NAPLÓK: fejlakók Legutóbbi olvasó: 2020-01-26 04:35 Összes olvasás: 97787| 1021. | [tulajdonos]: Fejlakó | 2020-01-14 14:23 |
Különös arányosság
Letapadt izmok, letapadt gondlatok.
Fejetlenség
A gondolat súlyosabb, mint maga a cselekmény.
| |
| 1020. | [tulajdonos]: BUÉK! | 2020-01-01 10:17 | Petőfi Sándor
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
Pest, 1847. január
| |
| 1019. | [tulajdonos]: Dinamo | 2019-12-29 13:17 | Találtam egy kérdést.
Ha például én azt mondom, hogy az ő gyógyulása érdekében most egy hétig csak rá gondolok futás közben, szeretettel, kvázi neki termelek energiát,... hogy ez igaz-e?
| |
| 1018. | [tulajdonos]: Nem is olyan sürgős... | 2019-11-28 16:19 | Eltelt úgy egy hónap, úgy csöndesen.... mikor is, plussz munkaként olyan feladatot bízott ránk a főnök, amely legalább másfél óra úgy, ahogy kérte. Azért is pikáns, mert az azt megelőző két nappal is csak munkánk végeztével mondta, hogy van egyszerűbb módja és akkor lesz amúgy is tökéletes, nos ez 5 percre rövídítette a munkálatokat. De miután el-el maradoznak a megrendelések és ez a korábban kiharoclt fizetés emelésen sem változtat, így kissé költségessé váltak itt dolgok és 4-5 órára csökkent a munkaidő.
És mikor ezt meglátta ez az örökifjú, átvállalta ezt a feladatot és megcsinálta nekünk. A főnök nem szólt rá de ha szólt is volna, akkor is. Mikor ezt így megköszöntem neki, úgy éreztem, ami volt, meg sem történt soha. Most mintha mindenki egy kicsit, hogy is mondjam, amikor naponta megöleled a másikat gondolatban, mert olyan aranyos. Én legalábbis így érzem. Aztán,... mindenki a magáét... | |
| 1017. | [tulajdonos]: Kincs, ami incs | 2019-11-16 20:45 |
Mi, a Világ, s tovább, mint
a szem ellát,
Ide a szellem lát át, -
Emlék szemmel
Figyel, Figyelem,
Hol a Fegyelem,
a Türelem, s más,
Hasonló Elem?
Hol lakik a Fül és a Száj?
A Szív?
Hol muzsikál?
S ameddig a Szem ellát,
...
Egy Szerre dalol,
Egy Szerre dobban,
Egy Szerre hallom,
Egy Szerre jobban.
| |
| 1016. | [tulajdonos]: Tetris | 2019-11-03 11:49 |
- Mit mondanál?
- Ha megkérdezné? Mindent vagy semmit.
Az első nap. A bemutatkozáskor. Azt mondta a főnök, hogy utál nőkkel dolgozni, egy undorító faj és hányingere van tőlük. Mindezt úgy, hogy ő is nő. Általánosságban öt-hat nő dolgozik együtt plusz még egy, aki történetesen férfi. Délelőtt és délután. Mit gondoltam volna? Az szép. Jó helyre kerültem! Miután a cukrászdából eljöttem, tervezgettem én s hozta ezt az élet. Jó rendben, átmenetileg jó lesz. Ez vagy egy hónap, vagy egy év. Mentem is minden nap, s vittem magammal a reggeli imámat, jó kedvemet, őszinteségemet. Barátságosnak találtam mindenkit nem is értettem miről beszél a főnök. Egy két hét és fura érzéseim kezdtek támadni. Persze, hogy valaki mindig egy kicsit közelebb van és súg. El akarnak küldeni de én mondtam, hogy hiszek benned és segítek.
Jön a feketeleves. Nehogy telibe találjon kicsit hátrébb léptem s távolabbról figyeltem. Persze, hogy nem úgy megy. Mikor látja, hogy elrontom, nem jön mondani, hol rontom el, vagy miért, hanem gúnyosan röhögnek. Amikor egyikük jobbról másikuk balról áll s rólam nem velem beszélnek. Úgy van kialakítva, hogy a reggelizés a kávézás a cigizés mindig együtt történik. Kriszta volt az első, aki felállt az asztaltól, nyomja a kávét, mellettem vár. Felnézek rá; -Kriszta azt szeretném kérni, ha velem van problémád nekem mondjad légyszíves, mert elég kellemetlen így hallani magamról, miközben melletted vagyok. Persze szabadkozott. Rám fogják, hogy hátráltatom őket s ezért nem haladunk. Maradtam hát tovább egy két órát, ha már miattam vagyunk elmaradva, akkor vállalom. Sokkal később derült ki, hogy ez amúgy túlórapénz. Sírtam. Itthon esténként, hogy miért? Mindenkiben láttam valami jót, ami tetszik, ami tiszteletre méltó, valami ami szép és ehhez ragaszkodtam. Nem érdekel! Nem húztok le a szintetekre! Azért sem leszek olyan, mint ti! Eltelt ezzel néhány nap de azért a feszültség mégiscsak nőtt és a csata ideje el is érkezett. Fel is voltam már készülve már csak az adott pillanatot figyeltem, jött is, megfordultam sétámból, épp mindenkivel szemben találtam magam és kiálltam magamért.
