Sors
Vajon idegeim őrlő kattogása
Sorsom visszhangozza-e?
Vajon az idő, az elmúlás cinkostársa
Nyugalmam meghozza-e?
Jó lenne meglassulva lépni
Virágot csokorba tépni.
Vagy még inkább csak ülni
És jobban megbecsülni
Egy fűszál öntudatlanságát
Ezernyi csillag kékes földi mását
Mely derült nyár-estén a tó vizén dereng
Vagy egy pille csapongását
Mely a lámpánál kereng.
Ereimben lerakódik a mész
Bőrömön barnul a penész
Csípőm, vállam fel-, felcsikordul
Ahogy meglassúdva fordul
A vénülő embergépezet
Megcsal majd elhágy az emlékezet
S vele minden fakó remény
Amely a szívben létezett.
Meddőn rohannak az évek
Tompulnak a nappali fények
Nem rémít már zord földindulás
Nem vigasz a harangkondulás.
S ahogy a lét hajója mind messzebb kerül
Leülök a parton csendben, egyedül
S ha az Alkotó már megbékélt velem
Én is megbocsátom az életem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -