Budapest
Hány őrlőfog alatt roppan meg egy ember,
Hány tű járja át a szív vörös rostjait,
Mi az a keserédes, ismeretlen vegyszer,
Mi hajtja az élet sorsmotorjait?
Ilyen kérdéseket teszel fel Budapest,
Ezekkel dörömbölsz fejemen naponta,
Hogy már feszül beléjük elme és test,
Ketyeg tőlük a lelki időzített bomba.
S rút rongyaid álcája alól szinte lopva
Elszórsz egy-két válaszszerű morzsát,
Miket föl sem fogok, én agyilag lomha,
Csak forgatom őket, mint vak a bűvöskockát.
Reménnyel kecsegtetsz, mi csalódáshoz vezet,
Kincsekkel ámítasz, mik sose voltak enyém,
Cselekvésre bíztatsz, hogy vágjam ki a rezet,
És nincs apelláta, nincs különvélemény.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.