A tiszta ész

A tiszta ész fehér neonja alatt
tolják (ki-be) a láz pirosát.
„Egyetlen író… itt én vagyok”,
mondja a kis kocsin kinyúlva.
Mint először, úgy van hanyatt.

„Író nem törhet el… neonok alatt”
– zörög a gége, míg maszkot húz
a Hold: teste nehéz, alig lüktet.

Jönnek. Hat fül látszik.
Valami fátyol már be-beleng:
egyik maszk, akár a másik.
Tanácskoznak, mosakodnak.
„Három Nyulak…” – mondaná,
de lötyög a nyelv,
tolvajkulcs a zárban.

Priznicből kifejtik: bőre alá
kesztyűs kézzel nyúlnak.
Gyógyíthatatlan kúszik fel
a higany – piros, mint a vér.
Ekkora hőtől
letörne a nyelv is –,
de nincsen neki vége.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: HOLMI, 2006/4