai hirtelen összesereglettek (már amennyiben két fiatalember össze tud seregleni). „Na, ez az az eső, amiről a Forrest Gump-ban beszélnek”, mondta a középső fiam, „amikor az embernek az az érzése, hogy alulról fölfele esik”.

Leleteket helyezek el a szoba különböző sarkaiban – ezzel a rejtélyes üzenettel ébresztett ma a Hang, és törölt mindent, amit összeálmodtam.

„Az álom rendszerint különös és idegenszerű képződmény, amelynek sok ’rossz tulajdonsága’ van, mint például a logika hiánya, a kétes erkölcs, a rútság és a nyilvánvaló érthetetlenség. Ezért az ember könnyen semmibe veszi, mint ostoba, értelmetlen és értéktelen valamit.” (C. G. Jung)

71. [tulajdonos]: ...2020-09-17 11:54
Minden készen állt ahhoz, hogy elfelejtsem a paradicsom illatát. A hűtőházi zöldségeknek nem csak íze, de illata sincs. Hiába szagolgatom a Tescóban a sárgadinnye fenekét, csak néha sikoltok fel: ez az, ennek jó íze lesz! De amióta Ulab zöldségeket termeszt, visszatértek az emlékeim a gyerekkori ízekről, illatokról. Ulab ma behozott a kertből egy újabb teli doboz paradicsomot. Az első adagot a múlt héten szedte le. Aranysárga színűek, még nem vitt rá a lélek, hogy lecsót készítsek belőlük. Pedig lenne hozzá piros színű csemege paprika is. De a fiúk egyelőre nyersen is elfogyasztják, mintha gyümölcsöt ennének. A paradicsom egyébként a savtartalma miatt tényleg gyümölcs, „mint köztudott”, mint ahogyan azt is biztosan mindenki tudja, hogy a dinnye a lúgos kémhatása miatt a zöldségek közé sorolandó. A nagymamám zsíros kenyérrel ette a dinnyét, én vajas kenyérrel szeretem.

Kultúrlekvár, kultúrlekvár – énekelte bennem ma reggel a Hang, erre ébredtem. Egy öregotthonban jártam álmomban. Először azt hittem, csak látogatóként üldögélek egy ágy mellett, de a nővér, aki tálcán osztogatta a reggelit, mellém is letett egyet. Amikor tiltakozni sajnálkozva nézett rám, és én megértettem, hogy neki van igaza: az ágy, amely mellett ülök, a saját ágyam. Aztán rendőrök jöttek, két fiatal, egyenruhás férfi. Figyelmeztettek, hogy veszélyben vagyok, mert túlságosan közeli kapcsolatba kerültem egy leszbikus nővel, ha nem vigyázok, el fogom kapni én is a vírust. Először megijedtem, vajon mit követhettem el, amiről én magam sem tudok, de végül megkönnyebbülten felnevettem, ó, engem nem kell félteni. Utólag, mintegy bizonyítékul legyártottam magamnak egy „korábbi” jelenetet, amelyben egy férfival hentergek a kórházi ágyban. Ismeretlen, fiatal pasas volt, csak felhasználtam, hogy lemossam magamról a leszbikus vírus terjesztésével kapcsolatos gyanút. Ám akkor már messze jártam, valahol az Isten háta mögött, Romániában egy idős férfi kunyhójában. Az életéről faggattam, mint egy újságíró vagy egy néprajzkutató, interjút akartam vele készíteni, mert láttam róla egy filmet (egy újabb utólag legyártott "korábbi" álomjelenetben), ami arról szólt, hogy ő eredetileg városban élt, de úgy döntött, kivonul a világból. A férfi csöndben végezte a munkáját (valamit matatott a kezével, faragott vagy sajtot készített, nem volt jelentősége, csak annak, hogy ő állítja elő a létfenntartáshoz szükséges elemeket), hiába ugrándoztam körülötte, nem válaszolt. Hogy bírja ezt az életet, akartam kérdezni, de akkor rátévedt a tekintetem egy zongorára. Hófehér színe volt, a billentyűk is mind fehérek voltak. Olyan anakronisztikus látványt nyújtott a primitív környezetben (nyers fából készült, egyszerű bútorok, koszszínű vásznak között), hogy elakadt a szavam, és csak néztem az öreg fürkészhetetlen, borostás arcát, és már nem akartam mindenáron, hogy megszólaljon, vagy legalább hogy rám nézzen.

