Késik a tél

Reszelős zimankót jósol minden szél,
De idén váratnak magukra a fagyok,
Csontok mélyéről rázza testemet a dér,
Én már belülről fázom, vacogok.

Szárnycsattogás ásít az égen,
A galambok is érzik; nem tudatosan,
Fölfújják magukat gömbbé egészen,
Hisz nem az ő szárnyuk suhan.

Késik a tél, de számomra rohan,
Már a sarkon kopognak tűsarkai,
A nap sugarán kacsint bronzosan,
Éjjel már üvöltő hangjait hallani.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.