Lépteidért, ó . . .

_________enüma elish lä nabû shamämü:
________"Amikor a mennyek fenn (még) meg nem neveztettek"

Itt csörgedeztél a véremben mint jövőm teste, te.
Itt gomolyogtál szemem előtt mint a holnap sötétje.
Mosolyodra ezüst szegecseket csillagzott az éj,
kacajod lett a hold hófehér bársonya az arcom palástján . . .
Meghívtalak a mélybe szürcsölni földanya pezsgő tejét.
Álló apavizek lomha partjait öblíti szűz igazad csendje.
Esem éd! Hű maradsz a csendhez, a régi tanácsosodhoz,
s ez a város gyászt izzad minden pillantásod súlyára.
Falatjaidon én lakom jól, szomjadat nekem oltja a könny,
összeomlott ajkaidról csak az az egy üstökös csóvája virít.
Hozd magaddal a zokogás kavicsait a szemed tükrén,
hozd magaddal amikor jössz a kerepelést s a bánatát:
mintha két pillantás közé ékelt fáradtságba burkolóznál
kérdéseim, magányom, vergődő lelkiismeretem elől . . .

2006. október 13.(péntek), Oronó,






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.