70. [tulajdonos]: ...2020-09-16 10:50
2020. szeptember 14,

Minden készen állt ahhoz, hogy elhiggyék, Orbán egy gép – ezzel a mondattal ébresztett a Hang. Csodás! Ezért érdemes volt kint aludni a csillagos ég alatt! Kutyaugatást és tücsökciripelést hallgatni elalvás előtt. Nagy nehezen legyőzöm a lustaságomat, kihurcolkodom, matrac, vastag pléd, lepedő, párnák, két paplan (végül csak egyre volt szükség), a baldachinos szúnyogháló és a megjavított e-book… hogy álmomban az ország vezetőjének android-mivoltával foglalkozzam. Tegnap meghallgattam egy tudósítást a Karmelita kolostorból, amelyben O. többször is elmondja a koronavírus–helyzet kapcsán, hogy most sokkal magabiztosabb, mint tavasszal volt. Volt valami gépiesség abban, ahogyan az újságírónő a kérdéseket feltette, talán erre figyelt fel bennem valami, de az is lehet, hogy túladagoltam a Puzsér-videókat, amelyekkel a gyerekeim kedvéért kínzom magam. Orrba-szájba őt hallgatják (mást is, pl. filmkritikákat, Ulab angol és német nyelvű híreket), kíváncsiak a véleményemre. Nincs mindenben igaza, teszik hozzá. Honnan tudjátok, kinek van igaza, kérdem. Nem minden tetszik, amit mond, felelik, így már oké? Oké, fiúk, ha kíváncsiak vagytok a véleményemre: sose bírtam a megmondó embereket, nem tudok a tartalomra figyelni, ha valaki ennyire kiabál. Ez volt a bajom O.-val is már 1989-ben. Ott álltam Sirdnával a Hősök terén Nagy Imre újratemetésén, és amikor az a hosszú hajú fiatalember üvölteni kezdett a mikrofonba (ruszkik haza!), azt súgtam a férjemnek: nem szeretném, ha ez a kiabálós vezetné az országot. Gyerekkori beidegződés, hogy nem azt figyelem, mit mond valaki, hanem azt, hogy hogyan. Szövegértés! – üvöltik a fülembe ilyenkor, joggal, mert a metakommunikációra való rákattanás tényleg el tudja terelni a figyelmemet a szövegről..
Mindazonáltal: a paradoxonokat kedvelem. Ha valaki képes a végtelennel manipulálni és ki tud jönni egy körkörös definícióból, azt figyelemre méltónak tartom. De az álmaiba nem kellene beengednem. Tegnap este az egyik barátnőmmel vacsoráztam, akit hónapok óta nem láttam. Ízes beszélgetést folytattunk, mint mindig. Imádok vele társalogni, mert átlagon felül őszinte és ismeri az aktuális helyi történéseket, a pletykákat is beleértve. Falugyűlésekre jár, hozzászól a közösségi ügyekhez, több internetes csoportnak is tagja, ahol valamilyen aktuális problémával foglalkoznak. Az édesapja volt ilyen közösségért élő ember vidéki református lelkészként. Zsé utálta ezt, mert úgy érezte, hogy az apjának minden és mindenki fontosabb, mint ők. Mégis viszi tovább a modellt, igaz, ő közben nem felejtkezik el a gyerekeiről sem.


2020. szeptember 15.
Merő lustaságból leszoktam a kint alvásról. Ma összeszedem magam, és kivonulok a teraszra.

Tíz éves lehettem, amikor rá akartam beszélni Unyát, hogy váljon el Upától. Nem tette meg. Most hálás vagyok neki ezért. Nem tudom, miről jutott ez eszembe.

A kaktuszaim újabban nyári álmot alszanak, őszre ébrednek fel. Napokig figyeltem az ágaskodó bimbókat, mikor bomlanak ki. Végül az éj leple alatt borultak virágba, és egy fél nap alatt elhervadtak. Kaktuszvirág-életű – ezt valószínűleg azért nem mondja a magyar, mert nálunk nem jellemző a tömeges méretű kaktuszhervadás, kérészéletűségről van bőven tapasztalat. Hermafrodita – ez jutott eszembe a virággá nőiesedett kaktuszbimbókról.

A „lépre megy” kifejezés a szláv eredetű „lep”szóból származik. ered, amelynek jelentése: ‘csiriz, enyv’. A fagyöngy bogyójából enyvszerű anyagot főztek. Kisebb madarak fogására használták.

69. [tulajdonos]: ...2020-08-10 11:47
2020. augusztus 10.