A következő nap mikor kettesben maradtunk csatázómmal, azt mondta: - Figyelj. Ez amit veled csinálunk semmi, ahhoz képest, amit velünk csinált a Marika. Te őt nem ismered. Nem rég ment el.
Mi van?! Az állam leesett de ez a szememben nem látszott. Egy hónap csend, amiben valami azért még mindig morajlott. Kriszta azt hitte tudja leplezni az érzéseit, pedig olyan látványos volt, ahogy a nyakától kezdve jön fel a pír az arcába s mint egy pulykakakas vörösödik el. Aztán robban. Tudtam, hogy nem bír engem, csak legyen béke címszóval azért szól hozzám is de a hangja elárulta. Elejtettem egy viccet. Ártatlan volt más is hallotta de elrohant, sírva fakadt. Utána mentem és mondtam, hogy ne haragudj nem akartalak megbántani. Nem fogadta. Elment. Amúgy is végzett. A Morajlás zúgásba ment át a következő napokban a viccelődés és nyugalom álarca mögött. Végül kiáradt. Sírtam megint, semmi sem változik, nem bírom. El akartam jönni és elővettem a mérleget. Öt percre van tőlem. Végül is könnyű, kiszámítható, azaz lehet mellé tervezni. Járhatok a képzésre és sportolni. Jut is, marad is. Van ettől jobb ebben a pillanatban? Akkor ennyi. Ragaszkodni ahhoz, aki vagyok, megtenni mindent a tőlem telhető legjobb módon, elfogadni, felülemelkedni, csendben lenni, imádkozni, s ha kell, csatába menni de itt maradni, nem menekülni.
A szabadnapon levő kolléganőt behívta a főnök, mint az oviba, hogy valami rendet tegyen, mint rangidős és hozzá közel álló, akinek azt a tanácsot adta, hogy, -Velük ne barátkozz! és szinte a lányom lehetne, jöjjön. Kávézunk és beszélgetünk. Probléma van a munka minőségével, az idővel, egymással, mindennel. És tényleg. Úgy jönnek reggel, mint akit kivégzésre visznek. Pedig nem nehéz. Miután mindenki elmondta a magáét engem kérdeztek. - Nyolc órát töltünk együtt. Többet, mint a családunkkal. Hatan vagyunk és nem tudunk egymásra odafigyelve békességben és vidámságban dolgozni.? Figyelj Kriszta nem szándékosan csináltam rosszul, ellenben te, hogy visszaadd és bosszút állj szándékosan tetted. Nagyon tisztelem ahogy a kisfiadat neveled abban a különös és nehézkes családi állapotban annak ellenére, amin már keresztül mentél, hogy kiállításra horgolsz és szorgalmas vagy. Hogy most ilyen vagy ezért én nem húzom rád a gyűlöletemet, továbbra is szeretlek és tisztellek csak nem értem, miért vagy, vagytok velem ilyenek? És mindenkiről elmondtam miért kedvelem.
Kriszta költözésben volt és végül innen is elment. Úgy váltunk el, hogy egy ilyen dühkitörés után lejött az emeletről velem szemben megállt, a kisujját nyújtotta, mint gyermekként s hozzá a mondókát, "Béke béke legyen béke" vagy valami ilyesmit. Megöleltem és mindketten megnyugodtunk.
Időközben szépen betanítottam magam minden egyes feladatra külön-külön, az egészre egy szisztémát dolgoztam ki és érdekes módon mindent meglehet szebben jobban és gyorsabban csinálni. Ez, egy minőségi változás. Nagyon örvendtem, hogy mégsem vagyok annyira hülye, csak egyszerűen van egy légkör amiben tudok létezni és van amiben nem. Így már lehet jobban érezni magam.
Mikor valaki elmegy, kell helyette másik és már ketten is elmentek. Elment Zsófi is, az a finom kis lélek. Kicsinálták.
Eljött a béke ideje, a nyugalom szigete, s jöttek újak. S úgy foglalkoztam velük, ahogy magamnak kívántam volna. Mert akkor nem néhány hét, hanem néhány óra vagy egy perc. Micsoda körök! Eltelt egy év, sokat beszélgetünk, jó a kedvünk, egymást felköszöntjük és van olyan gondolatom, melyet úgy adnak tovább, mintha bennük született volna meg. Végül is, a megértés megszületés, hiszen fény. Na mindegy. A főnök is változáson megy keresztül. Szelídül. Mi nem igen beszélgetünk. Megvagyunk. Már nem jön ordítani, mint a vadszamár megalázó szavakat használva. Olyan jó látni, mikor visszafogja magát és a hangjával a hangszínével korrigál. Tudjuk milyen ez. Rólam akkor beszéltek főleg, mikor nem voltam ott Nyilván. Nem is az a baj, ha beszélnek az emberről, hanem ha utálattal teszik. Azt lehet érezni. Velem végül is senki sem kiabált. Amolyan csendes gyilkosok akartak lenni.
