Szemeid

Szentek, kékek, mélyek, csodásak, tiszták,
Akár az óceán, vagy a szűz gleccser-tavak,
Mikben, mint keszonbeteg búvárok, fulladnak
Meg a talajukat vesztett önimádó szavak:
Az eddigi ön-zsoltárok, cefre-litániák,
Mikkel foldoztam szakadt-sérült lelkemet,
S mint a csiga, a saját nyálán csúszva
Haladtam tova, magam simogatva testemet.

De már nem kellenek ezek; csak szemeidben
Akarok megkeresztelkedni, te csupaszív-kedves,
Vodkával itattál, s már annyira örülök neked,
Mint a vakarásnak egy kutya, ki a Múlttól tetves;
És érzem, talán meg tudok fürödni benned:
Leáztathatom a magamra kent inka-aranyport,
Mikkel sebeim lepleztem; de már nem kell, mert
Tán te megváltasz, mint Jézus a szebbik latort.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.