Ábrándozás

Lám, már megint este, kezdődik az ábránd
Ezt viszem majd által számtalan sok strófán.
Ablakon a hegynek beborong az árnya
Minek is jöttem én Vértes tájékára!

Hiszen éltem egykor nemesebb tájékon
Hol a szép virágok illatoztak vadon
Mindennap az utcán elvonult a konda
Röfögött vidáman mind az összes koca.

De itt a Vértesben ez már nincsen sehol
Sötétebb az élet, asszem, sírni fogok
Hullik forró könnyem klaviatúrámra
Abba kéne hagynom, nem kell rövidzárlat.

Elhagyott a babám, elment a postással
Nem találok már mást, sűrű zokogással
Emésztem én magam, jaj, de szörnyű is ez
Épp mint a fogfájás, vagy épp mint a luesz.

Errefelé nincsenek oly sűrűen kocák
Nincsenek itt tyúkok, nincsenek itt macák,
Egyedül tengődöm, sosem lesz már vége
Jobb lesz, ha elmegyek innen messze földre.

Költözöm végtére el talán Bhutánba
De ha ott sem lesz jó, megyek Pakisztánba
Afganisztán is sok gazdag élményt nyújthat
Felejthetem végre elátkozott búmat.

Vidámabb is vagyok, felragyog az elmém,
Mint a disznó füle az új napnak keltén
Boldogabb lesz jövőm, meglássa akárki
Éppen csak optimistán kell majd hozzáállni!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Disznóbél (Csákvár, 2006)
Kiadó: Gantner és Tsa. Bt.