Kezeid leláncolva

Éjszakai rohamok jönnek féltve privilégiumukat Félelem s árnyék barátai ők
Egyedüllét borzongása tessékeli őket test felé Kúsznak agyba mélyedve
Keresik a leggyengébb pont sötét sérthetőségét Lassan személyiséget bélelve
Hatalmuk oly erős mint acél-fonál a torok körül Mozdulni próbálsz csak jobban fáj
Elernyedtséget kiabál s te követed a könyörtelen utasítást Mintha tehetetlen
kápszerezett lennél Alkoholista szerencsétlen Vagy rabszolgasorsú-gyógyszerezett
Így talán elviselhetőbb de leköpöd magad Szabadsorsról beszélsz
                                 Kezeid leláncolva
Szélfútta mezők piros rombuszaiban pipacsmódra viselkedő mákszemek
Egységes ködként feléd fordulnak és sziklás utad közepére fekszenek
Hol van a kiút? Nincsen? Választ nem ad senki sem.
Vagonokba beszerelt tehénbőgések adják az út aláfestését a síneken mozgó járművön
Be kéne szállni Aztán itt maradsz örökre Más tájon lehet boldogulni Itt elégsz a lassú tűzön.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.