Eső lesz, mondta a férjem, amikor észrevette, hogy a teraszon készülök aludni (amióta itthon vagyunk először). Nem baj, feleltem az eget kémlelve. Nem éreztem esőszagot, de a csillagok előtt úszkáló felhőkről nem lehetett megállapítani, nem akarnak-e besűrűsödni – csak, hogy a férjemnek igaza legyen. Álmomban egy hosszú nyakú markológép, mint egy nagyra nőtt zsiráf, lelegelte az égről a felhőket. Láttam a gép száját, ahogy nyitogatja, és habzsolja be a fehérséget, mint a vattacukrot. Olyan jó étvágya volt, hogy reggelre, amikor felébredtem, egy maszatnyi felhőt sem láttam odafenn. Többször felriadtam éjszaka, mert a tüllháló ellenére, egy szúnyog megcsípte a bal kézfejemet. Legközelebb az e-book mellé egy aloe vera-levelet is be kell készítenem éjszakára. Egy korábbi álmomban a hangjaim egy „űrlényről” beszélgettek (nem így nevezték, de tudtam, hogy nem a Földről került közénk, vagyis szóba.) Valakinek örökbe kellene fogadnia ezt a kis dögöt, mondta az egyik hang. Jól van, gondoltam, ez a feladat is énrám vár.
Két másik hang vitájára ébredtem:
– Ez kibírhatatlan – mondta az egyik.
– Jaj, édesem – felelte a másik –, semmi sem az.

68. [tulajdonos]: öröm2020-07-23 17:30
"Farkas Wellmann Endre versszerkesztő a Tudom, hogy ott van és az Én szépségem című verseit is elfogadta, szeretettel gratulálunk. Ez lesz a harmadik közlés..."

67. [tulajdonos]: uzsonna2020-07-23 13:37
Schrödinger nem buta. Csak szeret enni. De nem akármit. Vannak kedvencei. Kéjes érzés fogja, amikor az uzsonnásdobozt kinyitva valamelyik ínyére való csemegéjét megpillantja. Lassan, higgadtan, morzsáról morzsára fogyasztja el. Már amikor erre képes. Előfordul (szinte mindig), hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, és ripsz-ropsz behabzsolja az egészet, jóformán rágás nélkül, egy falásra, mint az utcáról befogadott kutyák, akik képtelenek megszokni, hogy nyugodtan ehetnek: senki sem vesz el előlük az ételt. De még így -- a rövid élvezet után -- is boldognak és elégedettnek érzi magát. Élni mégiscsak jó, gondolja, király hely a világ. Órákig is eltarthat ez az állapot. Ellenben, ha valami nem-fogára-valót talál a dobozban, az az egész napját tönkreteszi. Pláne, mostanában, amióta a csalódottság és kiábrándultság érzése mellett valami féktelen düh is elfogja, ha valami olyat kap, amit utál. Szólni sem lehet hozzá ilyenkor, csapkod, morog, dobálja az iskolatáskáját. Hetek óta ez megy. Ma azonban úgy döntött, hogy kicsellózik a sorssal. Előveszi az uzsonnásdobozt, és hozzá sem ér egész délután: „Ha nem nyitom ki, akkor talán az van benne, amit szeretek”. A szokásos elégedettség (avagy a kiábrándultság) helyére egy újszerű érzés lopakodik a lelkébe: a bizonytalanság bizsergető izgalma. Az fel sem merül benne, hogy legközelebb akár ő is csomagolhatna magának uzsonnát. Az túl józan megoldás lenne.

A Manuel Puig, argentin író regénye alapján készült filmben, "A pókasszony csókjá-ban az a kedvenc jelenetem, amikor a főszereplő elfújja a gyertyát, és a néző csak az izzó cérnaszálat látja. Arról, hogy mi történik az ágyban, csupán hangokra hagykozhatunk: „Vigyázz, beszorítasz a falhoz.” „Még ne, hadd rakjam arrébb a lábamat.”

Nem állítom, hogy az összes Jézus Krisztusról készült filmet láttam, de elég sokat megnéztem. Egyik rosszabb, mint a másik. A leghitelesebb Jézus-ábrázolást (számomra) az film – már nem emlékszem melyik – képviseli, amelyikben a főszereplőnek kioldódik a saruja, leguggol, hogy megkösse, és amikor felnéz, ott áll vele szemben valaki, akit mi nem látunk, de csak egyetlen lény lehet, az, aki a főszereplő tekintetébe van beleírva. Hogy ő maga -- akinek a tekintetét látjuk -- kicsoda, lényegtelen. Elfelejtettem, és ez így van jól.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-09-21 00:48       ÚJ bírálandokk-VERS: Gyurcsi - Zalán György 39. heti haikuk (2020.)
2020-09-20 23:46       ÚJ bírálandokk-VERS: Czékmány Sándor DOKK-lét ma
2020-09-20 23:41   Napló: leállósáv
2020-09-20 21:25   új fórumbejegyzés: Szokolay Zoltán
2020-09-20 20:57   új fórumbejegyzés: Szokolay Zoltán
2020-09-20 20:55   új fórumbejegyzés: Szokolay Zoltán
2020-09-20 20:39   Napló: Játék backstage
2020-09-20 20:32   új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ
2020-09-20 20:19   Napló: Szerdánként, kávé helyett
2020-09-20 20:02   Napló: Játék backstage