Irén

Vörösmarty gimnázium, esti 3A-ban, jártam,
Mikor Őt először, egy este megláttam.
Fekete kis torzonborz volt, ez a kicsi lányka,
És mint minden, későn jövő, helyét nem találta.

Telt az idő, megismertem mily' kedves teremtés,
Bizony sokszor gondoltam rá, bár fiatalabb lennék.
Legnagyobb baj talán az volt, hogy egy évet elkésett,
Így lélekben kerültem én, vele minden szépet.

Álma az volt, hogy gyermekkel áldja meg az élet,
Én reméltem, kap mellé egy nagyon rendes férjet.
Bár szerettem, nem tettem én, semmit érte, még sem,
És kerültem, hogy felőlem, bármiféle, bántódás is érje.

Tán egyszer volt, hogy én majdnem, kísértésbe estem,
Valahonnan késő este, utaztunk át pesten.
28-as villamoson beszélgettünk, éppen,
Mikor eldöntöttem, hogy hazáig kisérem.

Nővérszálló, amint láttam, nem egy leányálom,
Sötét, rideg, és még most is, magam előtt látom.
Persze mire odáig, a villamossal elértünk,
Volt néhány oly' gondolatom, hogy hozzám betérjünk.

Gyáva voltam akkor, néha, talán bánom,
De ha józanul nézem, ma mégsem sajnálom.
Igent és nemet is, most ugyan úgy bánnánk,
Hogy mást megbántottam, azt ma is sajnálnám.

A két év elszaladt, készültünk a nyárra,
Csak érettségizni, mentünk iskolába.
Végre, hogy már vége, mondaná az ember,
Ha nem küzdene, fájó emlékekkel.

Néhány hét eltelik, és még egyszer látom,
Otthon kereset fel, ezt kicsit furcsállom.
Bizonyítványa, a beszélgetésnek tárgya,
Sajnos nagyon leköt, az ő problémája.

Nem gondoltam arra, talán, sosem látom,
És lehet, az életem, megint elhibázom.
Fiatalon mindent, másként lát az ember,
Amit meg sem értünk, öregedő fejjel.

A tablón az állt: Találkozunk, öt év múlva.
Hogy valóban így lesz? Azt senki sem tudja.
Tovafutó évek, fakuló emlékek,
Azt csak a jó isten tudja, mit hoz még az élet.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.