Siratók II.
Oda vágyunk mind, tudat fölött-alatt,
Nekünk csak az a kékholdas éjszaka maradt,
Mikor zuhogott az eső, forrt az adrenalin,
Mikor jó volt együtt benn, ha rossz is idekinn.
Vissza a gyermekien fekete méhbe,
Mikor az élet még koránt sem ért be,
Vissza a gondtalan, bűnös, kalandos korhoz,
Mikor a holnap holt mindegy volt mit hoz.
A múlt máig a legkedvesebb tükrünk,
Akkor is, ha mi már darabokra törtünk.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
