Ablakonálló


A Baross utca tíz előtt állok,
így hívnak a lakók: Ablakonálló.
Az utca levélváltását igazgatom,
tavaszi-őszi üzenetek küldönce,
lombhullató, levélhozó vagyok.
Szőnyeget terítek a lábak alá,
nyelje el a lépteket, fedje el
a nyomokat. Csak nevessen
az eső, topogjon csak az ágalatti,
két érthetetlen úr, a víz és az ember.
Belelapozok a könyvtár ablakaiba,
belekapaszkodok a járókelők hajába,
ha pincsik emelik vizelni lábukat,
komondort púposítok kérgem alá.
Olvasok a padonülőkkel, pofozkodom
a széllel, surrognak, vergődnek
levelek-lapok, szakadnak levélerek,
könyv-sorok. Asztalokon üzeneteket
hagyok, ejtőernyősök viszik a hírt
a kávéscsészék vonalai mögé:
vége a szezonnak, ideje csomagolni;
de nem mozdul senki. Újságot
olvasnak, könyvet lapoznak, vagy
írnak, írnak, írnak. Üzeneteket
hagyok hiába. Pedig papírjaikon
vízjelként dereng fel, mint a könyvtár
pecsétje üt át; a hátoldalon ez áll:
A nyár elégett, Isa por és hamu már.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.