Most hárman stabilan, három változó mindig van és van beugrós. Eltelt így másfél év.
Jött egy új ember, aki mint férfi felkeltette valaki érdeklődését és megindult a bomlasztás.
Az új ember
Jött a nagy hangjával meg a mázzal, hogy ő micsoda csődör, mennyi mindent tud és mennyi midennel foglalozik, kicsit festi magát. Negyvenes éveiben jár, már felnőtt lányai vannak, akiket egyedül nevelt fel végül kisiskolás koruktól, mert a felesége elhagyta.
Azt látom, hogy úgy érzi, az ő munkája privilégium, ő egy mester és ebben él. Azt, hogy ez csapat munka és ő is a része, valahogy nem megy át. Kevesen voltunk és kértem; - Szójjál légyszíves, ha kész van, ne kelljen ide rohangálnom. Bele vagyok merülve a feladatomba, figyelni kell, szójjál légyszi! A következő percben jön a főnökség férfi tagja és hangosan kérdezi. Most akkor kell szólni, vagy nem kell szólni vagy mi van lányok?! Haragos.
Lemerevedtem. Aztán megmébredtem. Rendben ne szóljon. Dugja el, mint máskor a markába röhögve. Azt hiszed kész vagy, de "Jaaj elfelejtettem" mondja. Reggel hallgassam meg, hogy mennyit fogyott, mit eszik és milyet szarik? De mint a kollegámat nem kérhetem meg, hogy csapatjátékos legyen, mint a másik, hogy ennyit mondjon. Kész. Amúgy sem társalgunk sokat de még ennyit sem fogunk. Semmi gond. Szevasz szevasz. Ha ez így jó!?Fuvalkodjon egésznap egyedül a kakasdombján. -Ha valami nem tetszik, el is mehetek! Fenyeget. És a főnök mellette áll.
Legyen akkor így.
Az átmenetnek vége, amivel akartam végeztem, új az irány, tágul a kör, és tovább. Tovább kell lépni.
Legyen Áldás ezen a munkahelyen!
| |
| 1015. | [tulajdonos]: " S elfeleded majd, | 2019-11-02 15:30 |
a hétköznapok búját-bánatát..." hirtelelen ötlött fel ez a dalocska merengéseim közepette, míg haboztam a tányérokat s eszembe jutott, hogy mennyi érzelmet, mondanivalót adott az életemhez, megannyi gyönyörű dallamot, mely még mindig él s már velem is hal, szóval nagyon és hálásan köszönöm neked mindezt Demjén Rózsi.
...Olyan szeretettel gondolok...mondom ki és teszem hozzá. Szívesen és még örömmel is. És tudom hogy jól. És akkor azt mondja, hogy....elárul, hátba támad. És még ő is vele van. Szép. Sebaj! Többet és kevesebbet. Többet hallgass, kevesebbet beszélj. Akkor meg majd azt hiszik rossz kedvem van, úgyhogy ez az egész végtére is a számomra azt eredményezte, hogy egyenesedett a gerincem, a kis testemet váratlanul elvittem az edzőterembe meg az uszodába, voltam betegállományba, vettem új ruhát, fodrász, manikűr és készen állok. Elébe a változásnak. Ezt meg ezt tudom, azt meg szeretem is, meg azt is, és vannak még,... mert én innen megyek. Ennyi vót angebót Viszlát!
Küldözgettem a kis életemet a térbe kilőve itt-ott célba ért de mégsem talált, bár reményt adott. Eltelt már pár hét s ha nem is "Aggy Uram de rögtön" ahogy azt azért szerettem volna, semmi gond, úgy állítjuk be a széket, szülészet vagy fogászat'. Majd jön ha akar én tovább nem tolakszom, váratlanul, szerencsésen ahogy eddig is. Jön a varázslat. Biztatom magam, kíséri pár jó szó, amolyan önbzalom fejlesztő, ....
- Vigyázz a csakrád nehogy túlpörögjön!
| |
| 1014. | [tulajdonos]: A gondolatok | 2019-07-26 22:42 | Tintába futnak
Az érzelmek súlya alól, ...
Már súlytalan,
Van, hogy úgy marad,
Van hogy szárnyra kap | |
| 1013. | [tulajdonos]: Ruhapróba | 2019-07-26 22:01 | Egy Bocskay öltönybe bele kell nőni. Ha egy kisember ölti magára, amolyan
Pojáca.
Szégyen szemre....
Minden tekintetben...
| |
| 1012. | [tulajdonos]: Igaz s ága van. | 2019-07-04 20:31 |
Ha én téged segítelek, veled együtt emelkedek.
Rajtad keresztüllépve, magamon is csak lejjebb megyek...
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
