Nem vagyok

nem vagyok értelmes lény

ezernyi gén között eddig némán
egy kihalt faj génje rejtőzött
de tükörbe nézve immár látom
az ÉNT
szurdokba szorult őspatás
ma még csak ébredő szavak űzött álom
barlangrajz és mormogás
de mi lesz holnap
feszülten moccanatlan várom

nem szőrösödöm még na lám
csak hátrálok
távolodom
a Homo sapiens büszke létét meghatározó
értelemtől
őserdőben kuksolnék csupán
esőverte lomb alatt
eme Homo Melancholicus Királyságban
zsákcsuhában hirdetve
a szomorúság hatalmát
tagadva reményt megváltást
hisz íme megválthatatlan

szomorú lény vagyok

ami voltam szerteszórom
felém araszol a lassú gépezet
arat most tarol
most

mikor vagyok dőlt betű
fölös ékezet

vagy mi

mondd csak
mi vagyok
kinek a mije
minek a meddigje netovábbja

meddő szomorúság szivárog
mint szivárványos gépolaj a tócsán
jön a gépész porlepte sötét mosolya
majd a gépezet maga
zúg
mintha lenne aratni való mag e víz alatt
munkál az ékszíj cséphadaró

tócsalepte gaz között
illan mi volt gyöngyfényű álom
hajnali buborék-sziporka
s marad barna békanyál

mindegy
majdnem mindegy már

mégis kérdem
így
csak így
csak ennyi
a sok hűhó hát mire volt jó
a művilág és a műhó

hűha

kifordulni volna jó
penészverte héjamból

lennék bár

lélekkupec
szózsonglőr
Mélyérzés Úr kinek szava illatos méz

lennék bár
ágytól-ágyig guruló billiárdgolyó
liliomtipró
sasszemű tolvaj
Billy Kid
hogy az eféléknél maradjunk

hisz erkölcs törvény addig tilt
míg át nem lépjük könnyedén
trallala
s lőhetünk már onnan túlról
minden rezzenő igazt
csömörre építhetünk birodalmat
habzsolva mi kezünk ügyében sunyít -
a törleszkedő vigaszt
az önmegvalósítás áramvonalas sáncai mögött
s legyen
szemünk majom villogó szeme
kapkodjunk rácsaink között
ha jön a csemege
jaj
melyiket előbb diót mazsolát vagy banánt
nehogy hiába csorranjon ne vesszen kárba
a nyál egy cseppje sem
sáncolódjunk az ÉN mögé
jó kis paraván
s ha lelkünk e harci eb felugat
megáll ám minden karaván

mondom nem vagyok

s ím az értelmetlen lény dala
sivatagi harci ebek
vár a pokol ég veletek
trallala

vérehulló fecskefű vagyok
varázsló bűvös lomha főzet
párlatnak is keserű
undor-ír azok sebére
kik bősz vágtában űznek őzet
sarkantyújuk bíztató
lovuk fajmén
szárnyaló
sarkantyútlant biz’ lehagynak
tőlem távol lenni jó
trallala

daloljunk hát lárvanépek
daloljunk iszapkérészek
barát is csak borral jöjjön
hervadt boglárkacsokorral
énekelni
kést kifenni
velem vajon melyik kezdi
kicsi búvár menj haza
nekem pokolra kell menni
trallala

szomorú lény vagyok

szomorú majom
nincs semmi bajom
a konyhában égek csonkig
ugrásom
eséstanulmány lenne
le az ötödikről az utolsó ép csontig
de hát a tériszony
ugye
a tériszony
persze kínáltak már Berettát
ében markolattal
szép fegyver volt
kóbor hímek kecses zseb-babája
míves hajlatokkal ígért gyönyör
torkolattűz
az utolsó tánc bája
csiklója ujj alatt a ravasz
na és penge
szuronyhegy
mit mulasztok nem tudom
úgyis minden egyre megy
trallala

lópata-nyom vagyok

porpamacs
ím elfúj a szél
súlytalan álomba kékülök
levegőtlen ragyogok
szédülök
miért vagyok szomorú
mert a nevem koszorú
trallala

hej
Stephanos
hej te

ki álom-Athénban jártál
vajon édes-e ott a tejke


(záróakkord: álom)

gépre szállunk gyerekek
furcsa szárnyas álomtutaj
alacsonyan vonszolt kerekek horzsolják a hidakat
a légiút Athénba így vezet
ülünk mint homályos szobában
otthonos e lassú athéni gép
utunk csendes
így talán lehet
így talán még szép

lesiklunk az ódon térre
ily’ kicsi lenne Athén
itt vagyunk na végre már
gyerekeink itt is nőnek
páromnak meg dolga van
maradok hát egyelőre
ténfergőnek
egyedül

a cukrászda most zárva éppen
hol veszek hát süteményt
istenem csak be ne dőljek be ne törjek
süteményért édes tejért

inkább templomba megyek

száz kis lépcsőn lefelé
altemplom vagy mi is ez
lenn a mélyben mécsesek
az oltárról tortát esznek
nevetnek az öreg pappal
boldogok a gyerekek

távol
milyen távol

odaérni
száz lépcső jaj nem elég
hol vannak a gyerekek
kérdi párom
visszajött

ott ni lenn

jól mennek a dolgok mondja
lemegy ő is biztos’ éhes
milyen édes milyen édes

állok újra számolom
a lépcsősor itt véget ér
nem találom hol a többi
hol mentél le
nincs itt semmi
hol a hangom

hol a hang-

kihúnynak a mécsesek
megkondul a bronzharang
s tűnik Athén édes tejke
tűnik lépcső halk gép szárnyak

hajnal van

lélegzem

csordul a fény
első cseppje
lélegzem

a második csepp
után
lélegzem

a harmadik
csepp
után
........
nem
........
vagyok
........






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.